Bírálat Abaraham Maslow és a New Age vallás kapcsán.

7. fejezet:

Abraham Maslow – a New Age beállítottságú ember:


Abraham Maslow (1908-1970) a humanista pszichológia egyik alapítója volt. Fiatalemberként a Wisconsin Egyetemen tanulmányozta a pszichológiát, ahol Alfred Adlerben találta meg a mentorát. Tanulmányait a new -yorki Brooklyn College-ben folytatta,és 1951-ben a pszichológia kinevezett professzorává vált a Brandeis Egyetemen. A pszichológia ama humanista iskolájának vezetőjeként ismerték el, ami az 1950-es és 60-as években emelkedett fel, s amire úgy utalt, mint „harmadik erőre” – a freudi pszichoterápia és Skinner viselkedés-lélektana mögött álló erőre. Miközben Maslow „a harmadik erő” kifejezést agyalta ki a humanista pszichológia számára, látott valamit a horizonton, amit„negyedik erőnek” nevezett, s ami transzperszonális pszichológia néven vált ismeretessé erőteljes New Age elemmel. Maslow befolyása továbbra is érezhető az egészségügy,  az oktatás, és a bimbózó tanácsadó-ipar területein. Szívinfarktusban halt meg 1970-ben.
Maslow új gondolkodásmódot vezetett be a pszichológiában, mert tudni akarta, hogy mi alkotja a pozitív mentális egészséget ahelyett, hogy továbbra is a mentális betegségekre összpontosított volna. A humanista pszichológia azon az elképzelésen alapult, hogy az emberek rendelkeznek belső erőforrásokkal a növekedéshez és a gyógyításhoz, így a terápiacélja az akadályok eltávolítása ennek megvalósítása útjából.


Maslow érdeklődése a lelki dolgok iránt


Maslow nyíltan ellenséges volt a hagyományos bibliai keresztyénséggel szemben.
A Religions, Values and Peak-Experience (Vallások, értékek, és csúcs-megtapasztalás, 1965) című könyvében azt állítja: azok az igazán vallásosak, akiknek vannak misztikus csúcs-megtapasztalásaik. Azok viszont, akik szilárd tanítás alapján élnek, és megpróbálnak engedelmeskedni Isten erkölcsi törvényének, az igaz vallás ellenségei. „A misztikus  megtapasztalás, a megvilágosodás, a nagy ébredés, együtt a karizmatikus látnokkal, aki az egész dolgot elkezdte, el van felejtve, elveszett, vagy az ellentétjeikbe mentek át”.

Maslow  azt állítja, hogy a szervezett vallás és az egyházak a legnagyobb ellenségei a valódi vallásos megtapasztalásnak. Larry Crabb az  Effective Biblical Counseling
című könyvében elmagyarázza, miért alapozza a megszentelődésről alkotott modelljét Abraham Maslow pszichológiájára. Ezt írja:„Abraham Maslow klasszikus szükséglet-hierarchiája azt sugallja, hogy az emberi lényeknek öt alapvető szükségletük van. A hierarchiában először a legalacsonyabbat kell kielégíteni,mielőtt az illető motiválttá válna a sorban a következő kielégítésére, és így tovább, a hierarchiában felfelé… Maslow listája azt is sugallja  (és én hajlok ennek elfogadására), hogy a biztonság, vagy a szeretet alapvetőbb szükséglet, mint a cél, vagy a fontosság. Ugyanakkor mindkettőre szükség van, mielőtt én motivált leszek annak valódi kifejezésére, hogy kicsoda vagyok, s egyszerűen azért, mert amíg nem élvezem a biztonságot és nincs fontosságom, nem hiszem, hogy valóban vagyok valaki.”
Crabb azt állítja, hogy „az önmegvalósítás a végső és legmagasabb rendű szükséglet  Maslow rendszerében,  ami közel kerül a Krisztusban történő  felnőtté válás bibliai fogalmához”.  Maslow Crabbhoz hasonlóan nagyon érdeklődik a lelki dolgok iránt. Lát egy lelki utat,ami mindazokkal együtt végigjárható, akik nem félnek az igazságtól, legyenek akár teisták
akár nem teisták. Hiszi, hogy minden, ami a vallásos megtapasztalás jellegét meghatározza, elfogadható valóságosnak mind az egyházi személyek, mind az ateisták számára. „Miben nem értenek hát továbbra sem egyet? Látszólag csak a természetfeletti lények, illetve természetfeletti törvények, vagy erők fogalmában, és meg kell vallanom, úgy érzem… ez a különbség nem jár semmiféle komolyabb következménnyel, leszámítva magának az egyénnek a kényelmét…” Maslow azt állítja, hogy „a vezető teológusok és a művelt emberek általánosságban egyre inkább a saját istenüket határozzák meg, nem mint személyt, hanem mint erőt, alapelvet, gestalt-minőséget, vagy a Létezés egészét, egy integráló erőt, ami kifejezi az egységet, tehát, a kozmosz jelentőségét”. Világos, hogy a Biblia Istenének nincs helye Maslow vallásos megtapasztalásában.


Maslow világnézete

Maslow jól tudta, hogy az emberi viselkedésről alkotott motivációs modellje egy tágabb világnézet részét alkotta. A Toward a Psychology of Being (Úton a létezés pszichológiája felé,  1968) második kiadásának előszavában úgy írta le a humanista pszichológiát, mint „az általános Weltanschauung egyik kristálylapját, az élet új filozófiáját,az ember új elképzelését”. Az emberi természettel kapcsolatos megfigyeléseire alapozva azt a gőgös állítást fogalmazza meg, hogy az ő pszichológiája képes létrehozni az erkölcsi abszolútumok rendszerét, nem a Szentírás. Hitte, hogy ha feltevései az emberi természetről igaznak bizonyulnak, „akkor tudományos etikát, természetes értékrendet, a jó és a rosszmeghatározásában a legvégső fellebbviteli bíróságot ígérik. Minél többet tudunk meg az ember természetes hajlamairól, annál könnyebb lesz elmondani neki, miképpen legyen jó,miképpen legyen boldog, miképpen legyen gyümölcsöző, miképpen tisztelje önmagát,miképpen szeressen, miképpen aknázza ki legmagasztosabb lappangó képességeit.” Maslow  világnézete azon a központi elképzelésen alapszik, hogy a legnagyobb értékek az emberi szívben rejlenek. Ezt „éles ellentétben a régi és szokásosabb hiedelmekkel szemben fogadja el, melyek szerint a legnagyobb értékek csak a természetfeletti Istentől, vagy más az emberen kívüli forrásokból származhatnak”. Emellett Maslow azt is világossá teszi, hogy a gondolkodásában nincs helye a Biblia Istenének. Itt egy olyan emberrel van dolgunk, aki olyan világi prófétának tekinti magát, aki megszabadítja majd a modern embert a hagyományos vallás zsarnokságától, és elvezet minket az önmegvalósítás ígéretének földjére. Azt akarja, hogy elhiggyük: az úgynevezett „tudományos” pszichológiai megfigyelések új érték rendszerré fejlődnek, mely megtanítja majd az embereknek, miképpen legyenek jók és boldogok.


 Az emberi természet optimista nézete

Maslow optimista volt az emberi természetet illetően. „Ez a belső természet, már amennyire eddig megismertük, nem látszik lényegileg, vagy elsődlegesen gonosznak… Az emberi természet távolról sem annyira rossz, mint amilyennek elképzelték. Valójában elmondható, hogy az emberi természet lehetőségeit megszokottan alulértékelték. Mivel a belső természete nem rossz, hanem inkább jó, vagy semleges, a legjobb ezt napvilágra hozni, és buzdítani, semmint elnyomni. Ha lehetőségünk nyílik az életünk irányítására egészségesen, gyümölcsözőn, és boldogan fogunk növekedni.”
Itt Maslow közvetlenül ellentmond a Szentírás tanításának, mely szerint az ember szíve mindenestől gonosz.  Maslow hiszi, hogy a gonoszság visszaható, a mások rossz bánásmódjára adott válasz. Azt állítja, hogy a pszichoterápia csökkenti a gonoszságot, és „átváltoztatja a minőségét’ egészséges’ önmegerősítésre, erőteljes mivoltra, szelektív ellenségességre, önvédelemre,igazságos sértődöttségre, stb.” Újból és újból támadja az eredendő bűn bibliai tanítását. „Ha valaki megnéz egy egészséges, nagyon szeretett és jól gondozott csecsemőt… teljességgel lehetetlen, hogy meglásson benne bármit, ami a gonosznak, az eredendő bűnnek volna nevezhető”.
Mivel azonban nem értjük a pszichopatológia okait, „jó sokan feltették a kezüket, beszéltek az eredendő bűnről és a belső gonoszágról, majd arra a következtetésre jutottak, hogy az ember csak emberen kívüli erők által üdvözülhet”.
 Itt látjuk az Isten nélküli ember pszichológiai elméleteit. Maslow azt akarja, hogy elhiggyük a Szentírással ellentétben: nem létezik olyasmi, mint az eredendő bűn, s képesek vagyunk megmenteni magunkat attól, amit ő a „pszichopatológia” címkével lát el.  Sőt, még azt is állítja, hogy a pszichoterápia képes csökkenteni a gonoszságot.

A szükségletek hierarchiája

Maslow alapvető elmélete az volt, hogy az emberi lényt a szükségek sora hajtja. Ezek a szükségletek, erősítgeti, erkölcsileg semlegesek. „Felszínesen az alapvető szükségletek (motivációk, impulzusok, indíttatások) nem gonoszak, vagy bűnösek… A legtudományosabb gondossággal is azt kell mondanunk, hogy ezek inkább semlegesek, semmint gonoszok…”
 Maslow nézetében az emberi szív szükségletei, vágyai és szeszélyei erkölcsileg semlegesek. A Szentírás azonban azt tanítja, hogy mi valamennyien megkísértetünk, mikor a saját gonoszvágyaink vonnak és édesgetnek. Ha a kívánság megfogan, bűnt szül, s a bűn, mikor teljességre jut, halált nemz (Jak1:14-15). Jézus azt mondta, hogy belülről, az emberi szívből származnak a gonosz gondolatok, és a vágyak (Mt15:19). Maslow azt állítja, hogy „van legalább öt sor cél, amit alapvető szükségleteknek nevezhetünk. Ezek röviden a fiziológiai célok, a biztonság, a szeretet, a megbecsülés és az önmegvalósítás”. Azt állítja, hogy egy nagyon éhes ember számára az utópia nagyon egyszerűen úgy határozható meg, mint hely, ahol bőségben van az eledel. Ha élete hátralevő részében el van látva élelemmel, tökéletesen boldog lesz, és soha többé semmit sem akar.„Maga az élet is arra tart, hogy az evésből kiindulva legyen meghatározva. Minden más a lényegtelen meghatározást kapja. A szabadság, a szeretet, a közösségi érzés, a tisztelet, a filozófia mind félresöpörhető kacatként, melyek haszontalanok, mert alkalmatlanok a has megtöltésére. Az efféle emberről joggal elmondható, hogy csakis kenyérrel él”.
 Maslow elmélete közvetlenül ellentmond Urunk tanításának, aki azt mondta, hogy nemcsak kenyérrel él az ember, hanem minden Ígével, ami az Isten szájából származik. Nem kell aggódnunk azért, hogy mit együnk, vagy mit igyunk, mert az élet több, mint az étel, a ruházkodás, vagy a biztonság. Először Isten országát és az Ő igazságát kell keresnünk, s mindezek a dolgok, az élelem, a ruhák, stb. mind megadatnak nékünk, mert mennyei Atyánk tudja, hogy ezekre szükségünk van (Mt6). Nem azért az élelemért kell munkálkodnunk, ami elvész, hanem azért, amely megmarad az örök életre (Jn6:27).

Az idegbetegség hiánybetegség

Az idegbetegség eredetének kérdésére válaszolva Maslow azt magyarázza, hogy a lényegét tekintve az idegbetegség hiánybetegségnek látszik. Abból születik, hogy megfosztatunk valamilyen kielégüléstől, vagy szükséglettől ugyanabban az értelemben,ahogyan a vízhiány, az aminosavak és a kalcium hiánya is betegségeket okoznak.
Maslow  azt állítja, hogy az ember, akitől elvétetik bármelyik alapvető szükséglete, joggal tekinthető beteg embernek, pont ugyanúgy, ahogy az, akinek nincsenek meg a megfelelő vitaminok,vagy ásványi anyagok. Ki mondaná azt, hogy a szeretet hiánya kevésbé fontos, mint a vitaminhiány? Az egészséges embert elsősorban a szükségletei motiválják a lehetőségei teljességének és képességeinek a fejlesztésében és megvalósításában. Ha az embernek vannak  bármiféle más szükségletei aktív, krónikus értelemben, akkor ő egyszerűen csak egy betegember.
 Maslow itt „az ember egy áldozat” szindrómát hirdeti. Azt az elképzelést csiszolgatja,hogy az ember állandóan „nélkülöző”, szomjas állat. Minden embernek vannak kielégítendő szükségletei. Rossz viselkedésünk oka az, hogy meg lettünk fosztva bizonyos kielégülésektől,ezért ez nem a mi hibánk. Mi a társadalom, vagy más emberek „áldozatai” vagyunk, akik elmulasztottak gondoskodni a szükségleteinkről. Azt egyáltalában nem ismeri el, hogy a szükségleteink és a vágyaink lehetnek gonoszok.

Önbecsülés és önmegvalósítás

Maslow kihangsúlyozza, hogy szükségünk van az önbecsülésre. Azt állítja, hogy minden embernek (néhány patológiai kivételtől eltekintve) szüksége van szilárdan megalapozott, magas önértékelésre. Valamennyiünknek szükségünk van önbecsülésre, valamint mások megbecsülésére. „Az önbecsülés szükségletének kielégülése elvezet az önbizalom, a valamirevalóság, az erő, a képesség, valamint a világba való hasznosságnak és szükségességnek megfelelés érzéseihez. Ezeknek a szükségleteknek a megvonása azonban az alacsonyabb rendűség, a gyengeség és a tehetetlenség érzéseit kelti.”
Így a magas önbecsülés alapvető emberi szükséglet – ha nem rendelkezünk vele, neurotikussá válunk. Az önbecsüléssel részletesen a 12-14. fejezetekben foglalkozunk. Maslow leírja az önmegvalósítás szükségletét is. Mikor valamennyi szükségletünk kielégíttetik, akkor még mindig elégedetlenek vagyunk, ha nem azt tesszük, amire alkalmasak vagyunk. „A zenésznek zenélni kell, a művésznek festeni, a költőnek írni, ha véglegesen boldog akar lenni. Ami az ember lehet, annak lennie is kell. Ezt a szükségletet nevezhetjük önmegvalósításnak… Ez az önbeteljesedés vágyára utal, nevezetesen arra a tendenciára, hogy ténylegesen azzá váljon, amire képes. Ezt a tendenciát nevezhetjük úgy, mint vágyat arra,hogy egyre jobban és jobban azzá váljék valaki, ami valójában, illetve mindazzá váljék, mire válni képes.”
A Szentírás azonban azt tanítja, hogy a legnagyobb emberi szükséglet az újjászületés Isten Lelkétől. A Lélek az, ami megelevenít, a test nem használ semmit. Jézus beszédei lélek és élet (Jn6:63). Maslow megmagyarázza, hogy csak az önmegvalósítás szükségletét érezzük, mikor a biztonsággal, a veszélytelenséggel, a szeretettel és a megbecsüléssel kapcsolatos szükségleteink be lettek töltve. „Azokat az embereket, akiknek e szükségleteik kielégíttettek, alapvetően elégedett embereknek fogjuk nevezni, s tőlük várhatjuk a legteljesebb  (és
legegészségesebb) kreativitást. Miután a társadalmunkban az alapvetően elégedett emberek kivételek, ezért nem tudunk sokat az önmegvalósításról, sem kísérletileg, sem klinikailag.”
 Maslow szerint a fizikai szükségleteink az elsők, majd az önmegvalósítás magasabb rendű szükséglete következik. Amit a fentiekben láttuk, Jézus pont az ellenkezőjét tanítja. Nekünk először Isten országát és az Ő igazságát kell keresnünk, s mindezek a dolgok (a fizikai szükségletek) megadatnak nékünk. (Mt6:33). Maslow olyan csúcs-megtapasztalásokat ír le, ahol az önmegvalósított ember olyasmiket tapasztal meg, amik kiemelik önmagából, s bizonyos fokig úgy éreztetnek vele, mintha bizonyos fokig egy lenne az élettel, a természettel,vagy egy Legfelsőbbrendű Lénnyel. Az illető a végtelen és az örökkévaló részének érzi magát. A csúcs-megtapasztalások igyekeznek jobbá tenni az embert, ezért ezeket sokan aktívan keresik. Nevezik ezeket misztikus megtapasztalásoknak is. Ezt állítja: „Amennyire minden misztikus, vagy csúcs-megtapasztalás a lényegét tekintve mindig egy és ugyanaz, és az is volt, annyiban minden vallás a lényegét tekintve mindig egy és ugyanaz, és az is volt.” Maslow számára Isten nem személy, hanem a világegyetem integráló alapelve. Nem nehézészre venni, hogy Maslow csúcs-megtapasztalásai hasonlítanak a buddhizmus, vagy a NewAge megvilágosodási megtapasztalásaihoz.

Önmegvalósítás, zen-buddhizmus és kínai taoizmus

Abraham Maslow és Carl Rogers (a következő fejezet tárgyalja őt) önmegvalósítási elméletei mélyenszántó hatást gyakoroltak a humanista pszichológiai mozgalomra a nyugati világban. Keresztyén szempontból fontos megértenünk a kapcsolódást Maslow és Rogers önmegvalósítási elméletei, valamint a zen-buddhizmus és a kínai taoizmus között. A „Characteristics of the self-actualized person: Visions from the East and West” (Az önmegvalósított ember jellemzői: Látomások Keletről és Nyugatról) című írásban Raylene Chang felvázolja a hasonlóságokat. Maslow és Rogers egyformán hangsúlyozzák, hogy az önmegvalósítás az optimális pszichológiai állapot az egész emberiség számára. A pszichoterápia célja az, hogy segítse az embereket a saját képességeik fejlesztésében az önmegvalósításhoz. Chang szerint „Az önmegvalósítás Rogers és Maslow által javasolt megannyi fogalmát véletlenül a kínai taoizmusban és a zen-buddhizmusban is alapvetőknek tartanak.”
Mind a megvilágosodott személy a zen-buddhizmusban, mind a bölcs a taoizmusban eljutott a tökéletesség belső állapotára, azaz a maximális mértékre fejlesztették emberi képességeiket. Ezek a hiedelem-rendszerek azt feltételezik, hogy mindenkinek van önmegvalósító hajlama, mely támogatja a növekedést, az irányítást és a produktivitást. Maslow munkája hozzájárult a transzperszonális megközelítés fejlődéséhez, ami megkísérli a keleti vallást, vagy a nyugati misztikát a modern pszichológia formájába önteni. A transzperszonális pszichológia a lelki önfejlesztésre, a csúcs-megtapasztalásokra, a misztikus tapasztalatokra, a rendszeres transzra és az élet egyéb metafizikai gyakorlataira összpontosít.


Üdvösség a pszichoterápián át

Maslow világnézetében az ember problémája, aki egyébként alapvetően jó, az, hogy a szükségletei nem tölttettek be teljes mértékben. Ez pszichopatológiához vezet, ami egy hiány betegséghez hasonlít. Az üdvösség a pszichoterápián át érkezik, ami segít az embernek az emberi képességei fejlesztésében és eljuttatja az embereket az önmegvalósítás forrásához. Maslow azt állítja, hogy a pszicho-terapeuták „… minden nap magától értetődő dologként változtatják és fejlesztik az emberi természetet, és segítenek az embereknek erősebbé,elevenebbé, kreatívabbá, kedvesebbé, szeretőbbé, önzetlenebbé, derűsebbé válni”.
 Maslow tőle telhetően mindent megtesz, hogy félremagyarázza a keresztyén hitet. Maslow egyik kritikusa tette az alábbi megjegyzést: „Ahelyett, hogy alávetné magát Isten követeléseinek, Aki világosan kijelentette Magát a teremtésében, Maslow tagadja a természetfelettit, tagadja az isteni kijelentést, tagadja a tekintélyt, és az úgynevezett független embert ülteti a trónra.”
Maslow humanista filozófiájában az ember a végső viszonyítási pont, az ember a világegyetem közepe, mert az emberben rejlik minden tudás és bölcsesség. Ez az a filozófia, mely az emberrel kezdi, és a csúcs-megtapasztalás New Age misztériumával fejezi be – nyíltan ellenséges a Biblia egy igaz Istenével szemben.  Maslow hamis pszichológiai világnézete azonban, ami úgy írja le az embert, mint nélkülöző, szomjas állatot, mégis nagy hatással volt a keresztyén tanácsadó mozgalomra. Láttuk, hogy Larry Crabb a megszentelődési elméletét Abraham Maslow pszichológiai modelljére alapozza. Selwyn Hughes, akire Maslow kétségtelenül hatott, az emberi szükségletek hármasát írja le – az ember, mint szomjas lény, aki mélyen vágyakozik a biztonságra (a feltétel nélküli szeretettség szükséglete), az ön-értékre (az értékes vagyok érzésének szükséglete) és a jelentőségre (a szándék és a cél szükséglete). Az ember van a központban, és Isten szerepe a szomjas, szükségben levő, sóvárgó emberek pszichológiai szükségleteinek kielégítése. Ez nem az igaz hit, hanem egy torzítás, melyet azok fejlesztettek ki és művelnek, akik örökre elhagyták a szenteknek megadott hitet. A keresztyén tanácsadó mozgalom integrácionistáinak meg kell válaszolniuk a kérdést: „Hozott létre Maslow olyan pszichológiai igazságot, ami a Szentírás mellé állítható?”


9. fejezet:

Albert Ellis – az agresszív ateista


Albert Ellis (1913-2007) volt az a pszichológus, aki kifejlesztette a racionális emotív magatartás-terápiát (angol rövidítése: REBT). Sokan őt tartják a megismerő magatartás-terápia nagyapjának is, és az 1982-ben Az  American Psychologist lapjain megjelenő tanulmányra alapozva, Carl Rogers után a második legbefolyásosabb pszichológusnak a történelemben. Ez a felmérés Freudot a harmadik helyre sorolta. A nem teista humanizmus nyílt támogatásáért 1971-ben jutalmul az Év Humanistájának is megválasztották. Az REBT mögött meghúzódó feltevés az, hogy érzelmi reakcióinkat nagymértékben a tudatos és nem tudatos hiedelmeink és filozófiáink váltják ki. Az Albert Ellis Institute úgy írja le a REBT-t, mint a problémákkal való szembeszállásnak és a személyes növekedéserősítésének gyakorlati megközelítését. Az REBT azokra a magatartásokra, az érzelmekre és viselkedésekre összpontosít, melyek szabotálják az élet teljesebb megtapasztalását, és segít olyan életfilozófia kifejlesztésében, mely növeli a kliens érzelmi egészségét, és személyes jólétét.
A REBT-t alkalmazók megpróbálják felfedni az érzelmi ínséghez vezetőhiedelmeket (magatartásokat, elvárásokat és személyes szabályokat), majd biztosítanak egy sor módszert az emberek számára a hamis hiedelmeik átváltoztatásához érzékelhetőbbekké, realisztikusabbakká és segítőkészebbekké. A terapeuta az úgynevezett ABC viselkedéselméletet használja a viselkedésmódok,  hiedelmek és érzelmek közötti kapcsolatok, továbbá annak kimutatására, hogy az irracionális hiedelmek elkerülhetetlenül problémákhoz vezetnek.

Az
A
az aktiváló tapasztalatokat jelenti, például a családi problémákat, a nem kielégítő munkát, a korai gyermekkori traumákat, és megannyi más, a boldogtalanságunk forrásait képező dolgot. A
B
 jelenti a hiedelmeket  [angolul: belief], különösen az irracionális, önvédelmi hiedelmeket, melyek a tényleges forrásai a boldogtalanságunknak.
A
C
 pedig a következményeket [angolul: consequence], melyek a hiedelmeinkből fakadnak – neurotikus tünetek és negatív érzelmek, például depresszió, pánik, és dühöngés.


Selwyn Hughes és az ABC viselkedéselmélet

Selwyn Hughes a Christ Empowered Living  című könyvében ad egy magyarázatot Ellis ABC viselkedéselméletére. „Amiképpen az ábécét olvasva sem lépünk az A-ról a C-re anélkül, hogy a B-t ne olvasnánk, úgy ez az elmélet is azt mondja, hogy egy esemény, vagy   körülmény (A) önmagában hatástalan ahhoz, hogy érzelmi válaszreakciót (C) váltson ki, amíg nincs felbecsülve. Más szóval az A nem hozz létre a C-t, át kell haladnia a B-n is”.
Hughes megvallja: „Nekem semmi problémám sincs az ABC viselkedéselmélettel, és gyakran használtam is tanácsadás közben”.

 A Crusade for World Evangelism (CWR) Albert Ellis elméletét használja a táplálkozási rendellenességekkel küzdő emberek megsegítésére.
Az Insight into Eating  Disorders Bepillantás a táplálkozási rendellenességekbe, 2006 ) című, a CWR által kiadott könyv elmagyarázza, hogy „a táplálkozási rendellenesség mögött meghúzódó gondolkodás  irányítja az egyén jövőbeni boldogságát, szabadságát és potenciálját. Lényeges, hogy a gondolkodás megváltozzon a táplálkozási rendellenességből történő felépülés érdekében”. Az olvasónak azt javasolják, hogy az ABC viselkedéselmélet a gyógyuláshoz vezető út, mert lényeges, hogy a szenvedő munkálkodjon a hibás hiedelemrendszerén. „A hibás gondolkodás azokból az üzenetekből fakad, melyek gyermekkorban jutottak el hozzánk, majd továbbfejlődik és torzul felnőttkorban… Albert Ellis és kollégái tíz alapvető irracionálishiedelmet azonosítottak, melyeket, ha túl szigorúan megtartunk, az valószínűleg érzelmi ínséghez vezet. Ezeket a hiedelmeket az élet korai szakaszában tanuljuk meg, és azzá az alappá válnak, ahonnan a gondolkodási mintáink kisarjadnak.”

Egy konkrét, az ABC általazonosított hiba az abszolútumokban, a feketén-fehéren, jóban-rosszban történő gondolkodás,közbenső területek nélkül.

A másik irracionális hiedelem az, ha kötött szabályok szerint élünk, és rendszeresen használjuk a „kell”, „kellene”, „köteles”, és „képtelen” szavakat. Ezszükségtelen vétkességhez és csalódáshoz vezet. Minél merevebbek ezek a kijelentések,valószínűleg annál csalódottabbaknak, haragosabbaknak, lesújtottabbaknak érezzük magunkat. Így az asszonyok is azt a tanácsot kapják a CWR-től, hogy a merev, kötöttszabályok az érzelmi problémáikat kiváltó ok. Itt meg kell jegyeznünk, hogy a Tízparancsolatszintén merev, kötött szabályok, melyek kilenc alkalommal használják a „Ne” kifejezést. Atáplálkozási problémákkal küzdő asszonyoknak a CWR által adott tanácsok szilárdan AlbertEllis bölcsességén alapulnak.

Ellis korai karrierje

Albert Ellis életének legdominánsabb befolyása az volt, hogy nyíltan felkarolta azateizmust. Egy interjú során kijelentette: „12 éves koromban váltam ateistává, s még mindigúgy gondolom, hogy minden valószínűség szerint [növekvő hangon] Isten nem létezik,ahogyan nincsen Télapó sem, és tündérek, vagy angyalok sem. A hatodik szintenmegtanultam, hogy a világ az evolúció évmilliárdjai során keletkezett. Ez kiütötte a vasárnapiiskolai nézetemet arról, hogy a világ hét nap alatt teremtetett”. Mikor megkérdezték, mitgondol arról, mi fog történni a halál után, Ellis így válaszolt: „Semmi Ezt tanítom adiákjaimnak. Az pontosan az az állapot, mint amiben voltunk a fogantatásunk előtt. Semmi, Nincs fájdalom, nincs öröm, semmi. Ezért jobb, ha megyünk, és ebben az életben éljük kimagunkat”.  Fiatalemberként Ellis a New Yorki Városi Egyetemen tanult üzletet. Rövid üzletikarrier után íróként is szerencsét próbált, de nem volt sikeres a képzelgésének publikálásában.Ezután az emberi szexualitás kutatására és az erről szóló írásra adta a fejét. Sokat írt atémában, beleértve „A szexuális szabadság ügye” című értekezését is. Szexuálistanácsadóként szerzett tapasztalata meggyőzte őt arról, hogy a klinikai pszichológiáttanulmányozza a Kolumbia Egyetemen, ahol pszichoanalitikusi képzést kapott.Komoly filozófiai ellenvetésekkel viseltetett azonban a pszichoanalízissel szemben,amit túl passzívnak és nem túl hatékonynak vélt. Ezért aktívabb szerepbe kezdett, minttanácsadó, szokása szerint a tanácsainak beszúrásával, mikor szexuális problémákkal küzdőemberekkel foglalkozott. Az emberek viselkedésének megváltoztatására összpontosítottazáltal, hogy szembesítette őket irracionális hiedelmeikkel, és megpróbálván őket rávenni,hogy azok helyett racionálisakat fogadjanak el. Hitte, hogy a kliensei így gyorsabbanfejlődnek, mintha a passzív pszichoanalitikai módszert használta volna.Az 1950-es évek kezdetén Ellis elkezdte hirdetni az új technikáját, és 1957-benformálisan is meghirdette a megismerő magatartás-terápiát, mint az idegbetegség kezelését. A
How to Live with a Neurotic (Miképpen éljünk egy neurotikussal, 1957) elmagyarázta újmódszerét. Több mint 60 könyvet és nagyszámú cikket írt a REBT-ről, a szexről és aházasságról. A REBT a fő vonallá vált a tanácsadás világában.

 Albert Ellis hedonista világnézete

Albert Ellis szégyentelen hedonista, humanista és ateista volt. Az
 Is Objectivism a Religion
(
Vallás-e az objektivizmus, 1968
) Ellis azt állítja, hogy „az erkölcs normálisan amegvilágosodott önérdek filozófiáján alapszik… Ha az erkölcsöt elsődlegesnek, azönmagunkról való gondoskodást pedig másodlagosnak akarjuk meghatározni úgy, hogyelkerüljük a szükségtelen károkozást másoknak, soha el nem ítélvén ezeket (feltétel nélkülelfogadva mindkettőt), az rendben levőnek látszik”.
165
 Ellis a megjelent munkáiban kijelenti, hogy a REBT a hedonizmus erkölcsfilozófiájánalapszik. A
 Reason and Emotion in Psychotherapy
(
 A gondolkodás és az érzelem a pszichoterápiában, 1962
) című könyvében ezt írja: „A pszichoterápia majdnem mindegyik iskolája alapvetően hedonista abban, hogy a gyönyöröket és a szabadságot a fájdalomtóleltérően, és lehetőleg a gondolkodás és a cselekvés céljának jónak tartják. Ez valószínűlegelkerülhetetlen, mert azok az emberek, akik nem hisznek a hedonista nézetben, továbbra isheves aggodalmat és szomorúságot tapasztalnak meg, és nem jönnek terápiára. A terapeuták  pedig, akik nem próbálták meg valamilyen módon enyhíteni azok szomorúságát, akik eljöttek hozzájuk segítségért, aligha maradnak meg sokáig ebben a mesterségben. A racionális emotívmagatartás-terapeuták tehát egyáltalán nem egyediek, mikor valamiféle hedonista világnézetetfogadnak el, s megpróbálnak segíteni a klienseiknek valamiféle hedonista életmódkialakításában.”
166

 Az igazi keresztyénség gyűlölete
Miközben Ellis az összes vallást pusztán csak „természetfölötti nonszensznek”tartotta, mély, már-már beteges undort érzett azok iránt, akiket „fanatikus vallásoskodóknak”nevezett. Hitte, hogy azok a vallásos emberek koholták Istent, vagy az isteneket, akiket a sajátértéktelenségük motivált. Gyakran használja a „fanatikus vallásoskodók” kifejezést aBibliában hívő keresztyénekre is, akik ellen a legtöbb mérget okádja ki. „A fanatikusvallásoskodók erősen hisznek valamiféle nem tényeken alapuló hitben, s gyakran azoknak amegfigyelhető tényeknek dacára hisznek, melyek ellentmondanak a hitrendszerüknek. Ők általában nagyon tudománytalan, nem reális, tapasztalat-ellenes, romantikus és utópisztikus beállítottságúak. Gyakran fabrikálnak mítoszokat, vagy tündérmeséket, illetve hisznek abban,s makacsul elutasítják, hogy elfogadják a valóság ama összetevőit, melyek ellentétben állnak a vallásukkal.”
167
 Amit Ellis nem képes elviselni a vallásban, az a vallás erkölcsi tanítása – egyszerűengyűlöli a jó és a rossz, a bűn, a vétek elképzelését. Mindezekkel elszámolna. Humanistakénthiszi, hogy minden emberi lénynek van értéke, ezért egyetlen embert sem szabad alapvetőenrossznak tekinteni.A
Case against Religion
(
 A vallás elleni vád
) cím könyvében Ellis azt állítja, hogy „haa vallást az ember felett és mögött álló erőtől való függőségként határozzuk meg, azt én, mint
pszicho-terapeuta, rendkívül károsnak ítélem”.
168
Minden igaz hívő „kimondottanmegháborodott, mert nyilvánvalóan merev, fanatikus, függőségben levő egyedek”.
169
Elliskimondja: „a hitetlenség, a kétely és a mindenre kiterjedő ateizmus nemcsak közreműködő amentális egészséghez, hanem gyakorlatilag azzal szinonim, az odaszánt hit, a dogmatizmus ésa vallásosság konkrétan hozzájárul a mentális, vagy érzelmi zavarhoz, és bizonyos módonazzal egyenértékű”.
170
 Ellis szerint „a történelem tényei alkalmasak megmutatni, hogy egy Jehova-szerű Istenlétezése valószínűtlen”.
171
Sőt, a Mindenhatóra támaszkodás konkrét érzelmi veszélyekkel jár együtt. Ezért „ahelyett, hogy a függőségre törekednél másoktól (vagy valami hipotetikusMagasabb Erőtől), inkább megpróbálhatsz a saját két lábadra állni, és magadtól gondolkodniés cselekedni…”
172
 Ellis odáig elmegy, hogy kijelenti: az Istenre támaszkodás „válhat magától egymegrögzött, kényszeres zavarrá, ami súlyos károkat okoz mind más embereknek, mindmagának az egyénnek”.
173
Ebből következik, hogy a REBT terapeuta nem fogadhatja elegyszerűen a páciense vallásos hiedelmeit – ezeket meg kell támadni, és ki kell törölni.
174
 Ellis a vallással szembeni vádjait az alábbi szavakkal fejezi be: „Végső soron a vallásidegbetegség… Ha ennek a cikknek a feltevése igaz, akkor a vallás kéz a kézben jár az emberilények alapvető irracionalista hiedelmeivel. Ezek függőségben, aggodalomban ésellenségeskedésben tartják őket, ezzel pedig létrehozzák az idegbetegségeiket és pszichózisaikat. Mi tehát a pszichoterápia szerepe a zavart páciensek vallásos nézeteinek kezelése terén? Nyilvánvaló, a józan és hatékony pszicho-terapeutának nem szabad…csatlakoznia a páciensek vallásos beállítottságaihoz, s meg kell próbálni segíteni ezeknek a pácienseknek, hogy sikeresen élhessenek együtt az érzelmi betegségükkel.”
175

 Abszolút igazság, abszolút erkölcsiség
Egy pszicho-terapeutákból álló hallgatóság előtt Ellis ellenezte az abszolút szóhasználatát. „Ne használjuk az ’abszolút’ szót. Ez emberi betegség. Nincsenek abszolútumok… Teszem, amit szeretek, s teszem, amit nem szeretek, de soha nem kerülök  bajba. Hosszútávon hedonista vagyok… és azt követem, amit akarok. De ha nem kapom meg,az nagyon rossz.”
176
 Ellis gondolkodásának középpontjában az abszolút igazság és az abszolút erkölcsimércék elvetése áll. A legtöbb neurotikus érzés Ellis szerint az erkölcsi abszolútumok követelményei által alakul ki. Más szóval, Isten erkölcsi törvénye az idegbetegség kiváltó oka.A REBT is lényegében ellenzi az abszolút igazságot. Ellis elmagyarázza: a REBT egyetért a posztmodernistákkal abban, hogy nem létezik olyan pont, amiből kiindulva meg lehetne ítélni,hogy valami abszolút igazság-e, vagy sem.
177
S kihangsúlyozza az alábbiakat: „Amennyirekimondhatjuk, nem létezik bizonyosság, tökéletesség, sem abszolút igazság a világban… avalószínűség és a véletlen világában élünk, s nem lehetünk biztosak semmi önmagunkon kívül
Konkrétan, Ellis erőteljes utálattal viseltetett az abszolút helyes és helytelen fogalmaiiránt. Megveti az odaszánt keresztyéneket, akik a Szentírás tanításai szerint próbálnak élni. „Afanatikus vallásoskodók abszolútumokban hisznek: korlátozatlan és feltétlen hitvallásokban.Kétségbeesett szükségük van a bizonyosságra, s valójában arra törekednek, hogy tökéletesek és tévedhetetlenek legyenek. Aggódnak, nehogy rosszat tegyenek… Abszolutizmusok részeként gyakran hisznek valamiféle szuper-humán, vagy tévedhetetlen Istenben, Akiteljesen az ő oldalukra áll, és segít nekik abban, hogy angyalivá váljanak”.
179
Igaz, akeresztyének valóban hiszik azt az abszolút igazságot, hogy egy igaz Isten létezik, aki azemberiségnek az Ő örök, változhatatlan Ígéjében és Jézus Krisztuson, az Ő Fián keresztül jelentette ki Magát.Ellis számára az elképzelés, miszerint az emberek felelősek a cselekedeteikért,nonszensz. „Sok tényleges hívő kárhoztatja és bünteti a többi embert, akik „tévelygő”, vagy„gonosz” módon viselkednek. Nekik nemcsak erőteljes erkölcsi szabályaik vannak aviselkedésre, de erkölcsileg abban is hisznek mindenkinek követni kell ezeket a szabályokat,azok pedig, akik ezt nem teszik, elítélendők, sőt talán örökké valamiféle pokolban fogják őketsütögetni.”
180
Megint igaz, hogy a keresztyének hisznek Isten abszolút erkölcsi törvényében, sabban, hogy egyszer valamennyi ember megáll majd Isten ítélőszéke előtt.Ellis azt állítja, hogy „gyakran bölcs dolog kompromisszumot kötni az igazság és ahamisság, az ésszerűség és az irracionalitás között. Az igazságnak és az ésszerűségnek ugyanis nincsenek abszolút mércéi – legalábbis olyanok, melyeket minden filozófus és tudósegyüttes megelégedésére állítottak volna fel”.
181
 Ellis számára olyasmi, mint szexuális erkölcstelenség nem létezik. „Ami aszeretetmentes szexuális vágyakozást, mint romlottságot illeti – ez nem más, mint a XIX.századi puritánság árnyéka! Ugyanis bármely kortárs ön-elfogadószex jó önmagában, önmagaáltal és önmagáért. Gyakran lehet jobb, vagy élvezetesebb, mikor szerető emberi kapcsolaton belül élvezzük. De a szeretetmentes szex nem romlott a legcsekélyebb mértében sem – csak önkényes, puritán döntés alapján.”
182
Ellis engedékeny nézeteket vall a bűnről és a rosszcselekedetektől. Hiszi, hogy az egyének lehetnek rosszak, tévedők, felelőtlenek, sőt még akár szándékosan is tehetnek rosszat, mindazonáltal elfogadhatják önmagukat, de az embereknek nem szabad elítélni őket, és nem szolgálnak rá büntetésre a felelőtlenségük miatt.
Feltétlen önelfogadás
A REBT támogatja a feltétlen önelfogadás elképzelését. Ellis következetesen támadjaazt az „irracionális” hiedelmet, mely szerint sok ember rossz, gonosz, vagy aljas, és komolyanmeg kell őket szégyeníteni és büntetni a bűneikért. A bűn fogalmával szembeni eme utálatátvilágossá teszi. Nem szabad olyan szavakat használnunk, mint „bűn” és „bűnös”, mert ezek abszolút, Isten-adta mércéket foglalnak magukba, melyek elítélnek minket egyes tévescselekedeteinkért.
183
Noha az emberekben erőteljes a hajlam önmaguk megítélésére,irracionálisan cselekszenek, ha ezt teszik. Az önvizsgálat depresszióhoz és represszióhoz, és aváltozás érvénytelenítéséhez vezet. Az emberi egészség számára a legjobb, ha mindenestől

56felhagyunk az önvizsgálattal. Itt Ellis elismeri, hogy a lelkiismeretünk önvizsgálata adepresszió érzéseihez visz el. A ERBT egyik célja éppen a lelkiismeret elhallgattatása.Ebből következik, hogy a REBT nem fogadja el a megítélés semmilyen formáját, ezértsenkit sem szabad meg- vagy elítélni, bármilyen szörnyűségesek is a cselekedetei. Meg kelltanulnunk elfogadni önmagunkat inkább azért, amik vagyunk, ahelyett, hogy azért fogadnánk el, amit elértünk. Az emberi lények már azért is értékesek, mert léteznek.
 A figyelemre méltó hátraarc
Életének késői szakaszában Albert Ellisnek megvolt a damaszkuszi útmegtapasztalása. Mikor megértette, hogy az emberek elsöprő többsége vallásos, és hiszIstenben, s mikor felfogta, hogy a képzett REBT gyakorlók közül is sokan vallásosak, beleértve a keresztyén tanácsadók seregét és néhány kirendelt szolgálót, megnyíltak a szemei,és meglátta, hogy nem minden vallás annyira rossz. Egy figyelemre méltó hátraarc során Ellismegvallja, hogy megváltozott a véleménye a vallásról. Nem minden vallást ellenez – csak avalóban biblikus keresztyénséget. „Egykor azt hittem, hogy a vallás maga nagyon ártalmas azemberek számára, mert sok veszélye és korlátja van. Később azonban megértettem, hogy sok különböző vallás létezik, s egyesek részben, mások kevésbé hasznosak. Ezért közreadtam egyírást, mely megmutatja, hogy inkább a hitbuzgóság, semmint a vallás a veszélyes a mentálisegészségre és a boldog életre. A hitbuzgóság alatt az odaszánt, abszolutista, fanatikus vallástértem.”
184
Az abszolút vallás, amire Ellis gondolt, természetesen a bibliai keresztyénség.A keresztyén tanácsadók becsábítása végett a REBT nyájába Ellis gondosankijelentette, hogy terápiája független az ateizmusától, sőt, azt is elismerte, hogy a szeretőIstenbe vetett hit talán még egészséges is pszichológiailag. Úgy megváltozott a szíve, hogytársszerzője lett a
Counseling and Psychotherapy with Religious Persons: A Rational Emotive Behavior Approach
(
Tanácsadás és pszichoterápia vallásos személyek esetén: a racionálisemotív magatartási megközelítés, 2001
) című könyvnek. Ebben azt állítja, hogy a REBT„különösen és kiválóan alkalmas a vallásos kliensek problémáinak és gondjainak kezelésére… tárgyalja, hogy a REBT elméletéből származó beavatkozások miért mondanak csak nagyon ritkán csődöt még akkor is, ha a kliens és a terapeuta nagyon eltérő vallási beállítottságú - sőt még akkor is, ha az odaszánt, vallásos klienst például egy nem vallásos,ateista terapeuta kezeli”.
185
  Nos, miképpen magyarázzuk ezt a figyelemre méltó sarkon fordulást? Látszólag mikor Ellis megértette, hogy a keresztyén tanácsadók ténylegesen használják a REBT-t, akkor jutottarra a bámulatos meggyőződésre, hogy a keresztyén tanácsadó mozgalom valójában aszövetségese. Az odaszánt, abszolutista keresztyének az ő ellenségei. Sőt, miután a nyugatitársadalomban a legtöbb ember névleges keresztyén, ez potenciálisan hatalmas piacot jelentetta REBT számára, és Ellis nem hagyta, hogy az ateizmusa ennek útját állja. Így nem mindenvallásos volt olyan rossz, mint azt eredetileg gondolta, csak a bibliahívő, abszolutistakeresztyének!
Keresztyén tanácsadás
Kétség sem férhet hozzá, hogy az Albert Ellis által kidolgozott tanácsadó rendszer aBiblia Istenével agresszíven ellenséges. Az alapvető előfeltevése az, hogy Isten abszolúterkölcsi törvénye az oka az emberiség érzelmi problémáinak. A REBT a megengedő és

57hedonista életmódot támogatja a bűnös viselkedés megbocsátásával, és az önigazolás bátorításával. Elkerüli a bűn valóságát, és vak ennek következményeire.Itt fel kell tennünk egy kérdést. Miképpen fogadhat el a keresztyén tanácsadómozgalom egy olyan pszichológiai modellt, mely alapvetően ellenséges Isten Ígéjévelszemben? A keresztyén tanácsadó mozgalom vaksága azonban mégis oly hatalmas, hogy boldogan integrálja Albert Ellis eszméit a fegyvertárába. A tény, hogy az egész rendszer akeresztyén hit ellensége, látszólag nem is számít.
 Albert Ellis hagyatéka
Miféle ember volt hát a REBT megalapítója? Az egyik leggőgösebb állítása szerint ővolt az első pszichológus valamennyi között, aki négybetűs káromkodásokat használt azAmerikai Pszichológiai Társaság konferenciáján. Az erről szóló beszámoló szerint: „A pénteki műhelyek látogatói, akiket a szemtől-szembe a tömeg előtt megrendezett REBT bemutatón való részvételre választottak ki, inkább áldozatoknak, semmint pácienseknek érezték magukat a káromkodásokkal megtűzdelt előadásai alatt”.De nem volt minden boldogság és világosság a REBT erődjében. Az Albert EllisInstitute kurátorai eltávolították az alapítót a professzionális szolgálatából és a sajátintézményének igazgatótanácsából. Úgy tűnik, Ellis nagyon nehéz és konok ember lehetett – mikor valaki ellentmondott neki az igazgatótanácsi ülésen, köztudottan heveskáromkodásokban tört ki. A dolgok 2005-ben csúcsosodtak ki, mikor egy nagyon keserű vitafolyt az intézmény vezetési irányelveiről, s konkrétan a pénz vonatkozásában, amit azintézménynek ki kellett volna fizetni Albert egészségügyi számláira. Nem sokkal a halála előtt polgári bírósági eljárást kezdeményezett azokkal szemben, akik eltávolították.Visszahelyezéséért az Igazságot Albert Elllisnek kampány szállt síkra. Ellis kifejezte azintézmény új igazgatójával szemben érzett keserűségét, mikor egy arról szóló kérdésreválaszolva, hogy miképpen kell bánni a hatalmi tébollyal, a beszámolók szerint ezt mondta:„Képesnek
kell
lennünk megölni őket, de ezt törvény tiltja. Ez Michael Broder – ennek azintézménynek az igazgatója. Ő egy hatalmi tébolyult! S jobb lenne, ha halott, halott, halottvolna!”
186
Albert Ellisnek látszólag magának is REBT-re volt szüksége. 2007. júliusában haltmeg, 93 éves korában

58
10. fejezet: A Biblia ítélete a pszichológiai „igazságról”
Az előző öt fejezetben vetettünk egy-egy pillantást öt óriás világi bölcsességére a pszichoterápia világából. Láttuk, hogy Sigmund Freud, az ember, aki kitalálta a tudatalattit,természetellenes érdeklődéssel viseltetett az okkultizmus, és élénk gyűlölettel a keresztyénségiránt. Alfred Adler humanista volt, aki Nietzsche istentelen filozófiáját támogatta. AbrahamMaslow ellenséges volt az evangéliummal szemben, csúcs-megtapasztalásai pedig New Agegondolkodásmódot foglaltak magukba. Carl Rogers, aki a saját tapasztalatán kívül mindenmás erkölcsi tekintélyt elvetett, élete végén belebonyolódott a halottidézésbe. Albert Ellisgőgös, mocskos beszédű, minden erkölcsiségtől mentes hedonista volt, aki megvetette azodaszánt keresztyéneket, „fanatikus vakbuzgókként” emlegetve őket. A közös alap eme ötember esetében az, hogy világi humanisták voltak, akik életükben és elméleteikben egyarántelvetették a Biblia Istenét. Ők alkotják a „pszichológiai igazság” alapját és pilléreit. Azezeknek az istentelen embereknek az elméjéből származó pszichológiai spekuláció az, amit akeresztyén tanácsadó mozgalom igyekszik beleintegrálni Jézus Krisztus egyházába.A pszichoterápia hatalmaságai terjedelmes írásaikban abszolút világossá tették, hogyelvetik a Szentírás bölcsességét. Azaz, a keresztyén tanácsadás háza az emberi bölcsességhomokjára épült, olyan emberek eszméire és elméleteire, akik a saját istentelenségükbendicsőültek meg.Freud nagy hozzájárulása a pszichológiai „igazsághoz” az a bizonyos elképzelés, melyszerint a tudatalatti elme az emberi viselkedés mögött álló hajtóerő. Mi valamennyien atudatalattink áldozatai vagyunk, mert olyan motivációk, impulzusok és vágyak hajtanak,melyekről nem is tudunk, s melyek felett nincs ellenőrzésünk. Csak egy pszicho-terapeutaképes feloldani a tudatalattit, és megszabadítani annak rabszolgaságából.Hallottuk Carl Rogerst azzal dicsekedni, hogy a saját tapasztalata volt számára alegmagasabb rendű erkölcsi tekintély. „Sem a Biblia, sem a próféták, sem Freud, sem akutatás, sem Isten, vagy ember kijelentései nem élvezhetnek elsőbbséget a sajáttapasztalatommal szemben.” Hallottuk Abraham Maslow elképesztő kijelentését arról, hogynem a Szentírás, hanem az ő pszichológiája képes létrehozni az erkölcsi abszolútumok rendszerét. Gőgjében kijelentette, hogy ha feltevései az emberi természetről igaznak  bizonyulnak, „akkor tudományos etikát, természetes értékrendet, a jó és a rosszmeghatározásában a legvégső fellebbviteli bíróságot ígérik. Minél többet tudunk meg azember természetes hajlamairól, annál könnyebb lesz elmondani neki, miképpen legyen jó,miképpen legyen boldog, miképpen legyen gyümölcsöző, miképpen tisztelje önmagát,miképpen szeressen, miképpen aknázza ki legmagasztosabb lappangó képességeit.”
187
 Hallottuk Albert Ellis ama állítását, hogy „ha a vallást az ember felett és mögött állóerőtől való függőségként határozzuk meg, azt én, mint pszicho-terapeuta, rendkívül károsnak ítélem”.
188
Minden igaz hívő kimondottan megháborodott, mert nyilvánvalóan merev,fanatikus, függőségben levő egyedek.
189
Ellis még azt az arcátlanságot is elkövette, hogykijelentette: a Krisztusba vetett hit egyfajta elmebetegség. Őrültségében kinyilatkoztatta, hogya terapeutának nem szabad igazodnia a kliensei vallásos beállítottságához, mert „ez azzalegyenértékű, mintha megpróbálna segíteni nekik sikeresen élni együtt az elmebajukkal”.
190
Aterapeuta feladata kitörölni a kliensei keresztyén hitét.

59Alfred Adler, miközben elővigyázatosabb a Biblia Istenével való szembenállásban,elkötelezett humanista volt, akit erőteljesen befolyásoltak Nietzsche eszméi. Elképzelése,miszerint a viselkedésünket olyan „fikciós” életcélok ellenőrzik, melyekről nincs tudomásunk,nagymértékben determinista, és tagadja Isten Ígéjének hatalmát.A pszichológia hatalmasai figyelmen kívül hagyják az élet lelki dimenzióját, tagadják az eredendő bűn tantételét, és elvetik Isten erkölcsi törvényét. Nem nehéz meglátni, hogyezeknek az embereknek a pszichológiai spekulációi
alapvetően
ellentétesek a keresztyén hitlegalapvetőbb tanításaival. A Szentírás azt tanítja, hogy az emberi viselkedés problémája azember szívében rejlik – a szívből származik minden féle bűnös viselkedés a szexuáliserkölcstelenségtől kezdve a csalásig, lopásig, kapzsiságig, gőgig, és gyilkosságig minden.„Mert mindnyájan vétkeztek, és szűkölködnek az Isten dicsősége nélkül.” (Rm3:23) Miérttévedtek el ennyire a pszichológia óriásai? Az emberi természettel kapcsolatos teljestanultságukkal, összes alapos ismeretükkel, valamint a könyvek és tudományos iratok tömkelegével együtt miért nem képesek meglátni, hogy az emberi problémák oka az ember szívében rejlik? A válaszért ezekre a kérdésekre Isten Ígéjéhez kell fordulnunk. Hallottuk a pszichológia óriásainak bölcsességét, most oda kell figyelnünk a felülről származó bölcsességre – itt az ideje, hogy megszólaljon a Biblia.
 A világi pszichológia ostobasága
A bölcsesség-irodalomnak jócskán van mondanivalója az emberi ostobaságról. Azalapelv a következő: „Az Úrnak félelme feje a bölcseségnek; a bölcseséget és erkölcsi tanításta bolondok megútálják.” (Péld1:7) Jézus azt mondta, hogy a bölcs ember Isten Ígéjének kősziklájára építi fel a házát, míg az ostoba ember a saját elképzeléseinek homokjáraépítkezik. A Szentírás figyelmeztet rá, hogy az embernek nem szabad a maga értelméretámaszkodnia: „Ne légy bölcs a te magad ítélete szerint; féld az Urat, és távozzál el agonosztól.” (Péld3:7) Az ember, aki ezt mondja a szívében: „Nincs Isten”, az balgatag(Zsolt53:2). Annak oka, hogy a pszichológia hatalmasai ennyire félrementek, az, hogymegsötétedett elméjű balgatagok (Rm1:21).A bolond egyik kulcs-jellemzője, hogy a maga szemében bölcs, és nincs erkölcsi jelleme, mert „gúnyolják a bűnt” (Péld14:1).
191
A bolond elveti az igazi bölcsességet és „amaga szívében bízik” (Péld28:26).
192
Mikor Carl Rogers azt mondta, hogy elvetett mindettekintélyt a saját tapasztalatán kívül, azzal megmutatta, hogy bolond.A bolond másik jellemzője, hogy bolondságot kotyog ki (Péld12:22), és örömét leli agonosz viselkedésében: „játék a bolondnak bűnt cselekedni” (Péld10:23). Albert Ellis az Istenabszolút erkölcsi törvénye elleni zabolátlan, ésszerűtlen és nyílt támadásaival megmutattamagáról, hogy bolond. A bolond szeret beszélni, és a maga hangját hallgatni: „a bolondnak  pedig ajkai elnyelik őt. Az ő szája beszédinek kezdete bolondság, és az ő szája beszédinek vége gonosz balgatagság. És a bolond szaporítja a szót” (Préd10:12-14). Freud terjedelmesírásai, nevetséges spekulációi az Oidipusz-komplexusról egy bolond elme zavaros gondolatai.Jelentős, hogy a pszichológia óriásai rengeteg könyvet írtak – látszólag vége-hossza nincs bolond szavaiknak, mert „a bolondoknak
193
száján pedig bolondság buzog ki” (Péld15:2).Pál apostol magarázza el a lelki sötétségét azoknak, akik a pszichológia óriásaihozhasonlóan istentelenségükkel és gonoszságukkal nyomják el az Isten igazságát. Azok, akik tagadják Istent, hiábavalókká válnak a gondolkodásukban, és bolond szívük megsötétedik (Rm1:18, 21). A Szentírás ostobaságnak nyilvánítja Isten szemében Freud, Adler, Maslow,

60Rogers és Ellis világi bölcsességét (1Kor1:20). Ezek az emberek gúnyolódó bolondok, akik megtagadták a Teremtőjüket. Elvetették a mindegyik közt legalapvetőbb igazságot, miszerintIsten egy erkölcsi világegyetemet teremtett, és az ember erkölcsileg felelős a Teremtőjének.Elvakult elméjük nem akarja megérteni, hogy az ember lázadt fel Isten ellen, és mindenember, beleértve a pszichológia óriásait is, a bűn rabszolgái. A pszichológia óriásai semmitsem értenek a bűn következményeiből – nem ismerik el, hogy a bűn zsoldja a halál. Nemtudják, hogy Isten nem csúfoltatik meg, s az ember azt aratja majd, amit elvetett. Nemfogadják el, hogy minden ember, a pszichológia óriásait is beleértve Isten ítéletével fognak szembesülni. Ebből a Napnál is világosabban következik, hogy a pszichológia óriásai nemrendelkeznek valódi tudással az ember állapotáról. Bölcseknek vallván magukat, bolondokkálettek (Rm1:21).Lehetséges, hogy ezek az emberek a megsötétedett elméikkel és bolond elméleteikkelmondjanak bármi fontosat az emberi problémák megoldásával kapcsolatosan? Nem, azemberi viselkedésre vonatkozó pszichológiai elméleteikben semmi igazság sincsen. Tanácsaik az emberi problémák megoldására nem több, mint a hiábavaló megsötétedett elmék értelmetlen ömlengései.Van azonban valami még ennél is zavaróbb, mert a pszichoterápia óriásai csúfolódók,akik a Biblia Istenével és az Ő Felkentjével szegülnek szembe. Ők Krisztus evangéliumának ellenségei. Mikor a Biblia romlott beszédű emberekről szól, akik elhagyják az igaz utat, hogya sötétség útjain járjanak, akik örvendeznek a gonosz megcselekedésén, és örömüket lelik agonoszság romlottságban, emberekről, akiknek ösvényeik kanyargósak, és útjaikbanfondorlatosak (Péld2:12-15), akkor Freudról, Adlerről, Maslowról, Rogersről és Ellisről, agúnyolódó bolondokról beszél, akik örömüket lelik a gonoszságban.
 A pszichológiai és a bibliai igazság integrálása?
A 4. fejezetben hallottuk az integrácionisták érvét, akik megpróbálják integrálni a bibliai kijelentésből származó igazságot a pszichológiai igazságot egy, „az összes” igazságravonatkozó egyesített nézetbe. Az igazság eme egyesített nézetéről feltételezik, hogy segítmegérteni az emberi természetet, és megmutatja nekünk, hogy miképpen oldjuk meg azemberi problémákat. A nehézség az „egyesített igazság” tanítással az, hogy nem ismeri el azalapvető különbséget az Isten által kijelentett igazság és a romlott emberi elméből származóvilági „bölcsessége” között. A Freudtól, Adlertől, Maslowtól, Rogerstől és Ellistől származó„pszichológiai igazság” alig több, mint a romlott elmék összefüggéstelenségei. ElvetvénIstent, hiábavalókká lettek a gondolkodásukban, és balgatag szívük megsötétedett. Noha bölcseknek vallják magukat, a Szentírás istentelen emberekként ítéli el őket, akik hamissággalnyomják el Isten igazságát (Rm1:18). Az ő bolondságaik integrálása a Szentírással anatéma.Jézus megígérte, hogy elküldi a Szentlelket, Aki majd elvezeti az Ő követőit mindenigazságra (Jn16:13). Világossá tette, hogy a világ nem képes befogadni az igazság Lelkét,mert csak Jézus tanítványaiban lakozik az igazság Szentlelke. Az igazság Lelkének fontosmunkája a világ meggyőzése a bűn, az igazság és az ítélet tekintetében (Jn16:8). A pszichológiai igazság azonban szöges ellentétben áll az igazság Lelkével, mert tagadja a bűn,az igazság és az ítélet létezését, mikor megpróbál az emberekkel jókat éreztetni a bűneikbenés a hamisságaikban.Mikor Jézus megjelent Pilátus előtt, ezt mondta: „Én azért születtem, és azért jöttem evilágra, hogy bizonyságot tegyek az igazságról.
Mindaz, a ki az igazságból való
, hallgat az énszómra.” (Jn18:37) Mindenki, akik szeretik az igazságot, odafigyelnek Krisztus szavaira, avilági pszichológia óriásai azonban elutasították Krisztus hangjának meghallását, mert nemszeretik Isten igazságát. Elvetették, hogy Krisztus evangéliumának világosságába jöjjenek.„Ez pedig a kárhoztatás, hogy a világosság e világra jött, és az emberek inkább szerették a

61sötétséget, mint a világosságot; mert az ő cselekedeteik gonoszak valának. Mert minden, a kihamisan cselekszik, gyűlöli a világosságot és nem megy a világosságra, hogy az őcselekedetei fel ne fedessenek” (Jn3:19-20).Isten igazságát a Gonosz ellenzi, aki a kezdetektől fogva hazug volt. Jézus mondta:„Az… nem állott meg az igazságban, mert nincsen ő benne igazság. Mikor hazugságot szól, asajátjából szól; mert hazug és hazugság atyja.” (Jn8:44). A Gonosz és követői gyűlölik azigazságot. Miután a világot a tévelygés lelke irányítja, a keresztyének figyelmeztetést kaptak arra, hogy ne higgyenek minden léleknek, hanem tegyék próbára a lelkeket, mert sok hamis próféta van a világban. A pszichológia óriásai a világból valók, és a világ örömest beveszi bolond beszédeiket. A keresztyének viszont figyelmeztetést kaptak, hogy „senki ne legyen, aki bennetek zsákmányt vet a bölcselkedés és üres csalás által, mely emberek rendelése szerint,a világ elemi tanításai szerint, és nem a Krisztus szerint való” (Kol2:8).Pál apostol vázol egy nagyon fontos bibliai alapelvet, ami segítségünkre lesz abban,hogy érvényes értékelést adjunk a pszichológia óriásairól. A Szentírás szerint az istentelenembereket becsapják a bűneik, a gondolataik hiábavalóak, és értelmük megsötétedett. Ezzelelidegenedtek Isten életétől a bennük levő tudatlanság miatt (Ef4:18). A pszichológia óriásai,akik elidegenedtek Isten életétől, tudatlan emberek voltak a bűntől megsötétedett szívvel.Pszichológiai elméleteik a hiábavaló elme és a megsötétedett szív termékei – Isten szemébenostobaság és értéktelenség. A Szentírás figyelmeztet, hogy „az istenteleneknek beszédeimegtévesztők” (Péld12:5).
194
Képes a világi pszichológia elvezetni az egyházat még többigazságra? Nem, mert az igazság Lelke lesz az, Aki „elvezérel majd titeket
minden
igazságra”(Jn16:13).
 A Biblia nem elégséges
Az integrácionisták másik érve az, hogy miután a Biblia nem a pszichológiaszövegkönyve, ezért nem kommentálja az általános pszichológiai problémákat. Azintegrácionisták azt állítják, hogy a Biblia jó és helyes addig, ameddig elmegy, de nemelégséges, mert nem tárgyalja kellő mélységben azokat a mély, összetett dolgokat, melyekkelaz emberek manapság szembesülnek. Amiképpen a keresztyének felhasználják az orvosigyakorlatból származó igazságokat a test betegségeinek gyógyítására, úgy van tökéletesenrendben a keresztyének számára, ha a pszichológiai igazságokat az elme rendellenességeinek kezelésére használják. Az integrácionisták azt állítják, hogy Freud és Adler, valamint ahozzánk időben közelebbi pszichológusok, például Rogers, Maslow és Albert Ellis elméleteitetszetős magyarázatokat adnak az emberi viselkedésre, és hasznos tanácsokat adnak azemberek megsegítéséhez. Az egyház hasznot húz a pszichológia bepillantásaiból, mert aBibliában nincs válasz minden mélyenszántó pszichológiai problémánkra. Láttuk itt DavidSeamands állítását, miszerint sok komoly, Szentlélekkel betöltekezett keresztyénnek vannak súlyos problémái, melyekből szabadulásra van szükségük, és a tanácsok, a Biblia, vagy azimák semmilyen mennyisége sem képes tartós szabadulást adni nekik.
195
Az ima, a megtérés,a Szentlélekkel való betöltekezés és más biblikus orvosságok nem elégségesek, mert egyes pszichológiai problémák ennél többet követelnek. Hallottuk Kirsten Birkett érvét, miszerintha az elméink nem működnek megfelelően – ha a tudásunk nem szűrődik át megfelelően ahiedelmeink maradékán – akkor az elménknek kezelésre van szüksége, függetlenül attól, hogymennyit „tudunk” az evangéliumról. Nekünk tehát azért van szükségünk pszichológiai elméletekre, hogy megértsük azokata mélyenszántó problémákat, melyekkel a Biblia nem foglalkozik. Egyszerűen csak értelmes
dolog azokat az orvosságokat használni, melyek széles körben hozzáférhetőek a sérültemberek számára. Nekünk többre van szükségünk, mint amennyit a Biblia képes kínálni. RuthGraham Mcintire, Billy Graham lánya a férje ötéves esetéből tanulva így tesz bizonyságot:„Depressziós lettem. Megértettem, hogy professzionális segítségre van szükségem. Ezt nemvolt könnyű beismerni. Gyermekkoromban azt mondogatták nekem, hogy Isten és a Biblia az,amire egyedül szükségem van – a pszichológushoz fordulás azt jelentette, hogy ’lelki problémáid vannak. Dacára annak, hogy nagyon alkalmatlannak éreztem magam, és féltemattól, hogy erre mások is rájönnek, professzionális tanácsadást kerestem”.
196
Itt van valakinek a bizonyságtétele, aki úgy érezte, hogy Isten és a Biblia nem voltak elégségesek a segítségheza házassági problémáiban. Hitte, hogy a pszichológusa kínálja azt a „többet”, amit Isten és aBiblia nem voltak képesek megadni.Ennek az érvnek a megtévesztése azon az elképzelésen alapszik, hogy a Szentírás nemelégséges a mélyenszántó viselkedési problémák kezeléséhez. A Biblia azonban mégiskijelenti, hogy Isten mindennel megajándékozott minket, „a mi az életre és kegyességre való”(2Pt1:3). S Isten megáldotta a keresztyéneket „minden lelki áldással a mennyekben aKrisztusban” (Ef1:3). A keresztyéneknek nincs szükségük a világ bölcsességére, ami a világi pszichológiából származik. Nem kell a segítség Freudtól és barátaitól az evangéliumhoz méltóélet megéléséhez.Az integrácionisták ama állítása, miszerint a bibliai igazság és a pszichológiaielméletek egyforma érvényűek annak vonatkozásában, ahogyan az emberi problémákatértelmezzük, súlyosan téves. Az állítás, mely szerint a keresztyéneknek több kell, mintamennyit a Biblia kínál a napi élet problémáival való szembenézéshez, ellentétes aSzentírással.
Isten általános kegyelme
A negyedik fejezetben láttuk az integrácionisták ama állítását, miszerint atapasztalatuk alapján a beszélgető terápiák Isten áldásai az egész emberiség számára. Ennek atévelygő teológiának az a veszélye, hogy megengedi azoknak, akik azt állítják, hogy speciálistudással rendelkeznek, hogy a tapasztalatuk alapján rendeljenek el bármiféle terápiát, amilátszólag az általános kegyelem része. Kétségtelenül lesz néhány „keresztyén” orvos, akik kijelentik, hogy Freud pszichoanalízise, amitől egyesek jobban érzik magukat, része Istenáltalános kegyelmének. Lesz néhány „keresztyén” orvos, akik majd azt állítják, hogy CarlRogers irányításmentes tanácsadása, mely segít az asszonyoknak abban, hogy jókat érezzenek az abortusz melletti döntésükről, az általános kegyelem része. Nem nehéz meglátni, hogy ez agondolkodásmód út a kicsapongásba az egyházon belül. Az általános kegyelem érvének ürességét nem nehéz észrevenni. Azok, akik ezt használják egyszerűen csak az evilági pszichoterápiának az egyházba integrálása iránti elkötelezettségüket igyekeznek igazolni.
Isten szövetsége a népével
Mikor Isten megszabadította Izraelt az egyiptomi bálványimádás és babona mocskától,megparancsolta nekik, hogy különüljenek el a környező népek isteneitől, és semmi közük selegyen a bálványimádás visszataszító gyakorlatához. „Ne járjatok idegen istenek után,azoknak a népeknek istenei közül, a kik körültetek vannak” (5Móz6:14). Az izraeliták azonban mégsem elégedtek meg Isten gondoskodásával a pusztában, és az egyiptomihúsosfazekak után vágyódtak. Ezért azt mondták egymásnak: „Szerezzünk előttünk járót, és
érjünk vissza Égyiptomba” (4Móz14:4). Ez hatalmas bűn volt a menny Istene ellen, segyetlen Isten ellen lázadó izraelita sem lépett be az ígéret földjére.Az integrácionisták azok, akik az egyiptomi húsosfazekakhoz folyamodnak. Nemelégednek meg Isten gondoskodásával, hanem úgy érzik, hogy ki kell egészíteniük Isten Ígéjéta világ bölcsességével. Szükségesnek látják közösséget vállalni a pszichológia óriásainak sötét tanításaival. A Szentírás azonban világossá teszi, hogy a keresztyének nem lehetnek közös igában a hitetlenekkel. „Ne legyetek hitetlenekkel felemás igában; mert mi szövetségevan igazságnak és hamisságnak? vagy mi közössége a világosságnak a sötétséggel?...Annakokáért menjetek ki közülök, és szakadjatok el, azt mondja az Úr, és tisztátalant neillessetek” (2Kor6:14, 17).Az élő Isten egyháza az igazság pillére és alapja ebben a világban. A keresztyénekbenaz igazság Lelke lakozik. Az igazi egyháznak semmi köze sincs azok nézeteihez, akik teljességgel elvetik az erkölcs és a személyiség bibliai tanításait. Elképzelhetetlen, hogytanításaik integrálhatók lehetnének Isten Ígéjével. Azokat, akik ezt teszik, vagy megtévesztette világ hamis filozófiája, vagy hamis tanítók, akik akarattal visznek be romboló eretnekségetaz egyházba.Isten azt választotta, ami bolondságnak tűnik a világ szemében ahhoz, hogymegszégyenítse a kor szellemétől származó „bölcsességet”. A keresztyén egyház nem fogadja be a világ lelkét, csak az igazság Lelkét, Aki Istentől származik. Az egyház feladata az, hogyfeltárja a pszichoterápia óriásainak bolondságát, nem pedig az, hogy elfogadja a tanításaikat.


In.: Edward S. Williams : A keresztyén tanácsadás sötét oldala.

Bírálat Rudolf Steiner, a teozófia és a Rózsakeresztesek kapcsán.

Rózsakeresztesek:

Napjainkban, éppen úgy, mint a tizennyolcadik században, a 'Rózsakeresztesek' szót számos olyan társaság használja fedőnévként, amely céljaiban és tanaiban különbözik egymástól.
Az első ilyen Angliában alapított társaság a Rózsakeresztesek Angliai Társasága, amelyet 1867-ben Róbert Wentworth alapított, néhány külföldi eligazítás alapján. Csak építőmester fokozatú szabadkőműveseket vettek fel tagjaik közé. Ezt az eljárást az Angliai Nagy Páholy nem ítélte el, hanem ezt a szervezetet teljesen ártalmatlannak tekintette. Noha ez nem politikai és nem keresztényellenes társaság, sőt, éppen ellenkezőleg, kifejezetten keresztény elemeket tartalmaz, és azt állítja, hogy keresztény Rózsakeresztesektől származik (ezzel a képtelen állítással nem is kell foglalkoznunk), mégis tény, hogy a Rózsakeresztesek Angliai Társasága nagyrészt kabbalisztikus: a természet erőivel, alkímiával stb. foglalkozik. Ha eredete a tizenkilencedik századi Rózsakereszteseknél (Ragonnál, Eliphas Lévinél és Kenneth Mackenzie-nél) messzebbre nyúlik vissza, forrását bizonyos magyar ezoterikus körökben és a francia martinisták között kell keresnünk, akiknek rítusai kétségtelenül rokon jellegűek.

Nem szabad elfelejtenünk, hogy Martines Pasqually nagyszámú zsidó kéziratot hagyott tanítványaira, amiket feltehetően a lyoni martinista páholy archívumában őriztek. A martinisták Rendje sohasem szűnt meg, és a Legfelsőbb Tanács elnöke, Dr. Gérard Encauses (közismert néven Papus), aki bevallottan kabbalista volt, csak 1916-ban halt meg. A lyoni archívumhoz egy másik híres kabbalista, az áruló abbé, Alphonse Louis Constant is hozzáférhetett, aki az Eliphas Lévi nevet vette fel. Eliphas Lévi egyik kiváló tanítványa, az okkultista Marseilles-i Spedalieri báró állítólag a "Hegyi Remete Testvérek Nagy Páholyának" tagja, a "Manicheusok Régi Megújított Rendjének" illuminátus testvére, a Grand Orient magas fokozatú beavatottja és a "martinisták magas illuminátusa" volt. Eliphas Lévi 1875-ben, halála előtt megjósolta, hogy 1879-ben egy politikai és vallási jellegű "egyetemes királyságot" fognak alapítani, amelynek királya az lesz, aki a "Kelet kulcsait a kezében tartja". A jövendölést tartalmazó kéziratot Spedalieri báró Edward Maitlandnek adta át, akitől a Rózsakeresztesek Angliai Társaságának vezetőjéhez került. Ő tette közzé azt angolul.

De - amint már láttuk - a kabbalizmus fő központja Kelet-Európában, míg a Rózsakereszteseké Németországban volt. Ez utóbbiak sugalmazására néhány évvel később Angliában egy új Rózsakeresztes Rend jött létre. Érdekes megállapítani, hogy a tizenkilencedik század nyolcvanas éveiben a titkos társaságok megújult formában a szocialista szervezkedéssel egyidejűleg jelentkeznek. Leopold Engel 1880-ban újjászervezte a Weishaupt által alapított Illuminátusokat, és ez - Guénon szerint - a továbbiakban "rendkívül gyanús politikai szerepet játszott". Ezt követően nemsokára, 1884-ben állítólag egy különös esemény történt Londonban. /Guénon, id. mű, 296. o./ A. F. A. Wood-ford tiszteletes, egy F (és M) a Farringdon Street-en egy antikváriumban éppen könyveket böngészett, amikor egy bizonyos, titkosírásos kéziratra bukkant. A kézirathoz egy német nyelvű levél csatlakozott. A levélben az állt, hogy ha a megtalálója érintkezésbe akar lépni a "Sapiens Dominabatur Astris" (a továbbiakban: S. D. A. = a bölcset a csillagok irányították) fedőnevű személlyel, vagyis c/o Anna Sprengel kisasszonnyal Németországban, további érdekes információhoz juthat.

Mindenesetre így mondta el a történetet a tiszteletes a Rend beavatottjainak, akik a titkosírással közölt utasításnak megfelelően elérhetők voltak. De ha emlékezetünkbe idézzük, hogy ugyanezt a történetet mondta el Cagliostro (amikor arról számolt be, hogy Londonban felfedezte egy bizonyos titokzatos George Cofton kéziratát, amire a maga egyiptomi rítusát alapozta), azon kezdünk el tűnődni, hogy egy kézirat elhelyezése olyan helyen, ahol nagy valószínűség szerint éppen olyan emberek találják meg, akik kellő szakképzettséggel rendelkeznek a megfejtésére, nem képezi-e egyikét a titkos társaságok hagyományos módszereinek, amely azt a célt szolgálja, hogy kitágítsák egy bizonyos titkos társaság befolyási övezetét anélkül, hogy elárulnák a társaság mivoltát, vagy felfednék irányító központját.

Ebben az esetben nagyszerűen sikerült, szerencsés egybeesés folytán az a tiszteletes, aki megtalálta a titkos írásos kéziratot, ismerte az S.I.R.A. két igen fontos személyiségét, Dr. Wynn Westcottot és Dr. Woodmant, akikhez elvitte a dokumentumot, és egy további szerencsés egybeesés révén ezek egyike éppen az a személy volt, aki előtt Eliphas Lévi jövendölt. Ez a két ember, akik pillanatnyilag az S.A. (Sapere Aude! = merjél szimatolni!) és M.E.V (Magna est Veritas = nagy az igazság) álnevet viselték, képesek voltak - részlegesen - megfejteni a titkosírásos kéziratot egy német személy segítségével. Ezután írtak S.D.A.-nak (vagyis Anna Sprengel kisasszonynak): közölték, hogy megfejtették a titkos írással írt szöveget és szeretnének további információkat kapni. Azt a választ kapták, hogy készítsenek részletes feljegyzéseket, és ha szorgalmasak, engedélyt fognak kapni arra, hogy megalakítsák az Angliai Rózsakeresztes Rend egyik elemi ágát.

Végül S.D.A. írt S.A.-nak és felhatalmazta, hogy aláírja az ő nevét minden okiratra vagy egyéb dokumentumra, ami a Rend alapításához szükséges és további rítusokat és tanítást ígért arra az esetre, ha az előzetesen alapított Rend sikeresnek bizonyul. S.A. és M.E.V most az S.I.R.A.-ból maguk mellé vették segítségül Macgregor Matherst, aki a D.D.C.F. (Deo Duce Comite Ferro = Istennel, a vezérrel, a gróffal és a vassal) álnevet viselte, s akinek több idő állt a rendelkezésére, és így képes volt kidolgozni hosszas és fáradságos munka árán a szabadkőműves stílusú rítust. 1888. március 8-án megfogalmazott tehát egy alapító okmányt a titkosírásos kéziratban megadott terv szerint, amelyet S.D.A. számára S.A., M.E.V és D.D.C.F. írtak alá. Mindhárman megkapták S.D.A.-tól a 4-7. tiszteletbeli fokozatot, és így "az Új Templom főnökeiként" ténykedhettek. Érdekes megjegyezni, hogy noha a titkos írásos kéziratban az utasítások angol és német nyelven lettek közölve, a Rend nevét ("Arany Hajnal") a következő - lényegében azonos jelentésű - héber szöveg kísérte: "Hevresz Zereh aur Bokher (A Reggel Felkelő Fényének Társasága"). Az utasítások között ezt olvashatjuk: Legalább szánalomból kerüljétek a római katolikusokat!". Valamint:

"A fényességet kérő jelöltet az oltár elé kell vinni, és arra kell kényszeríteni, hogy kötelezze magát titoktartásra kizárás, halál vagy árammal történő akaratbénítás büntetésének terhe mellett."
A Rend későbbi levelezéséből látható, hogy ezt az úgynevezett "büntető áramot" a vezetők tényleg alkalmazták a lázadókkal szemben.

Noha az "Arany Hajnal" tagjai később kapcsolatba kerültek Németországban az "ezoterikus szabadkőművesekkel", a Rendnek sem a rituáléja, sem a szervezete nem szabadkőműves jellegű, hanem inkább martinista, vagy kabbalista, mivel a Rend egész zavaros kifejezésmódja ellenére az egyiptomiaktól, görögöktől, illetve a hindu mitológiából kölcsönzött frázisok és szimbólumok között fel lehet fedezni az egész rendszer igazi alapját: a zsidó Kabbalát, amelyben mindhárom vezető szakértő volt, vagy azzá vált. Mathers franciából angolra fordította és magyarázó jegyzetekkel ellátta az "Ábrahám, a zsidó" című híres könyvet, Wynn Westcott pedig héberből angolra fordította a "Széfer Jecirah"-ot. Olyan témákról tartottak előadásokat a nagyközönségnek, mint a tarokk kártyalapok, geomantikus talizmánok vagy a Tetragramma.
A Rendet először kizárólag a három vezető irányította, de egy idő után - Woodman halála és Wynn Westcott lemondása miatt - Mathers lett az egyedüli főnök, aki bevallotta, hogy további utasításokat kapott a rejtett főnököktől a feleségén keresztül (aki Bergson egyik nővére volt), "tisztánlátás és tisztán hallás" révén. De a Rend igazi vezetői Németországban voltak, és a "Harmadik Rend rejtett, titkos főnökeiként" szerepeltek. Itt érdekes hasonlóság figyelhető meg a "rejtett elöljárókkal", akiktől a tizennyolcadik századi "Stricte Observance" tagjai - állításuk szerint - kapták az irányítást.

Az, hogy a Rend alapítása idején kik voltak ezek az emberek, nemcsak a külvilág, hanem még az angol beavatottak számára is titok maradt. S. D. A. azonosságát sohasem sikerült megállapítani, és a még titokzatosabb Anna Sprengelről sem lehetett hallani, amíg csak meg nem halt 1893-ban egy ismeretlen német helységben. A Rend legaktívabb tagja valójában Dr. Róbert Felkin M. D. volt, akit F. R.-ként ismertek (Finem Respice! = tartsd szem előtt a véget!), aki később bevallotta, hogy noha Németországban és Ausztriában meglátogatta a Rend öt templomát, képtelen volt felvenni a kapcsolatot a Rend rejtett vezetőivel, vagy megállapítani, hogy az eredeti kéziratok hogyan kerültek a tiszteletes kezébe, aki átadta azokat Wynn Westcottnak és Woodmannak. Felkin megállapítása szerint mindössze annyit tudott felfedni, hogy a kéziratok egy németországi páholyba beavatott ember ceremoniális feljegyzései, és a templom, amelyből származtak, "különleges templomként" működött a Kabbala alapján, a Rend angol ágához hasonlóan. Azt is megtudta, hogy az "Arany Hajnal" három alapítója közül egyik sem volt igazi rózsakeresztes.

A titkos társaságokban, illetve a forradalmi szervezetekben, ahol számos, vakon engedelmeskedő embert ismeretlen vezetők irányítanak, elkerülhetetlenül zavarosak az eszmények. Ez szükségképpen viszályok sorozatát idézi elő a tagok között, akik kölcsönösen azzal vádolják egymást, hogy nem ismerik a Rend igazi céljait. így például a londoni páholy szakított a Párizsban élő Mathers-szel, aki a titokzatos vezetőkre hivatkozva teljhatalomra tartott igényt. Két évig vezető nélkül maradtak, majd 1902-ben három új vezetőt választottak: Dr. Felkint (F. R.-t), Bullockot mint gondnokot (L. O. = Levavi Oculos = felemeltem szemem), aki az év végén lemondott és Brodie Innes-t (S. S.-t = Sub Spe = reménykedvén). Noha Mathers személyét elutasították, tanításához továbbra is ragaszkodtak, mivel az a rejtett vezetőktől származott.
Két évvel korábban drámai esemény történt 1898-ban. A. E. Waite (S. R. = Sacramentum Regis = a király szentsége) ajánlására egy meglehetősen baljóslatú személyiséget vettek fel a Rendbe: Aleister Crowleyt, az ismert mágikus írót. A sok álnevű Crowley ("Saint Germain gróf, "de Cagliostro gróf", és "von Offenbach báró" példájára) különböző nemesi címeket adományozott magának, így lett ő "Svareff gróf', "Lord Boleskine", "Rosenkreutz báró", de általában a Rendben úgy ismerték, mint P-t (Perdurabo = fennmaradok).

A kabbalista Crowley könyvet írt a gothai mágiáról és nem sokkal később, amikor az "Arany Hajnal" tagja lett, egy másik "testvérrel" mágikus kísérletekbe kezdett, ami varázsigéket, tárgyak "megszentelését", talizmánok használatát, jövendölést, alkímiát stb. is jelentett. Crowley 1900-ban Mathers-hez csatlakozott, aki Párizsban élt feleségével ("Glenstrae gróf, illetve grófné" volt az álnevük), és a Bodiniere Színházban, Isis titkainak újjáélesztésébe kezdtek. Ebben a tevékenységükben segítőtársat kaptak egy hírhedt asszony, Madame Horos (alias Swami) személyében. Ez az asszony azt állította, hogy ő az igazi S. D. A. Crowley úgy jellemezte őt, mint "nagyon bátor és szép asszonyt" és mint "jelentős hatalommal rendelkező vámpírt". Mathers azt mondta róla, hogy "valószínűleg a leghatalmasabb élő médium", de később egy rendtársának írt levelében megjegyezte: "Azt hiszem, ő és társai egy hatalmas titkos társaságnak a küldöttei és évek óta azon fáradoznak, hogy más Rendek tevékenységét, de különösen az én munkámat tönkretegyék."

Az asszonyról kiderült, hogy nem az igazi, a hiteles S. D. A. Férjével együttműködve Rendet alapított, amelyben az "Arany Hajnal" rítusait bűnös célra használták. Ezért férjével együtt vád alá vonták és kényszermunkára ítélték. Vagy e felkavaró élmény hatására, vagy azért, mivel (saját állítása szerint) "oktalanul vonzódott a gonosz erőihez, melyek túl hatalmasok voltak ahhoz, hogy ellenálljon nekik, és ezek a gonosz erők feltehetően a borzalmas Abramelin-démonok voltak" (azaz valószínűleg Mathers hatásáról volt szó), Crowley az erkölcsi lejtő útjára lépett. Ez volt tehát a helyzet akkor, amikor szakított a Renddel, és ugyanabban az időben történt az a drámai esemény, hogy váratlanul megjelent Londonban és (Mathers sugallatára vagy a saját ötlete alapján) betört a Rend helységébe. Fekete álarc volt az arcán, skót kockás kendő a vállán, óriási arany - vagy aranyozott - kereszt a mellén, és egy tőr az oldalán. Az volt a szándéka, hogy megszerzi a Rend birtokában lévő anyagot. Ezt a kísérletét a rendőrség "prózai" segítségével megakadályozták és kizárták a Rendből. Mindazonáltal az "Arany Hajnal" néhány szertartáskönyve és néhány más dokumentuma a birtokába került, és ezeket az újonnan alapított Rendjének folyóiratában közzétette.

Ez a folyóirat (amely népies kabbalisztikát és azzal párosuló ocsmány káromkodásokat tartalmazott) dicshimnuszokat zengett a hasisról, mivel Crowley a szexuális perverzitásokat kábítószerekkel kombinálta. Ez utóbbiak - úgy tűnik - csupán egy mániákus dühöngő rohamainak megnyilvánulásai voltak. De különcsége sokszor a legjobb csatornát biztosította a sötét tervek számára. A háború kitörésekor olyan őrült módon viselkedett, hogy a hatóságok a viselkedését nem politikai jellegű, felelőtlen, elfajult magatartásnak minősítették. A háború kitörése után így írt "hőstetteiről" a sajtó:

"Crowley 1914 novemberében az Egyesült Államokba ment, ahol közeli kapcsolatba került a német propagandistákkal. Egy német propagandalapnak, a hírhedt George Silvester Viereck lapjának, a New York Internationalnek a szerkesztője lett, és többek között közzétett egy cikket, amelyben trágár módon kirohanást intézett az angol király ellen és a német császárt dicsőítette. Crowley mellékesen okkultizmussal is foglalkozott, és úgy emlegették, mint 'bíborost'. Később a Szabadság-szobor előtt nyilvánosan elégette az angol útlevelét, az ír köztársaságiak szószólója lett, és színpadiasan 'hadat üzent' Angliának... Amerikai tartózkodása alatt kapcsolatba került egy 'Titkos Forradalmi Bizottság' nevű szervezettel, amely az ír Köztársaság megteremtését tűzte ki célul. Ő volt a szerzője a Franciaországban 1915-ben terjesztett háborúellenes felhívásnak is."

De térjünk vissza az "Arany Hajnalra"! 1903-ban törés következett be a Rendben. A. E. Waite, az egyik alapító tag kivált a Rendből sok társával együtt. Magukkal vitték - a Rend eredeti nevén kívül - a Rend páncélszekrényét és egyéb vagyontárgyait is. Az eredeti Rend a "Hajnali Csillag" nevet vette fel, és Dr. Felkin lett a feje.
Az előző évben a londoni páholy tagjai újra azt hitték, hogy a "Rejtett Harmadik Renddel" állnak kapcsolatban, és újult erővel azon fáradoztak, hogy felvegyék a kapcsolatot a németországi titkos főnökökkel. Ez a bizonytalanság még 1910-ben is tartott, amikor Felkin és Meakin eljutott Németországba, és sikerült találkozniuk a Harmadik Rend néhány tagjával, akik azt vallották magukról, hogy "igazi, eredeti rózsakeresztesek" és tudnak Anna Sprengelről és az angliai rendalapításról. Ezek nem a titkos, rejtett elöljárók voltak, hanem valószínűleg a Grand Orient ezoterikus szabadkőművesei. Ezek a testvérek azonban azt mondták nekik, hogy annak érdekében, hogy közöttük és az angol Rend között láthatatlan kapcsolat létesüljön, szükséges lenne, hogy egy brit testvér az ő oktatásuk alatt álljon egy évig. Ennek megfelelően Meakin különleges kiképzés végett Németországban maradt, s így "láthatatlan kapocsként" tevékenykedhetett a két ország között. Majd elzarándokolt a Közel-Keletre (szorosan követve a keresztény Rózsakeresztesek útvonalát), ami után visszatért Németországba, és úgy tűnik, ekkor került kapcsolatba egy olyan személlyel, aki magas fokban jártas volt az okkult tudományokban.

Ez a nevezetes ember Rudolf Steiner volt. Korábban a Teozófiai Társasághoz tartozott, és úgy látszik, bizonyos időn át kapcsolatban állt Leopold Engel újjáélesztett Illuminátusaival is. Bizonyos jelek arra utalnak, hogy életének egy részében olyan emberekkel került érintkezésbe, akik Weishaupt tanítványai voltak. Ezeknek a főnöke az egyik pángermán titkos társaság vezetője volt, és valószínű, hogy ebbe a körbe tartozott a titokzatos S.D.A., akinek az irányítása alatt "az Arany Hajnal" megalakult.

Néhány évvel a háború előtt a még mindig teozófus Steiner megalakította saját társaságát, az Antropozófiai Társaságot, amely a nevét a XVII. századi rózsakeresztes Thomas Vaughan "Antropozófikus Mágia" társaságától kölcsönözte. A németországi Rózsakeresztesek látható feje Dr. Franz Hartmann, az "Ezoterikus Rózsakeresztes Rend" alapítója volt. Hartmannt igazi keresztény misztikusnak vélték, noha bizonyos kapcsolatot tartott fenn Engel Illuminátusai-val és még szorosabbat a Teozófiai Társasággal. Steinernek ugyanilyen kapcsolatai voltak. Valószínű, hogy egy olyan csoportot hozott létre, amely csupa titokzatos személyből állt, olyanokból, mint a Grand Orient szabadkőművesei és von Knigge báró, Weishaupt segítőtársának, "Philonak" nagyhírű unokája. Ez utóbbival Steiner az ingolstadti titkos konferencián találkozott, ahol az Illuminátusok első páholya 1776-ban megalakult. Akkor elhatározták, hogy újjáélesztik az illuminizmust keresztény misztikus vonalon (a keresztény misztikát az okkultisták igen "rugalmasan" értelmezték). Ugyanakkor Steiner a tanításába belevitte a gnoszticizmus, luciferianizmus, johannizmus és a Grand Orient-i szabadkőművesség bizonyos elemeit, míg a Rózsakeresztesek tanítását fenntartotta magasabb fokú beavatottjai számára. E tanítással kapcsolatban igen szűkszavú volt. Szerette tanítását "okkult tudománynak" nevezni, mivel felismerte, hogy "az igazi Rózsakeresztesek sohasem mondják magukat Rózsakereszteseknek".

Tehát a Rózsakeresztesekről társaságának csupán egy belső körében beszélt, amelyről nem szivárogtattak ki információkat a nyilvánosság számára, és amelybe majdnem olyan külsőségek mellett avatták be az újoncokat, mint a Grand Orientbe. Mégis a Kaliforniai Rózsakeresztesek tagjai, vagyis Steiner óceánon túli követői közül néhányan nyíltan rózsakeresztesnek vallották magukat és ugyanakkor magasabb szabadkőműves ismeretekre tartottak igényt. E csoport vezetőjének könyvében ezért azt az ünnepélyes kijelentést olvashatjuk, hogy Max Heindl szerint Éva az Édenkertben kígyókkal közösült, Káin a Luciferrel való közösüléséből származott, ettől az "isteni őstől" származik az emberiség legéleterősebb része, míg a többiek emberi szülők gyermekei.

Olvasóim bizonyára felismerik, hogy ez nem szabadkőműves legenda, hanem a zsidó Kabbala legendája, amelyet már fentebb idéztem. Lehetetlen megállapítani, hogy ez része volt-e Steiner tanításának, mivel igazi nézetét csak belső köre előtt fejtette ki. Még csodálói közül sem avatott be mindenkit a titkaiba. Ezeknek sem sikerült elérniük azt, hogy írásban vázolja előttük tanítását. Közben ők sem árulták el a beszervezendő újoncoknak, hogy egy titkos társaság tagjai. Ez teljesen összhangban van Weishaupt "célozgató testvéreinek" módszerével.

Azt, aminek az eredményét Steiner "okkult tudománynak" nevezi, így jellemzi egyik könyvében:

"Ezt a változást figyelheti meg önmagán az okkult tudományokkal foglalkozó személy: nincs többé kapcsolat a gondolat és érzés, illetve az érzés és az akarás között, kivéve, ha ő maga teremti meg ezt a kapcsolatot. A gondolat a cselekvésre csak akkor indítja, ha ő maga is akarja, és teljesen közömbösen állhat egy tárgy előtt, amelyre okkult gyakorlatainak megkezdése előtt rajongó szeretettel vagy izzó gyűlölettel tekintett. Ugyanígy megteheti azt is, hogy teljesen passzív maradjon egy olyan gondolat hatására, amely korábban cselekvésre sarkallta..."

El sem tudom képzelni, hogy az okkultizmus veszélyeit világosabban ki lehetne fejteni, mint ahogy ez a szöveg tette. Weishaupt mondotta: "Én nem tudom az embereket úgy használni, ahogy rájuk találok, hanem át kell formálnom őket". Dr. Steiner megmutatja, hogyan valósítható meg ez az átformálás. Az úgynevezett okkult gyakorlatok által (amik valójában csupán hathatós szuggesztiót jelentenek) a velünk született cselekvési késztetések megsemmisíthetők: az okkult gyakorlatokat űző személy nem reagál többé a szép vagy a rút, a jó vagy a rossz pozitív, illetve negatív késztetéseire, amik mindeddig - öntudatlanul - létezésének törvényeit alkották. Ezáltal nemcsak a tudatos tevékenysége, hanem a tudatalattija is egy másik személy irányítása alá kerül. Ha valóban ez volt az a módszer, amelyet Dr. Steiner és követői alkalmaztak, akkor van bizonyos alapja Róbert Kuentz ítéletének: "Steiner olyan okkult gyakorlatokat agyalt ki, amik az értelmet tehetetlenné teszik, az egyéni készségeket lerontják." /1 Robert Kuentz: "Le Dr. Steiner et la Théosophie actuelle" ("Dr. Steiner és a tényleges teozófia") című cikksorozat a Le Feu-ben (1913. október, november, december)./

Mi az igazi motívuma az olyan társaságoknak, mint amilyen a "Hajnali Csillag", illetve az, amely Steiner mögött állt? Ez titok maradt nemcsak a külvilág számára, hanem még a "beavatottak" előtt is. Egymást követték azok a bátor "zarándokok", akik a rejtett vezetők kiléte után érdeklődtek. Ezek a kérdezősködések csak a Steinerrel való további találkozókon értek véget. Mégis újra meg újra feltámadt az emberek lelkében az örök vágy az okkult ismeretek után, és az asztráli üzenetek további erőfeszítésekre sarkallták a Testvéreket. A hozzájuk intézett egyik biztatás így szólt: "Lépjél túl Steineren! Nem ő a kutatás végső célja. Sok komoly tanulóval fogunk kapcsolatba kerülni, akik a Rend igazi mestereihez vezetnek bennünket. Ezek olyan hatással lesznek ránk, hogy nem lesz helye további kételyeknek."

Itt megfigyelhető egy érdekes párhuzam a Vegyes Szabadkőművességgel, mert amíg annak páholyaiban a letakart kép Ragocsky vagy valaki más, Ausztriában vagy Magyarországon élő ember személyében állítólag a "Mestert" ábrázolja, ugyanígy a Hajnali Csillag tagjai Ausztriában vagy Németországban keresik a rejtett vezetőket és Rendjüknek "igazi Mesterét". A Vegyes Szabadkőművesség a Nagy "Világtanító" Király, illetve Messiás eljöttét 1926-ra teszi, és a Hajnali Csillag szintén 1926-ra várja azt, hogy a keresztény Rózsakeresztesek újra megjelenjenek /Az általános sztrájk éve./. Sok más hasonlóság van még a két Rend eszmevilága között, például a "Csillagfény", a "Nagy Fehér Páholy" és a "Nagy Mű" eszméje; ez utóbbi által éri el törekvései végső célját "Kelet és Nyugat egyesítését" mindkét Rend. Ezért feltétlenül arra kell gyanakodnunk, hogy titkos kapcsolataik vannak, sőt talán még közös központjuk is van, jóllehet a Vegyes Szabadkőművesség és a Hajnali Csillag tagjai úgy képzelik, hogy Rendjeik teljesen függetlenek egymástól, és valójában alig tudnak egymás létezéséről.
Ebben az összefüggésben érdekes szemügyre venni a szóbanforgó két társaság politikai törekvéseit.

Noha a francia Vegyes Szabadkőművesség párizsi irányítás alatt áll, az angol Vegyes Szabadkőművesség nem tűnik franciabarátnak. Ellenkezőleg: páholyai (a Jules-Breton Rue-n lévő Nagy Páholyhoz hasonlóan) látható módon az egyetemes testvériségnek ugyanazt a formáját alkalmazzák, ami főképpen Németország érdekeit szolgálja.

Noha a Hajnali Csillag azt állítja, hogy kizárólag az okkult tudományokkal foglalkozik, és távol tartja tagjait a Vegyes Szabadkőművességtől (ez utóbbi politikai tendenciái miatt), mindazonáltal még mindig át van itatva német befolyással, mivel kezdettől fogva titkos német irányítás alatt áll, amint láttuk. Ez a befolyás a háború alatt annyira nyilvánvalóvá vált, hogy egyes hazafias tagok, akik a társaságba jóhiszeműleg azzal a szándékkal léptek be, hogy az okkult tudományokkal foglalkozzanak, energikusan tiltakoztak, és emiatt szakadás következett be. Ezért - a Vegyes Szabadkőművesség tagjaihoz hasonlóan - a tisztánlátók felismerték, hogy oktalanság külföldi irányítás alá helyezni magukat. Azt, hogy ez nem képzelt veszély volt, a néhány évvel korábbi és most közreadott levelezés mutatja. Amint emlékezetes, Weishauptnak és a tizennyolcadik századi Illuminátusoknak az volt a nagy céljuk, hogy minden létező szabadkőműves és okkult társaságot ellenőrzésük alá vonjanak. Ez volt az álma Rudolf Steinernek és más országokban lévő követőinek is, akik egy bizonyos "Nemzetközi Szövetség" alakítását tervezték. Egy Nemzetközi Szabadkőműves Iroda felállításának gondolata Svájcból indult ki, amint láttuk.

Ugyanezt a gondolatot alkalmazták a titkos társaságokra is, olyan értelemben, hogy az olyan társaságok, mint a Rózsakeresztesek, a Teozófiai Társaság, a különböző keretű Vegyes Szabadkőművesség, az egymástól elszigetelt okkultisták és a többi hasonlók német irányítás alá kerüljenek. Ennek a javaslatnak a merészsége - úgy látszik - túl sok volt még a Hajnali Csillag egyes, nemzetközi gondolkodású tagjainak is. Az erről folytatott viták során rámutattak, hogy bármilyen szép is legyen ez a terv, számolni kell a Rendek tagjainak bizonyos fokú angol lelkiségével. Még Besant asszony követőit is, akiket a Vegyes Szabadkőművesek irányítottak, úgy jellemezték, mint olyan csoportot, amely "nagyszámú unatkozó asszonyt vonz, akiknek elég idejük van arra, hogy egy kis okkultizmust űzzenek ötórai teájuk mellett". Ezért még ezek is azt kérdeznék: "Hogy jönnek ahhoz ezek a németek, hogy ebbe beleavatkozzanak?"

De a nemzetközi irányítás legfőbb akadályának az angol szabadkőművességet tartották, amelyhez az okkult tudományokkal foglalkozóknak egy része (köztük a Rózsakeresztesek Angliai Társaságának valamennyi tagja) tartozik. "Az angol szabadkőművesség büszke az 1717-es Nagy Páholyra, a világ anyapáholyára. E szabadkőművesek büszke, féltékeny, öntörvényű testületet alkotnak. A Vegyes Szabadkőművesség a franciaországi Grand Orientből származik. Az angol szabályok szerint illegális testület. Az angol szabadkőművesek nem működhetnek együtt a Vegyes Szabadkőművesség tagjaival... Ha az Angol Nagy Páholy azt hallja, hogy valami, amit 'ezoterikus szabadkőművességnek' neveznek, ilyen forrásból származik, és azt az egykori Teozófiai Társaság tagjai, illetve egy berlini személy vezeti, nem fogja megvizsgálni, hogy ki az a Dr. Steiner, vagy mi az ő munkájának a természete, hanem egyszerűen azt fogja mondani: 'A Szabad és Elfogadott Szabadkőművesek közül egyetlen angol szabadkőműves sem csatlakozhat olyan társasághoz, amely ál-szabadkőműves rítusokkal működik, vagyis a szabályszerűen befogadott szabadkőművesek közül senki sem vehet részt olyan összejövetelen, illetve nem lehet jelen ennek a törvénytelen testületnek egyik fokozatában sem.' Ha Angliában kontinentális szabadkőműves páholyt akarnának alapítani, Dr. Steiner nehézségekbe ütközne a szabadkőművesek részéről. Ez igen komoly dolog..." /Meakin levele Walleen báróhoz az S. M. tagjához./

Ez az egyik legszebb elismerése az angol szabadkőművesség érdemeinek, mert azt bizonyítja, hogy a jelenlegi szabályzata és irányítása mellett a legfélelmetesebb akadályát képezi az idegen, illetve felforgató titkos társaságok beszivárgásának. Ezért a szabadkőművesek és a római katolikusok azok, akik a titkos társaságok sikerének elismerten legfőbb akadályozói. De a szabadkőműveseknek nagyon is tudatában kell lenniük annak, hogy ezt az ellenállást a szabadkőműves testületen belül árulók által meg akarják törni, akik miután kötelezettségeik ellenére valamely illegális titkos társasághoz csatlakoznak, a páholyokban toboroznak ügynököket. A fenti megjegyzések ugyanis egy olyan angol szabadkőművestől származnak, aki egy külső szabadkőművessel összejátszva elhatározta, hogy behatol a szabadkőművességbe egy olyan módszerrel, amelyet forradalmi szóhasználattal "belülről való fúrásnak" neveznek. Az ő szavait idézve: "Nekik belülről kell kavarni, nem kívülről!"

Ez több különböző módon valósítható meg: vagy úgy, hogy kontinentális szabadkőművesek beavattatják magukat az ortodox szabadkőművességbe, és azután terjesztik tanaikat a páholyokban, vagy úgy, hogy az ortodox szabadkőművesek közül toboroznak tagokat, és azokat propagandistáknak használják saját testvéreik felé. Azért hangzott el az a javaslat, hogy kerüljék az "ezoterikus szabadkőművesség" elnevezést, alkalmazzanak Angliában elfogadott rítust és "tisztekként" a különböző titkos társaságokból származó "vegyes csoportot" alkalmazzanak, hogy ne keltsenek gyanút. Ezt a tervet eléggé sikeresen végre is hajtották, és egy nemrégi konferencián, amelyet magas fokozatú kontinentális szabadkőművesek tartottak a leghíresebb személyiségek elnöklete alatt, érdekes volt észrevenni, hogy a különböző titkos társaságokat olyan személyek képviselték, akiket a nyilvánosság egymástól elszigetelt szabadkőműveseknek hitt, akiket kizárólag a filozófiai spekuláció érdekel. De ideje, hogy áttérjünk még egy másik titkos csoportosulás kérdésére, amelyre a konferencia mint a "Világosság" csoport tagjaira hivatkozott.

Ez a társaság, amelynek a neve és a bevallott céljai különösen az illuminizmusra emlékeztetnek, először Franciaországban hallatott magáról, és olyan emberek irányították, akik a háború alatt aktív nemzetellenes propagandát folytattak. Ezek egyike volt Henri Barbusse, a "Le Feu" ("A tűz") című háborúellenes regény szerzője (ezt a könyvet nagy ujjongással fogadták az illuminizmus hívei ennek az országnak a sajtójában). Noha ez külsőleg francia szervezet, a Világosság igazi sugalmazói németországi zsidók és a tanítása is lényegileg zsidó gondolat. Tagjai között nagyszámú zsidót találhatunk, elsősorban Közép-Európában. Az osztrák csoport nyitó gyűlésén a jelenlévők 80 %-a zsidó származású volt. A Világosság alapeszméje a nemzetköziség: a nemzetek és az országhatárok megszüntetése, a pacifizmus, illetve a nemzetek közötti háborúk osztályharccal való helyettesítése. E cél érdekében hajlandó felhasználni minden felforgató tant, bármilyen filozófiai iskolához tartozzék is.

Ezért, noha a vezetők hitvallása bevallottan a szocializmus, minden további nélkül együttműködnek a szindikalistákkal, anarchistákkal és minden rendű és rangú forradalmárral. Propagandát folytatnak a szakszervezetekben és a különböző munkásszervezetekben, néhányan titkosan a kommunisták soraiban is. A Világosság tagjainak valójában csaknem minden felforgató csoportba sikerült behatolniuk, még a messzi Új-Zélandban is, ahol a társaság Wellingtonban tart fenn ügynökséget és terjeszti a legvadabb forradalmi tanokat és irodalmat.

De mialatt a "proletariátust" a saját további céljaira használja fel, a Világosság világnézete alapvetően antidemokratikus. Tevékenysége a munkások igazi problémáinak megoldásához egyáltalán nem járult hozzá. Ennek a csoportnak a terve (amit a francia sajtó újabban a "humanizmussal álcázott kannibalizmus legragyogóbb iskolapéldájának" jellemez) nem más, mint a szocialista értelmiségiek egyfajta nemzetközi hierarchiájának létrehozása, amelynek tevékenysége azt célozza, hogy világszerte és láthatatlanul befolyást gyakoroljon az irodalomban, a nevelésben és a tudományos körökben. Ezért a Világosság tagjai (ugyanolyan gondosan, mint Weishaupt emberei) mindent elkövetnek azért, hogy ne ismerjék fel őket és ne tudják meg róluk, hogy "illuminátusok". így Angliában és másutt az emberek, amikor olvassák bizonyos közismert szerzők műveiben a kirohanásokat a fennálló társadalmi rend ellen, bizonyára zavartan csodálkoznak, hogy ezek a civilizáció áldásai között élő emberek miért kívánják annak pusztulását, de nem is álmodják, hogy mindez nem egy ember agyának terméke, hanem egy társaság által terjesztett propaganda, és ez a társaság, annak köszönhetően, hogy vezető tagjai magas állásokat töltenek be és tagjai sorában sok olyan író van, aki ilyen eszméket hirdet, befolyásolni tudja az irodalmi világot, és biztosítani képes bármely közleményének sikerét.

A Világosság szervezete éppen ezért közelebb áll Weishaupt rendszeréhez, mint bármely más társaság szervezete, amely ebben a fejezetben szerepel. Noha a legszorosabb értelemben vett titkos társaság, semmiképpen sem okkult szervezet, következésképpen nincsen saját rítusa, hanem - a korai Illuminátusokhoz hasonlóan - elismeri, hogy hasznos, ha a szabadkőművességen át fejti ki a tevékenységét. A Világosság valójában a Grand Orient tartozéka és párizsi páholya szabadkőműves fennhatóság alatt áll. Mindazonáltal érdekes lenne tudni, hogy a Grand Orienttel való szövetkezés a Világosság vezetőinek a csoport létrejötte után jutott-e eszébe, avagy a Grand Orient egyik belső köre határozta el a csoport létrehozását. E belső kör kérdésére vissza fogunk térni egy következő fejezetben.

Ilyenek tehát a főbb titkos társaságok, amelyek Angliában működnek, de a kisebb titkos, illetve félig titkos mozgalmak között megemlíthető a Hűségesek különös szektája, amely bizonyos mértékben a drúzokhoz hasonlít, akik Londonnak egyik, különösen csúf külvárosában találhatók. Ennek a szektának "Ősi Alapítója" egy sereg írás szerzője. Ezek az írások azt hangoztatják, hogy az ember ne engedje magát félrevezetni a hamis istenek által, hanem "Jahvét, az egyedüli Teremtőt" tisztelje, ugyanakkor ez a szerző az államosításban látja minden szociális baj orvoslását. Fontainebleauban van egy másik társaság is: az Ember Harmonikus Fejlődését Szolgáló Intézmény, amelynek Gurdjieff és Uspenski a vezetői. Ez a társaság az ezoterikus elmélkedést egyfajta rendkívül sovány étrenddel és kemény fizikai munkával párosítja. Mellesleg érdekes megjegyezni, hogy a Euritmika néven ismert mozdulat művészeti mozgalom (amelyet nem szabad összetévesztenünk Dalcroze rendszerével, amelyet csak Angliában tartanak számon Euritmikaként) az utóbbi társaság történetében fontos szerepet játszik, akárcsak Steiner Rendje, a Hajnali Csillag és az orosz bolsevikok mozgalma. /Bertrand Russell: "The Practice and Theory of Bolshevism" ("A bolsevizmus gyakorlata és elmélete"), 65. o. (1920)/

Mindezen mozgalmak vizsgálata után egy kérdés elkerülhetetlenül felmerül a kritikus elme számára: van-e ezeknek valami reális jelentőségük? Képes-e néhány száz, vagy akár néhány ezer ember, akiket nagyrészt a kíváncsiság vagy az unalom vonzott ezekbe a társaságokba (amiknek a nevét nem is ismeri a társadalom), komoly befolyást gyakorolni a világ sorsára? Biztos, hogy hiba lenne túlértékelni ezeknek a társaságoknak a hatalmát, mert ha így tennénk, valójában a vezetőik kezére játszanánk, akik Weishaupttól kezdve mindig úgy akarják magukat beállítani, mint akik a világegyetem sorsát irányítják. A hatalom utáni vágy újoncaik számára csalétek, akikkel azt akarják elhitetni, hogy "egy szép napon a Rend az egész világ felett uralkodni fog". Ám, amíg elismerjük ennek a nézetnek az ostobaságát, akkor is tévednénk, ha lebecsülnénk ezeknek a társaságoknak a jelentőségét, mivel bizonyítékaink vannak arra, hogy a háttérben nagyobb szervezetük van.

Lehet, hogy a Hajnali Csillag, sőt még a Teozófiai Társaság is összes ágazatával együtt /A Teozófiai Társaság "kiegészítő tevékenységei" között megemlítendő a Liberális Katolikus Egyház, a Holnap Polgárainak Egyesülete, a Szolgálat Testvéreinek Rendje, az Aranylánc, a Kerekasztal Rendje, a Szociális Újjászervezés Irodája, a Vakírás Ligája, a Teozófiai Oktatási Társaság, stb./ önmagában jelentéktelen társaság, de az európai politikában jártas emberek körében van-e, aki azt mondaná, hogy a Grand Orient kicsi vagy jelentéktelen szervezet? És nem látjuk-e a kisebb titkos társaságokat vizsgálván, hogy ez a nagyobb szabadkőműves hatalom áll a hátterükben? A titkos társaságok mi több azért is jelentősek, mert fontos tünetek és (noha lehet, hogy a páholyaikban vagy a tanácskozásaikon végzett munkájuk jelentéktelen) az általuk létrehozott kollektív erővel befolyásolni tudják a közvéleményt, és olyan eszméket tudnak elültetni az őket körülvevő világban, amiknek messzemenő következményeik vannak.

Mindenesetre a titkos társaságok létezésének ténye véglegesen eldönti azt a vitát, hogy a felforgató (sőt gyűlöletes) társaságok csupán régmúlt dolgoknak tekinthetők-e. Ezek a megdöbbentő rítusok, ezek a furcsa, perverz szertartások, amelyeket a sötét korokhoz kapcsolunk, napjaikban is folytatódnak körülöttünk. Még mindig realitás az illuminizmus, a kabbalizmus, sőt a sátánizmus is. Copin Albancelli 1908-ban azt állította, hogy a körülmények folytán bizonyítékok állnak rendelkezésére, hogy:

"Bizonyos sátánista szabadkőműves társaságok igenis léteznek. Nem olyan értelemben, hogy a Sátán jelen van a gyűléseiken, ahogy azt Léo Taxii romantikus meséje állította, hanem úgy, hogy beavatottjaik a Sátánt tisztelik. Ezek a Sátánt igaz Istenként imádják és a keresztények Istene iránt, engesztelhetetlen gyűlöletet éreznek, akit csalónak mondanak. Van egy formulájuk, ami jól kifejezi lelki állapotukat, s ez:
G.. E.. A. A.. L.. H. H. H.. A.. D. M. M . M..,
'Dicsőség és szeretet Lucifer iránt, gyűlölet, gyűlölet, gyűlölet Isten iránt, aki átkozott, átkozott, átkozott!'

(Ugyanez a két alacsony szabadkőműves fokozatban, ahol az igazi titkot leplezik, így hangzik: "Dicsőség a Világegyetem Nagy Építészének.")

Azt vallják ezekben a társaságokban, hogy Lucifernek nem tetszik, amit a keresztények Istene parancsol, és minden kedvére van, amit Isten tilt. Meg kell cselekedniük tehát mindazt, amit a keresztények Istene tilt, és a parancsaitól úgy kell menekülniük, mint az égő tűztől. Mindezt sajnálattal ismétlem, de minderre bizonyítékaim vannak. Százával olvastam olyan dokumentumokat, amik e társaságokra vonatkoznak, s amik közzétételét nem engedélyezték. Ezek a dokumentumok a kérdéses csoportokhoz tartozó férfiaktól és nőktől származnak." /"La Pouvoir Occulte contre la France" ("A titkos hatalom Franciaország ellen"), 291. o./

Nem állítom, hogy minden angliai titkos társaság tudatosan a Sátán kultuszát űzi, de rengeteg olyan dokumentumot láttam, amik Angliában olyan titkos csoportokra vonatkoznak, amelyek a Sátánhoz fohászkodnak, betegségekre, az erkölcs hanyatlására vezető tetteket hajtanak végre, perverzitásokat művelnek, amik nagyfokú lelki elfajulásra vezetnek, sőt e társaságok tettei bizonyos esetekben halálos végűek is lehetnek. A beavatottak saját szájából hallottam rettenetes élményeikről szóló beszámolókat. Néhányan még azt is kérték tőlem, hogy vigyem ezt az ügyet a hatóságok elé.

Ám - sajnos - nem létezik olyan állami hivatal, amely a felforgató mozgalmak vizsgálatával foglalkozna. Mivel azonban mindezek a mozgalmak mélységesen összefüggnek a forradalmi agitációval, fel kell figyelniük ezekre azoknak a kormányoknak, amelyek meg akarják őrizni a jogot, a közrendet és a társadalom erkölcsét. Tény, hogy éppen tanításaik és gyakorlataik furcsasága biztosítja a sértetlenségüket. Ahhoz azonban nem férhet kétség, hogy akár olyan az energiájuk, amit "természetfelettinek" szoktunk nevezni, akár pusztán az emberi elme erejével dolgoznak, a gonoszság készségével rendelkeznek és nagyon sikeresek az igazság iránti érzék felszámolásában és a szexuális perverzitások terjesztésében.

Az egyik beavatott személy véleménye szerint, aki évek óta a Hajnali Csillaghoz tartozik, az általuk alkalmazott, "Kundalini" néven ismert erő egyszerűen elektromágneses energia, amelyből a szexuális késztetés is részesedik. A beavatottak tudják, hogyan kell ezt az elektromágneses energiát működtetni. "Ezeknek a társaságoknak látszólagos spiritizmusa mögött a 'láthatatlan kéz' nem más, mint a nagyon kifinomult és ravasz hipnózis és szuggesztió rendszere." Továbbá ennek a csoportnak a célja (az összes ezoterikus felforgató Rendéhez hasonlóan) a mozdulatművészet, az elmélkedések, a szimbólumok, a szertartások és a különböző formulák segítségével aktivizálni ezt a szunnyadó erőt és hamis "megvilágítást" létrehozni, biztosítani a spirituális "tisztánlátást" és a "tisztán hallást". A Rend szertartásainak hipnotikus hatásuk van. Hipnózis és szuggesztió révén olyan légkört teremtenek, ami lehetővé teszi, hogy a tagok készséges eszközök legyenek irányítóik kezében. Ugyanez a beavatott az alábbi következtetéseit közölte velem a kérdéses csoportra vonatkozóan (és engedélyt adott, hogy szóról-szóra idézzem):

"Meg vagyok győződve, hogy mi mint Rend egy nagyon gonosz társaság hatalmába kerültünk, amely rendkívül jártas mind az okkult, mind az egyéb tudományokban, noha nem csalhatatlan. A fekete mágia, vagyis az elektromágneses energia, a hipnózis és a hatásos szuggesztió az alkalmazott módszerük.

Meggyőződésünk, hogy a társaságot egy bizonyos »Nap Rend« irányítja, amely ugyanolyan jellegű, mint az Illuminátusok Rendje, ha ugyan nem éppen róluk van szó.

Az ok, amiért ők (az ilyenfajta összes Rend vezetői) annyira foglalkoznak Krisztussal és a szentségekkel, különösen a beavatás előtt, úgy gondolom, ugyanaz, amiért az átváltoztatott szentostyát használják a fekete mágiában. A keresztények által művelt átváltoztatás (illetve a szentségek) saját céljaikra való alkalmazása az épületeket, illetve személyeket, mind a fekete, 'mind a fehér mágiának; mind a Legfőbb Jónak, mind a Legfőbb Gonosznak' alkalmasabb befogadójává teszi. Mihelyt a beavatás megtörtént és a személy fölötti uralom már tökéletes, nincs többé szükség az egyházra, illetve a szentségekre.

A beavatás alkalmával azt mondották nekünk: 'E társaság iránti kötelezettségeitek nem lesznek összeférhetetlenek állampolgári, erkölcsi, illetve vallási kötelezettségeitekkel.' Mi viszont most már meg vagyunk győződve, hogy ez a Rend teljesen ellentétes mindezekkel. Ezért kötelezettségeink e társaság iránt semmissé váltak.

Azt mondták nekünk, hogy mindaz, ami Oroszországban és másutt történik, azoknak a nemzetközi titkos erőknek tulajdonítható, amiket a nemzetközi Felforgató Ezoterikus Páholyok tartanak mozgásban. Ismeretes azonban, hogy ugyanennek a nemzetközi ezoterikus szabadkőműves páholynak különböző ágai vannak, és vannak olyan ágak, amelyek a halált hozó tevékenységüket közöttünk végzik. Úgy tűnik, hogy Anglia éppen úgy, mint a kontinentális Európa hipnotikus álomba szenderült, még legjózanabb politikusaink is bénultnak tűnnek, és mindaz, amibe belefognak, ostobasággá válik. Van-e olyan államhatalom, amely megérti mindezt és tudatára ébred annak a veszélynek, hogy mind az országot, mind az egyeseket pusztulással fenyegetik azok az erők, amik a romboláson és a világforradalmon munkálkodnak?"
A mozgalom belső köreiből származó ezen nyilatkozatokat ismervén, hogyan gondolhatja bárki is, hogy az illuminizmus halott, és a titkos társaságok nem jelentenek veszélyt a keresztény civilizáció számára?



In.:
Nesta Webster: 
Titkos társaságok és felforgató mozgalmak.
című könyvben.

Buji Ferenc A SZEKTARIANIZMUS FENOMENOLÓGIÁJA

A szektarianizmus elemzésének ma aktualitása van, éspedig egyre fokozódó aktualitása. Ehhez képest azonban a szektarianizmus kihívására adott válaszok gyér és jelentéktelen volta azt a benyomást kelti, mintha a történelmi egyházak valamilyen ismeretlen okból kitérnének e kihívás elől. Többnyire megelégednek a szektarianizmus veszélyének hangsúlyozásával és a szekták sommás elítélésével - amely, ha legtöbbször igaz is, nem hatol le a jelenség mélyére; és nem segíti megértéshez azokat, akiknek szól; vagy pedig az egyes szekták eretnek voltára mutatnak rá, tanításaik torzultságára, katolicitásuk hiányára, és rendszerint nem mulasztják el azt az önkritikus megállapítást sem, hogy a bizalom és a hit, a közösségiség és az odaadás tekintetében bizony mi is sokat tanulhatunk tőlük. Mindez azonban nagyon is kevés. A jelen tanulmány sem doktrinális kérdésekkel, sem az egyes szekták specifikumaival nem kíván foglalkozni, hanem a szektarianizmus általános fenomenológiai leírására szorítkozik csupán, természetesen a megfelelő okok feltárásával és következmények levonásával egyetemben.
A mai történelmi egyházak – és a történelmi vallások is egyre inkább csupán felületén érintik az embert, csupán érintőleges viszonyban vannak vele, lényének centrumát érintetlenül hagyják. Az ember azonban sóvárog arra, hogy valami belülről, életképzeletének középpontjában, alapvetően és megrázóan érintse és ragadja meg. Ezért néz filmet, ezért olvas könyvet, ezért utazik ismeretlen, távoli országokba. Érintésre vágyik. És ezt várná el vallásától, hitétől is. Ha azonban vallása, amelybe beleszületett, nem biztosítja számára ennek lehetőségét, sőt ha vallása részéről nem is tapasztalja az ő lényegi megérintésének igényét, hanem azt látja, hogy az felületi kapcsolódással is megelégszik, akkor más módon próbálja kielégíteni lénye középpontjának sóvárgó szomjúságát. Ha legitim módon nem megy, jó illegitim módon is. És ez a szekta.
A szekta nem pusztán felületén érinti az embert. Mélyére nyúl és centrumában ragadja meg. Középpontjáig hatol. Addig a középpontig, amely évezredeken keresztül hozzá volt szoktatva ahhoz, hogy ne maradjon érintetlenül – és most érintetlen és üres. Ebből fakad vak és tehetetlen szomjúsága, mely kiszolgáltatottá és védtelenné teszi mindazzal szemben, ami megragadásának ígéretével lép fel. Ma az ember, vallás ide, vallás oda, üres és érintetlen, és alig várja, hogy bensőjében megérintsék és megragad Ez az, amit minden szekta öntudatlanul is tud, ez az, amire minden szekta öntudatlanul is épít.
A szekta mint jelenség mai formájában teljesen új, azt lehetne mondani, hogy az utolsó négyszáz év terméke, de legfejlettebb formái a huszadik század végének embere előtt jöttek és jönnek létre. A szekta mint olyan ismeretlen volt a középkori Európában, ismeretlen volt a keresztény ókorban, s mind a mai napig ismeretlen volt a kereszténységen kívüli vallási világban is. Amik viszont ismertek voltak akár a “szekta” név alatt is, azok vallások, vallási irányzatok, eretnekségek, titkos vagy exkluzív vallási társaságok, mesterek és próféták köré gyűlt körök voltak – és nem szekták. A szekta nem kis létszámú eretnek vallási közösség pusztán – ez önmagában véve még akkor sem szekta, ha kizárólagosságra törekszik. Ha a szekta másságát, alapvetően és radikálisan eltérő voltát a korábbi vallási jelenségektől érzékeltetni akarnánk, akkor csaknem azt kellene mondanunk, hogy míg ez utóbbiak vadhajtásai egy vallási tradíciónak, de belőle nőnek ki, a szekta idegen parazitaként telepszik rá erre a tradicionális törzsre. Ebből következik az a nagyon jól megfigyelhető sajátosság, hogy az egyik parazita – a doktrinális látszattal ellentétben – sokkal nagyobb rokonságot tart a másik parazitával vallásfenomenológiai szinten, mint az őt hordozó vallási tradícióval. Minden további nélkül állítható tehát, hogy ebből a perspektívából egy keresztény szekta közelebb áll egy hindu szektához, mint saját “anyavallásához”. A szekta lényegét ugyanis nem a doktrinális szubsztancia alkotja, hanem az a forma, amiben megjelenik: a forma az, ami szektává teszi. Soha és sehol vallási irányzat vagy eretnekség nem lett szektává csupán doktrínáinak megválasztása révén – legyenek ezek a doktrínák mégannyira excentrikusak vagy akár vulgárisak is.
A szekta alapvetően különbözik az összes korábbi vallási jelenségtől. Lényege szerint érzéketlen a számok iránt, vagyis szektariánus volta nincs összefüggésben azzal, hogy hívei mennyien vannak. Vannak egészen kis vallási közösségek, amelyekben a szekta nyomai felfedezhetetlenek, míg vannak milliós szekták és igen nagy számú, gyakran ezrekre rugó szektariánus közösségek is. Mindazonáltal általános elv, hogy a kisebb közösségek inkább mutatnak szektariánus vonásokat, mint a nagyobbak, amelyeket viszont növekedésük arányában vetnek le. Ugyanígy a doktrína sem meghatározó tényezője, de annál inkább az a doktrína képviselésének módja és formája. Egyáltalán nem elképzelhetetlen, hogy miközben két vallási közösség ugyanazt a tanítást vallja magáénak, az egyik a hagyományos vallásosság alapján áll, míg a másik szekta, noha ez utóbbi mindig igyekszik gondoskodni magának valamiféle megkülönböztető doktrinális jelről, ha az mégoly jelentéktelen is, hogy aztán annak fontosságát hipertrofikussá növelje. Persze nem szabad figyelmen kívül hagyni itt azt sem, hogy ezeknek a megkülönböztető doktrinális jeleknek a tekintetében rendszerint maga az “anyavallás” is ludas, amennyiben azt részlegesen vagy teljesen kiküszöbölte magából. A dogmatizált történelmi vallások kénytelenek voltak egy preferált alternatíva mellett dönteni, a másikat vagy a többit pedig kiküszöbölni, vagyis képviseletüket eretnekségnek nyilvánítani. Az ellentétek és ellentmondások dogmatizálhatatlanok, és részben igaz ez az egymást kiegészítő aspektusokra is.
A szekta történeti-eszmetörténeti gyökerei kétségkívül európaiak, s amilyen mértékben felelős az európai civilizációért a kereszténység, keresztények is. Ahogyan Európa nélkül elképzelhetetlen “felvilágosodás”, intézményes ateizmus, epidémikus szexizmus, szekularizmus és liberalizmus éppúgy elképzelhetetlen nélküle a szektarianizmus is; s ahogy A. Schmemann a szekularizmusban a kereszténység mostohagyermekét látja, úgy a szektarianizmusban az európai vallásosság (vallástalanság) fenomenológiai torzszülötte ismerhető fel. Az intolerancia vallási gyökerei különösen Nyugatra jellemzőek, de Nyugattal való találkozása folytán Keleten is egyre erősödőben vannak, sőt nem nehéz megjósolni, hogy a vallási intolerancia már a közeljövőben is dominánsan, később pedig csaknem kizárólagosan Keletet fogja jellemezni – éppen Nyugat vallási liberalizálódása miatt. Érdekes, ahogy ma a szekták többsége az evangéliumokat csaknem mellőzi, míg a páli levelek a hivatkozások elsőrendű területét képezik. Öntudatlan elismerése ez annak, hogy míg az előbbiek szektariánus szempontból használhatatlanok (“aki nincs ellenetek, veletek van”), az utóbbiak rendelkeznek egy ilyen szempontból használható réteggel (“állj vele elő, akár alkalmas, akár alkalmatlan”). A vallási liberalizmus, amely a szekularizmus képében hatol be a vallásokba, tulajdonképpen nem a toleranciát növeli, hanem a vallások közötti különbségek tudatát redukálja, s ezáltal magukat a különbségeket is.
Ebből a szempontból nem véletlen a szekták többségének amerikai eredete, mely köztudottan a világ legelvilágiasodottabb országa. Az amerikai szekták alapvetően különböznek orosz névrokonaiktól (filippovecek, szkopcok, hlisztek, duhoborecek), amelyek sokkal inkább exkluzív és titkos vallási társaságok, gyakran kereszténység előtti vallási gyökerekkel. Az amerikai szekta azonban nemcsak a szekularizmus ellenhatásának nyomait viseli magán, hanem magának az amerikanizmusnak a nyomait is. Tagja gyakran az utolsó előtti férfidivat szerint öltözködik, és finoman fogalmazva nem híve a szegénységnek. Az amerikai hiperkapitalizmus a szektában rendszerint társára talál, és nem ritka, hogy megtérésével egyetemben a szekta újdonsült tagja üzleti vállalkozásba is fog. Az üzleti siker hitelesíti a megtérést, mint ahogyan azt már Max Weber a protestantizmussal kapcsolatban is kifejtette. És itt még csak visszaütésről sem lehet szó, mert a szekták döntő többsége egyenes ágú protestáns leszármazott, ahová a földi jutalmazás gondolata az ószövetségi zsidóságból került át. Ebből a szempontból igazán nem meglepő a legújabb “fundamentalista” szekták felfokozott filoszemitizmusa. Politikailag inkább liberálisak, mint konzervatívok, és a liberalizmus feltétlen híve a szekularizmusnak: vagyis inkább vesszenek a vallás kétezer éves történelmi értékei. Így leplezi le a szekta ambivalens kapcsolatát a szekularizmussal, amelynek egyszerre áldozata és cinkosa. Ez a sajátos, szekularizmushoz való viszony az, ami “fundamentálisan” megkülönbözteti a keresztény fundamentalizmust az iszlám fundamentalizmustól, mely esküdt ellensége minden szekularizmusnak, s így egyedül tekinthető fundamentálisnak.
Noha a jelen írás igyekszik tartózkodni az egyes szekták specifikumainak taglalásától, a fentebb elhangzottakkal összefüggésben mégis ide kívánkozik néhány szó az úgynevezett Krsna-tudat mozgalomról, amelyet hazájában Indiában komolytalan és tradícióidegen eretnekségként tartanak számon, s amely a hinduizmus, a buddhizmus, a kereszténység és az iszlám szektája (!) ellen hirdetett harcot. E négy “szekta” elleni többfrontos harc tényleges forrása az a kétségbeesés, amelybe a hindu világot a kereszténység világterjedésének ténye sodorta, mely éppen a dél- és kelet-ázsiai térségben volt különösen jelentős; továbbá annak felismerése, hogy a tradicionális hindu vallásosság nem veheti fel a harcot a kereszténységgel. Természetesen már pusztán ehhez a felismeréshez is kellően elnyugatosodott tudatra volt szükség, tehát a nyugati versenyszemléletnek való behódolásra. Azonban a hagyományos hindu vallásosság megreformálása – ha ez a reform számottevő missziós sikerekre pályázott Nyugaton – csakis egyetlen irányba történhetett, éspedig megközelítőleg a hagyományos kereszténység doktrínáinak és a szektariánus kereszténység formáinak az irányába. A Krsna-tudat mozgalom felismerte, hogyha eséllyel akar indulni a vallási világpiacon (és maga a mozgalom - mint egyik alapítója mondja – “fokozatosan a legnépszerűbb mozgalommá válik az egész világon”), akkor nagyjából ugyanazzal a portékával és csomagolással kell megjelennie, mint a kereszténységnek illetve szektariánus változatainak. Ez a hasonulás, amely sajátos módon éppen a kereszténység magasabbrendűségének akaratlan bizonyítéka (s ezáltal nem a hindu vallásosság ortodox-tradicionális formája, hanem éppen a Krsna-tudat mozgalom az, amely mintegy megadja magát a kereszténységnek), megnyilatkozik egyrészt a mozgalom doktrinális tartalmában (személyes Isten, aki megtestesül; a szeretet kiemelt szerepe), másrészt formájában (kizárólagosságra törekvés, erőszakos misszionálás). A Krsna-tudat mozgalom többé-kevésbé az összes, keletről érkező szektariánus mozgalom paradigmájává vált, és megdöbbentő, hogy a korábban zárt köröket alkotó, guruk köré gyülekező, tagjaikat rendkívül szigorúan megválogató, vagyis ezoterikus és exkluzív vallási–iniciatikus csoportok mai – többnyire nyugatra szakadt – utódai hogyan válnak mindent és mindenkit elnyelő és megemésztő, propagandisztikus és expanzív szektariánus “közösségekké”.
Ami a szektában és a szektásban megdöbbentő, az az a megingathatatlan bizonyosság, a kételkedésnek az az elemi hiánya, amellyel a legképtelenebb és legostobább nézeteket is elő tudj a adni. Rendszerint – hozzá lehet tenni: –tévedésből ezt szokták hitnek vélni, sőt “nagy hitnek”. Aki akár kolosszális zöldségeket is ilyen megingathatatlan bizonyossággal tud képviselni, azzal szemben még a legjózanabb intellektus is gondolkodóba esik. Ezért a doktrína" melletti személyes kiállás az eredményes térítés elengedhetetlen feltétele, hiszen olvasva az embernek eszébe sem jutna komolyan venni ilyen állításokat. Ha a világon csak egyetlen szekta volna, az ember hajlamos is lenne úgy vélni, hogy a hirdetés elszántsága igazolja a hirdetett tan igazságát: Ezt azonban már csak az sem teszi lehetővé, hogy a szekták többsége egymással homlokegyenest szembenálló tételeket hirdet. Aki belép egy szektába, és magáévá teszi annak szemléletét (noha ez nem “belépés” és nem a “szemlélet magáévá tételének” kérdése, hanem mintegy beszédülésé, bezuhanásé), annak legalább ezt illő lenne felelősségteljesen átgondolni. Mert a szektát “választja”, a kizárólagosságot; de hogy miért pont azt a szektát és azt a kizárólagosságot, azt többnyire teljesen homály fedi, mert a “választás” teljesen akcidentális. Aki képes arra, hogy szektába való beleszédülésének kétségkívül igen rövid folyamata alatt önmagát autoreflektíve szemlélje, annak illene feltennie önmaga számára a kérdést: Miért pont ebbe, amikor a többi is hasonló intenzitású vonzást gyakorolhatna rám? Mi igazolja ezt a többivel szemben, amelyek éppen ilyen “nagy hittel” rendelkeznek, éppen ilyen családiasan érezném magamat közöttük, éppen úgy megragadhatnának és kiforgathatnának (vö. megtérés), mint ez a szekta? Sajnos, az irányzatok mégoly intenzív szubjektív élményszerűsége sem igazolja azok tartalmi hitelességét – s ugyanez mondható el a csodákról is. E sorok írója ezért merte javasolni már több ízben is, ha nem is megfelelő fórumokon; hogy a szekták közötti viszony tisztázása érdekében rendezzék meg a szekták első világkongresszusát. Érdemes ezzel kapcsolatban megfigyelni, hogy soha egyetlen szekta sem polemizál egy másik szektával, hanem csakis saját “anyavallásával”, vagy egyéb vallásokkal, s ez figyelemre méltó önismeretre vall részükről.
Ha elfogadjuk, hogy a gondolkodás alapja a belső kétkedés, kérdezés és megvitatás, akkor a szektás a par excellence gondolkodni képtelen lény. Ugyanis “boldog”, és a boldog emberek, mint azt már La Rochefoucauld is megfigyelte, megingathatatlanok gondolataikban, mert abban a hiszemben vannak, hogy éppen gondolataiknak köszönhetik boldogságukat. Hogy más “boldog szektások” más gondolatoknak köszönhetik boldogságukat, az mint probléma, természetesen, fel sem merül. A szektás azonban nemcsak egyszerűen boldog, hanem mintegy sportot csinál belőle, és az ízléstelenségig képes hangsúlyozni saját boldogságát. Tizenegyedik parancsolata a “keep smiling”, és tényleg van szektás, aki a megtérésekor arcára fagyott vigyortól talán csak éjszakára válik meg. A szektás boldog, mert “megtalálta” megtalálta azt, amit szektán kívül rekedt testvére még nem talált meg, megtalálta a választ összes kérdésére (természetesen egy csapásra), azaz “megbizonyosodott”, és ezt a bizonyosságot most tovább akarja adni. Aki a szekta extrém misszionarizmusát és agresszív propagandizmusát meg akarja érteni, rossz úton jár, ha a gyökereket a megtalált boldogság és bizonyosság spontán továbbadásának önzetlen vágyában keresi. A szekta kielégíthetetlen emberéhségének hátterében valószínűleg részben az a felismerés húzódik meg, hogy a legjobb védekezés a támadás: ugyanis a defenzívába szorult szektás a gondolkodás veszélyének teszi ki magát. Másrészt pedig a mennyiségi szemlélet korlátlan eluralkodásában keresendők az okok. Önmagát minden szekta a legújabb világvallás reményteli várományosának tekinti, és híveinek folyamatos szaporodásával igazolja önmagát önmaga előtt. Bemutatkozásként egyetlen szekta sem mulasztja el megjegyezni, hogy a világ megannyi országában már hány hívet tudott szerezni magának, és könyveit hány nyelvre fordították le. Ehhez képest a szekta minőségérzékenysége aszimptotikusan közelíti a nullpontot. Jó, ha az ember semmiféle individuális kvalitással nem rendelkezik, mert az csak akadályt képezhet, és gátolhatja az embert abban, hogy mind odaadóbb hívévé váljon a szektának. A szekta szeme előtt minden bizonnyal az a hangyaállam lebeg, amelyet nem individuumok, hanem kicserélhető egyedek alkotnak. Az a minőségi különbség, amely rendesen két ember között áll fenn, és amely rendesen két ember között fennáll, nem két, egyazon szektához tartozó ember, hanem két szekta között van csak meg. A szekta ezért a közösségnek is karikatúrája, mert a valódi közösség alapfeltétele a minőségileg differenciált individuum, míg a szekta merőben mennyiségi homunkuluszokból áll. Ahol individuális kvalitás jelentkezik, azonnal bomlani kezd a szekta. A szekta a minőségtelenség apoteózisa.
A szekták áldozatainak többsége fiatal; ezek egy része úgynevezett “kereső”, másik része több-kevesebb mértékben deviáns, aki a szubkultúrák hálóiba keveredve fokozatosan a társadalom aljára süllyed. Gyakori a megtért kábítószeres vagy alkoholista, és amit semmiféle ráhatással és terápiával nem sikerült elérni, azt a szekta percek alatt megvalósítja; s természetesen ezt is saját rendkívüli voltának tulajdonítja. Hogy hogyan lehetséges az, hogy más, vele teljesen ellentétes doktrinális alapon álló szektáknak is hasonló sikerei vannak, az természetesen ezúttal sem jelent problémát. Ezzel összefüggésben érdemes megfigyelni, hogy a pszichológia jól tudja, hogy egy rögeszmét csak egy másik rögeszmével lehet kiütni a nyeregből. Mivel nem az embereknek vannak rögeszméik, hanem a rögeszméknek embereik (vagyis a birtokviszony a látszattal ellentétben fordított), ezért itt a kábítószerről való lemondás nem az ember autonóm tette, hanem – csaknem azt lehetne mondani – rögeszmék egymás közötti megállapodása: távozom, ha vállalod, hogy felváltasz. Ahogy a tutyimutyi és mamlasz páciens fokozatosan gátlástalanná válik az analízis hatására, úgy válik a szekta rögeszméjétől megszállott szófukar áldozat hirtelen bőbeszédűvé. A megugrott önbizalomnak persze nincs több alapja, mint korábban, csupán a szekta kioperálta belőle saját szellemi–intellektuális jelentéktelenségéről való tudatát. Így jön létre az a csaknem minden szektásra jellemző szakrális szószátyárság, mely elképzelhetetlen fölénnyel és megfellebbezhetetlen magabiztossággal tud nyilatkozni olyan dolgokról, amelyekről máskülönben elképesztően keveset tud.
Amit tehát ezekben az esetekben rendkívül fontos tisztán látni: a szektában sosem az ember autonóm tettéról és képességéről van szó, mint a tradicionális vallásokban, hanem egy beültetett rögeszme által való mozgatottságról, egy valóságos pszichikus megszállottságról. Ami a legtöbb emberben a szektákkal szemben mint félelem él, az pontosan ettől a megszállottságtól és megszállástól való félelem, félelem attól, hogy az ember életképzeletének középpontját egy szektariánus rögeszme szállja meg. Mert tudja, hogy lényének üres centruma sóvárog valamire, amivel önmagát azonosítani tudná, de tudja azt is, hogy ennek beláthatatlan, és – ha egyszer már befogadta a rögeszmét – ellenőrizhetetlen következményei lennének. Fél, hogy egyszer csak elveszíti önmaga által való kormányozhatóságát ugyanakkor legmélyebb igénye is erre irányul. Egyszerre fél és vonzódik; mint ahogy a tériszonyos is egyszerre fél a mélységtől és húzza valami a mélységbe. Tudja, ha még egy lépést tesz, irányíthatatlanul zuhanni kezd, és másnap összes könyvét eladja.
Valahol itt kereshető a magyarázata annak, amikor gyakran éles kritikai érzékkel rendelkező és kiváló intellektusú emberek is – megtérésük után áldozataivá válnak a legvulgárisabb gondolatoknak és a legdurvább tévedéseknek, olyan gondolatoknak és tévedéseknek, amelyeknek anomáliáit korábban könnyűszerrel felismerték. Ugyanis az a ráció, amely a külső támadások ellen fel van vértezve, az emberi lény nem-racionális középpontjából érkező sugallatok ellen már alig-alig tud védekezni: “kenyéradó gazdája” előtt meghajlik, és őt szolgálja. Ezért a szekta sosem az intellektuson keresztül igyekszik megérinteni az ember centrális és irracionális magját, hanem ezen a nukleuszon keresztül “robbantja fel” – szinte pillanatok alatt, a részletkérdésekkel nem is törődve – azt az intellektuális várat, amely gyakran évtizedeken keresztül épült gondos munkával.
A tradicionális egyházak és vallások részéről a szektákkal doktrinális harcba bocsátkozni naivitás volna. Az igazi szektást doktrinálisan sohasem lehet sarokba szorítani: az utolsó pillanatban egy deus ex machina révén mindig kivágja magát. A bámulatos benne az, hogy önmaga gondolatai iránt a legcsekélyebb kétség sem ébred és ébreszthető benne. Elvi lehetősége sem merül fel benne annak, hogy esetleg ő téved, ezért logikai halálugrásaiban is teljesen jóhiszemű, vagy ami ugyanaz, önmagát ekkor is végtelenül komolyan veszi. Ezért a leghatásosabb módszer a preventív felvilágosító munka. A szekták terjedése azonban mindaddig folytatódni, sőt fokozódni fog, amíg a tradicionális vallások képtelenek lesznek megragadni az embert életképzeletének középpontjában, amíg uralkodni fog az a minimalizmus, amely a keresztény életet puszta “kötelezettségekre” és “tilalmakra” redukálja, melyeknek teljesítése – mint a neves ortodox teológus, Alexander Schmemann írja – “a legkisebb mértékben sem akadályozza 'jó híveinket' abban, hogy tulajdonképpen teljesen szekularizált életet éljenek, és olyan kritériumokhoz, normákhoz tartsák magukat, amelyek csaknem teljesen ellentétben állnak az evangélium szellemével”.