René Guénon: A szimbólumok megfordítása.

Némelyek számára meglepő lehet, hogy egy és ugyanazon szimbólum két olyan jelentést is hordozhat, amelyek - legalábbis látszólagosan - közvetlenül szemben állnak egymással. Itt nem egyszerűen azoknak a jelentéseknek a sokféleségéről van szó, amelyeket nézőpontjainak és szintjeinek megfelelően általában minden szimbólum magában foglalhat (csak mellesleg jegyezzük meg, hogy a szimbólumoknak éppen ezért semmiféle "rendszerezése" nem lehetséges), hanem elsősorban két olyan aspektusról, amelyek korrelatív módon kapcsolódnak egymáshoz, éspedig olyan oppozíciót alkotva, amelyben az egyik úgymond fordítottja avagy "negatívja" a másiknak. Hogy ezt megérthessük, észre kell vennünk azt, hogy a tulajdonképpeni kettősség minden megnyilvánulásnak előfeltétele, következésképpen pedig a megnyilvánulás minden formájában meghatározó módon jelen van; vagyis így vagy úgy, de a kettősségnek a megnyilvánulásban mindig tetten érhetőnek kell lennie (1); kétségtelen, hogy minden ilyen kettősség valójában a komplementaritás, nem pedig az oppozíció jele; azonban a kettősség voltaképpen komplementer elemei egy viszonylag külső és esetleges szempontból nézve úgy jelennek meg, mint amik szemben állnak egymással (2). Minden szembenállás mint olyan csak bizonyos szinten létezik, minthogy nem lehetséges visszavezethetetlen oppozíció; az oppozíció ugyanis magasabb szinten mindig feloldódik a komplementaritásban, amelyben a két elem összebékül és harmonizál, míg csak végül vissza nem térnek közös princípiumuk egységébe, melyből mindketten származnak. Ezért lehet azt mondani, hogy az oppozíció és az egyesítés szempontjai között bizonyos értelemben a komplementaritás szempontja a közvetítő; e szempontok mindegyike abban a rendben leli adekvát alapját és tulajdonképpen értékét, amelyhez kapcsolódik, s nyilvánvalóan e három nézőpont a valóságnak nem ugyanazon a szintjén helyezkedik el; azért ami lényeges, az annak felismerése, hogy hogyan helyezhetők e nézőpontok a nekik hierarchikusan megfelelő helyre, valamint, hogy ne próbálkozzunk átültetésükkel olyan területekre, amelyekben nem rendelkeznek semmiféle érvényes jelentőséggel.
          Vagyis mindebből az következik, hogy semmiképpen sem jogtalan egy szimbólumon belül két ellentétes jelentést figyelembe venni, és egyik aspektus figyelembe vétele sem zárja ki a másikat, mivel egy partikuláris relációban mindkettő egyaránt igaz, sőt végül is korrelatív viszonyuk folytán egyetlen létet alkotnak. Ezért tévedés, éspedig meglehetősen általános tévedés azt képzelni, hogy az egyik vagy a másik oldal figyelembe vétele egymással szemben álló iskolákra avagy tanításokra jellemző (3). Az ilyen esetekben mindig arról van szó, hogy vagy az egyiknek vagy a másiknak jut uralkodó szerep, vagy időnként esetleg arról a szándékról, amellyel az adott szimbólumot használják akár bizonyos rítusokban alkalmazott elemként, akár olyan jelként, amelynek révén bizonyos organizációk tagjai felismerik egymást;  de erre a pontra még vissza fogunk térni. Az a tény, hogy a két aspektus egy és ugyanazon komplex szimbolikus ábrázolásban egyesíthető, tisztán mutatja, hogy nem zárják ki egymást, hanem egyidejűleg is figyelembe vehetők; s ebben az összefüggésben nem lesz érdektelen megjegyezni (habár itt nem lehet szó e kérdés alaposabb vizsgálatáról), hogy az a kettősség, amely az éppen alkalmazott szempont szerint lehet oppozíció, de lehet komplementaritás is, két tagjának relatív helyzetét figyelembe véve vagy vertikálisan értelmezendő, vagy horizontálisan; egyenes következménye ez a négyesség kereszt alakú elrendeződésének, mely ilyen módon két kettősségre bontható fel: egy vertikálisra és egy horizontálisra. A vertikális kettősség egy tengely két végpontjához, illetve ahhoz a két ellentétes irányhoz kapcsolható, amelyekben a tengely folytatódhat; a horizontális kettősség pedig annak a két elemnek a dualitását képviseli, amelyek szimmetrikusan helyezkednek el ugyanennek a tengelynek a két oldalán. Az első esetre példaként felhozható Salamon pecsétjének két háromszöge (valamint az összes olyan szimbólum, amely hasonló geometriai elrendezéssel bír), míg a második esetre példa gyanánt említhető a kaduceus két kígyója; és itt kell megjegyeznünk, hogy csupán a vertikális kettősségben van két, egymástól fordított pozíciójuk révén megkülönböztethető elem, míg a horizontális kettősség tagjai hasonlóak vagy egyenértékűek, habár jelentésük ebben az esetben sem kevésbé ellentétes, mint a másikban. Azt lehet mondani, hogy a térbeliségben a vertikális kettősség a fent és a lent kettőssége, míg a horizontális kettősség a jobbé és a balé; és habár e megjegyzés túlzottan is kézenfekvőnek tűnhet, mindazonáltal mégis megvan a maga fontossága, ugyanis (és ez vezet vissza a tér irányainak alapvetően kvalitatív értékéhez) szimbolikusan az elemeknek ez a két párja számtalan módon alkalmazható, és alkalmazásaiknak nyomai minden nehézség nélkül fellelhetők még a mai köznyelvben is, ami azt mutatja, hogy itt egy nagyon elterjedt dologról van szó.
       Most, hogy kifejtettük mondanivalónkat elvi síkon, bizonyos következtetések minden további nélkül levonhatók azzal összefüggésben, amit a szimbólumok gyakorlati alkalmazásának lehet nevezni; azonban e területen először is egy speciális esetet kell megvizsgálnunk, nevezetesen azt, amikor két szemben álló oldal "jótékonynak" illetve "ártalmasnak" tekinthető. Mindenekelőtt azt kell látnunk, hogy e két kifejezés csak jobb híján alkalmazható, ugyanis többé-kevésbé "morális" értelmezésekhez vezethetnek, holott itt szó sincs ilyesmiről, és ezúttal e szavak csak merőben "technikai" értelemben fogandók fel. Továbbá azt is meg kell értenünk, hogy a "jótékony" vagy "ártalmas" minőség abszolút értelemben a két oldalnak sem az egyikéhez, sem a másikához nem kapcsolódik, mivel ezek csak egy speciális alkalmazással állnak összefüggésben, amelynek nem vonható hatáskörén belülre bármiféle oppozíció, és mivel ha az oppozíció szempontját a komplementaritás szempontjával helyettesítenénk (amelytől az efféle megfontolások tökéletesen távol állnak), e minőségek szükségképpen eltűnnének. Csak e határokon belül, és csak ezeket a megszorításokat figyelembe véve nyerhet legitimációt a "jótékony" és "ártalmas" szempont; de e szempontokra, helyesebben az e szempontok által indukált visszaélésekre vezethető vissza az is, hogy a szimbólumok értelmezésének és használatának imént említett felforgatása egyáltalán megjelenhetett, és ez a felforgatás azoknak a dolgoknak az egyik jellegzetessége, amelyek - tudatosan vagy öntudatlanul - az "ellenbeavatás" területéről erednek, vagy amelyek az "ellenbeavatás" befolyásának többé-kevésbé alá vannak vetve.
        A felforgatásnak ez a változata vagy abban áll, hogy az "ártalmas" aspektusnak - továbbra is "ártalmasnak" tekintve azt - olyan helyet tulajdonítanak, amely rendesen a "jótékony" aspektust illetné meg (sőt egészen addig a pontig is elmehetnek, hogy egyfajta fennhatóságot biztosítanak számára az utóbbi fölött), vagy pedig abban, hogy - "jótékonyként" kezelve azt az aspektust, ami "ártalmas" - olyan értelmet tulajdonítanak a szimbólumoknak, amely legitim jelentésükkel ellentétes, noha egyéb formációk is előfordulhatnak. Meg kell jegyeznünk továbbá azt is, hogy a - fentebb mondottakkal összhangban - az ilyen jellegű felforgatás korántsem érhető tetten mindig a szimbólumok megjelenítésében, mert vannak olyan szimbólumok is, amelyekben a két ellentétes oldalt nem különíti el semmilyen, első pillantásra észrevehető különbség. Így például azokkal az alakzatokkal kapcsolatban, amelyek a rendszerint - ám igen helytelenül - "kígyóimádásnak" nevezett rituálékhoz kapcsolódnak, gyakran lehetetlen lenne a priori megállapítani azt, hogy az agathodamión-t ("jó démont") vagy a kakodaimón-t ("rossz démont") szimbolizálják-e; sok félreértés származik ebből, éspedig különösen azoknak a részéről, akik nincsenek tisztában a kígyó kettős jelentésével, és - mint ahogy azt a nyugatiak már igen hosszú ideje teszik - hajlamosak abban csakis "ártalmas" szimbólumot látni (4); és amit most a kígyóról mondtunk, az egyaránt vonatkoztatható más szimbolikus állatokra is, mert az állatszimbolizmusok esetében különféle okok miatt szokássá vált a két szemben álló oldalnak csupán az egyikét  venni figyelembe. Azt lehetne gondolni, hogy azokkal a szimbólumokkal kapcsolatban, amelyek két ellentétes helyzetben jelenhetnek meg, különösen pedig amelyek geometrikus formákra vezethetők vissza, a különbségek sokkal tisztábban jelennek meg; mindazonáltal ez egyáltalán nem így van, mivel ugyanannak a szimbólumnak mindkét pozíciója alkalmas arra, hogy legitim jelentést hordozzon, és mivel kapcsolatuk nem feltétlenül a "jótékony" és az "ártalmas" kapcsolata, minthogy - szögezzük le késlekedés nélkül - e kapcsolat csak egy a sok közül. Amit ebben az esetben jó tudni, az az, hogy vajon szándékosan történt-e az adott szimbólumnak az a fajta megfordítása, amelynek következtében az már ellentmond normális és legitim jelentésének; ez az amiért a fordított háromszög használata távolról sem mindig a „fekete mágia” jele, mint ahogy azt némelyek képzelik (5), habár bizonyos esetekben kétségtelenül erről  van szó, tudniillik akkor, mikor szándékosan olyan beállítottságot kívánnak ábrázolni vele, amely szemben áll a csúcsával felfelé néző háromszög által szimbolizált beállítottsággal; mellesleg megjegyezhető, hogy efféle szándékos megfordítások szavakkal és formulákkal kapcsolatban is elképzelhetők, méghozzá annak érdekében, hogy azok a bizonyos értelemben fordított mantrákként funkcionáljanak - mint ahogy az jól látható bizonyos varázslási praktikák, sőt a Nyugaton még mind a mai napig létező egyszerű "vidéki boszorkányság" esetében is.  
         Látható tehát, hogy a szimbólumok megfordításának a kérdése meglehetősen bonyolult, vagy úgy is fogalmazhatnánk, hogy meglehetősen kényes kérdés; mert hogy egy adott esetben felmérhessük a helyzetet, ahhoz nem annyira a szimbólum "anyagszerűségének" nevezhető szimbolikus alakzat vizsgálatára van szükség, mint inkább azoknak az értelmezéseknek az elemzésére, amelyek a szimbólumok alkalmazása mögötti szándékot fejezik ki. Sőt, a felforgatás legügyesebb és legveszélyesebb formája nem az, amely nagyon is szembeötlő, bárki számára könnyűszerrel felismerhető furcsaságokkal hívja fel magára a figyelmet, hanem amelyik deformálja a szimbólum értelmét, vagy pedig egyenesen megfordítja jelentését, éspedig anélkül,  hogy külső megjelenésén bármit is változtatna. De az összes közül a leginkább diabolikus eljárás az, amely a tradicionális, különösen pedig a támadásoknak leginkább kitett beavatási szervezetekben élő ortodox szimbolizmusnak tulajdonít fordított értelmet - ez ugyanis már jellegzetesen az "ellenbeavatás" sajátossága; és az "ellenbeavatás" - hacsak némi hasznot is remél - sosem mulasztja el a maga javára fordítani a zavarkeltés és az elbizonytalanítás e módszerét. Valójában ez minden titkuk azoknak a mozgalmaknak, amelyek a jelen periódust meghatározzák, és vagy általában az ezotéria ellen, vagy bármelyik partikuláris beavatási forma ellen irányulnak, mégpedig azoknak az embereknek az öntudatlan közreműködésével, akik roppantul meg lennének lepődve, sőt meg lennének döbbenve, ha tudomást szereznének arról, miként használják fel őket; sajnos azonban néha az történik, hogy akik úgy vélik, az ördög ellen hadakoznak - bárhogyan is képzeljék el ezt az ördögöt -, ilyen módon éppen a leghatékonyabb szolgáivá válnak, éspedig természetesen anélkül, hogy e tényt akárcsak a legkisebb mértékben is gyanítanák.





Jegyzetek:

(1)
Az általános és nem minden komoly következmény nélküli nyelvi tévedések egyike a "dualitás" és a "dualizmus" összetévesztése, noha itt két különböző dologról van szó:
a dualizmus (amelynek talán leginkább közismert példája a karteziánus koncepció "szelleme" és "anyaga") a dualitást tulajdonképpen visszavezethetetlennek tartja, és azon túl nem vesz figyelembe semmit, miáltal visszautasítja azt a közös princípiumot, amelyből a dualitás két tagja a "polarizálódás" révén ered.

(2)
Lásd A kereszt szimbolikája, 7. fejezet.

(3)
A karjaival forgásirányához képest visszafelé mutató szvasztikával kapcsolatban már máshol is felhívtuk a figyelmet ehhez hasonló tévedésekre. (vö. A kereszt szimbolikája, 10. fejezet).  

(4)
Emiatt például a távol-keleti Sárkányt is "diabolikus" szimbólumnak tekinti a nyugati tudatlanság, holott az voltaképpen a Logos-t szimbolizálja.

(5)
Az elemek alkímiai szimbólumai között is előfordulnak olyan példák, amelyekben a fordított háromszög hasonlóképpen értelmezhető.



In. :
René Guénon: A mennyiség uralma és az idők jelei.
30. fejezet.
Kvintesszencia Kiadó. Debrecen. 2006.
Fordította: Buji Ferenc

Buji Ferenc, az igazi szabadságról...

Mint a spiritualitás összes formája, úgy a szúfizmus is tisztában volt azzal, hogy a szabadsághoz vezető út az engedelmességen keresztül vezet.
Nemcsak azért mert a szabadságra nem lehet közvetlenül törekedni, ugyanis az csak a renden keresztül, a rendet beteljesítve és meghaladva érhető el, hanem azért is, mert a szabadságnak – a végső szabadságnak – az alanya nem ugyanaz, mint a még csak törekvő ember engedelmességének alanya, és éppen az utóbbi léte és még meglevő önérvényesítő akarata az, ami a szabadság akadálya.
A szabadságra ennek az individualitásnak – a léleknek (pszichológiai ego; kis-én) – sem lehetősége, sem esélye nincsen. Nem azért nincs, mert nem képes elérni, hanem mert eleve nem érheti el. A rabság korlátozottság, a szabadság pedig korlátlanság – márpedig a lélek nem más, mint maga a megtestesült korlátozottság.
A szabadság alanya csak a nagy-én, a szellem lehet, s így a szabadság nem a lélek megszabadításában, hanem a lélektől való megszabadulásban áll. (Ez az, amiért az összes nem-spirituális szabadságeszme szükségképpen félresiklik, s amiért az összes szabadságtörekvés eleve kudarcra van ítélve. Különösképpen vonatkozik ez mindennemű liberalizmusra, melynek útját a muszlim világba mostanában egyengetik – bombákkal.)
A lélek szűkös partikularizmusa nyomasztó teherként nehezedik rá a szellem tágas univerzalizmusára. Ám akinek sikerült ledobnia magáról a lélek, az ego igáját, s leigáznia azt, ami/aki addig nyomorúságos szolgaságban tartotta őt, az úgy érzi magát, mint a hosszú időre palackba kényszerített szellem, akinek egyszer csak sikerült kiszabadulnia börtönéből.
A valódi spirituális hierarchiában a legmagasabb rangot az birtokolta, aki a legmesszebb haladt előre a szellemi úton, és az volt a leginkább előrehaladott, aki a leginkább háttérbe tudta szorítani egoját, lelkét – vagyis önmagát.

A záwiján belül gyakran szigorú rendszabályok uralkodtak. Így például, ha egy zárt helységben rászállt a tanítvány arcára egy légy, nem volt szabad elzavarnia, hiszen ily módon tulajdonképpen másokra hajtotta volna a legyet, azaz mások rovására jutott volna előnyhöz. Aztán ha valaki házasemberként lépett az ösvényre, nem volt szabad elválnia. Ha legényemberként, nem volt szabad megnősülnie, amíg el nem érte a tökéletességet. A tökéletességet elérve azonban azt tehetett, amit akart, ami persze azt jelenti, hogy ekkor már nem saját akaratát követte, hanem isteni inspirációra cselekedett. Továbbá ha a szúfi leejtett valamit az utcán, legyen az valamilyen ruhadarab vagy pénz – akár ezer dínár is -, s nem vette észre, hanem továbbment, nem mehetett vissza érte, de még csak nem is kérdezősködhetett utána. Úgy vélték, ha a szúfit az ilyen jellegű veszteség kizökkenti nyugalmából, akkor az gyengeségének a jele, s azt mutatja, hogy a világot még mindig nem sikerült egészen kivetnie szívéből.

(In.: Al-Arabí ad-Darqawí: Az emlékezés rózsakertje.)

Rama P Coomaraswamy: A hinduizmus deszakralizálása nyugati fogyasztásra...

Három hindu szektát szeretnék bemutatni, amelyek széles körben elterjedtek a nyugati világban. Az első a Mahesh Yogi-féle Transzcendentális Meditáció. Láthatják, hogy nem tiszteltem meg az illetőt a Maharsi címmel, amelynek jelentése "nagy szent". A másik Aurobindo irányzata, amelynek legfontosabb leágazása az USA-ban az Esalen Institute, a katolikus egyházban pedig Bede Griffiths tanaiban jelentkezik. A harmadik a Raineesh Bhagavan által indított mozgalom, aki előszeretettel írja le magát mint "áldottat, aki önmagában Istent ismerte fel".



A TM (Transzcendentális meditáció) kritikája:

I.
Kezdjük Mahesh Yogi Transzcendentális Meditációjával. Ez egyike a Keletről viszonylag korán exportált - vagy inkább visszaimportált - szellemi termékeknek. Bemutatása alkalmat ad egy sor olyan kifejezés definiálására, amelyek folyamatosan felbukkannak majd tárgyalásunkban, mint a mantra, meditáció, yoga stb..
          A mozgalom alapítója - eredeti nevén Prasad Warma - 1911-ben született Észak-Közép-Indiában. Fizikát hallgatott az Alláhábádi Egyetemen, és harmincegy éves korában diplomázott. Utána mintegy öt évig gyárban dolgozott, szabadidejében műkedvelő módon ismerkedve a yogával és a Védákkal. Ezt követően meditációt folytatott a Himalája hegység lábainál, feltehetően a Badrikásrama jagadguru Sankaracaryájának útmutatásával. Később, 48 éves korában, elhagyta himalájai rejtekét, készen arra, hogy a világ elé tárja izgatóan új vallását.
           Elgondolásai nem igazán találtak kedvező fogadtatásra Indiában, így London felé vette az irányt, mert ahogy mondta, "az új elképzeléseket szívesebben fogadják a technikailag fejlett országokban". Londonban megalapította az utópisztikus "Spirituális Megújulás Mozgalmát". Kezdetben nyíltan azt tanította, hogy Transzcendentális Meditációja (TM) hindu vallási gyakorlat, amelynek valódi célja "egy a mondákban szómának nevezett anyag előállítása a meditáló testében a hindu panteon isteneinek táplálása és megelevenítése céljából". Biztosította tanítványai belső körét afelől, hogy a TM "a végső, abszolút spirituális autoritás a Föld színén", és hogy gyakorlói "a valódi spirituális tradíció egyedüli tanítói és letéteményesei" ugyanott, mégpedig azért, mert " a szómaáldozaton keresztül irányítják az isteneket.".
            Nem sok minden történt egészen 1967-ig, amikor is a Beatles kábítószeres kísérletezésekből kikászálódva valami újat kezdett keresni, ami "feldob". A Mahesh Yogival Walesben töltött tanulási időszak után új látomással tért vissza  a Beatles a tevékeny életbe. Ehhez hamarosan mások is csatlakoztak, mint Shirley Maclaine, a Rolling Stones és Mia Farrow. Ilyen támogatókkal nem sok időbe tellett, míg Massachusetts állambeli Spencer trappista kolostorának szerzetesei is felfigyeltek az illetőre, és meghívták, hogy mérje fel spiritualitásukat,  és tanítsa őket meditálni! 1972-ben Maharishiként jelentette be a világra vonatkozó Tervét, miszerint a Kreatív Intelligencia Tudományára vonatkozó nézeteit, valamint az életről alkotott elképzelését és ismereteit az egész világgal meg kívánja osztani.
             Prasad Warma új vallásának magja: Transzcendentális Meditáció (TM). A Webster's Dictionary meghatározása szerint a meditáció "az elme vagy figyelem összpontosítása" valamire. A Catholic Encyclopedia definíciója szerint pedig "a gondolatbeli imádság egyik formája, amelynek során a lélek, emlékezet, képzelet, értelem és akarat erőit valamilyen misztérium, alapelv, igazság vagy tény figyelmes vizsgálatára fordítjuk...". A legközelebbi hindu megfelelője a dhyana, aminek szó szerinti jelentése "koncentráció". Fontos emlékeznünk arra, amit a Catholic Encyclopedia így fogalmaz meg: "a figyelem irányítása létfontosságú az akarat nevelésében."  A meditáció természetesen fegyelmet és kemény erőfeszítést követel. Egy hindunak nyilvánvalóan nem okozna nehézséget elfogadni a Catholic Encyclopedia szerinti definíciót.
             A TM követőinek meghatározása szerint viszont az a "meditáció", amit ők gyakorolnak, "egyedülálló" és "erőfeszítés mentes" (A TM-program - Alapszintű kézikönyv). Módszerük "nem igényel koncentrációt...ez a TM technikáját minden más meditációtól megkülönbözteti....Egyszerűen semmire sem kell gondolni." Nyilvánvaló tehát, ha ragaszkodunk a szavak eredeti értelméhez (és nem definiáljuk át burkoltan azokat, ami a modern irányzatok kedvenc nyitócsele), akkor bármi legyen is a TM, nem tekinthető meditációnak. Mahesh guru egyik híve, Dr. Deepak Chopra szerint a mester úgy tartja, hogy a védikus felfogás, amely a meditációt egy vad elefánt megszelídítéséhez hasonlítja, fatális tévedés. Az elme a "negyedik állapotot" igyekszik meglelni, és ez az állapot a véletlenszerű gondolatok közötti szünetekben vagy gondolat kimaradásban található.
              Ezután nézzük, hogyan állunk a "transzcendentális" szóval. A Webster's Dictionary széles jelentésspektrumot tulajdonít e kifejezésnek. A TM-program szerint arra utal, hogy "túllépünk" a szokásos gondolkozási folyamatokon egészen "a gondolat forrásáig, vagyis addig a tiszta energiamezőig, amely a teremtés egésze mögött áll és azt fenntartja, s így lehetővé tesszük, hogy az elme közvetlen kapcsolatba lépjen a tiszta Kreatív Intelligencia mezőjével". Mindez úgy hangzik, mint a teozófisták és a rózsakeresztesek írásai. Természetesen a "Kreatív Intelligencia" és a hasonló kifejezések Istenre való hivatkozásnak tekinthetők, de figyelembe véve annak tényét, hogy a TM nem jár semmilyen vallásos hittel vagy gyakorlattal", és így ateisták is gyakorolhatják, ez felettébb valószínűtlennek tűnik. A "transzcendentális" kifejezés eredete valójában nem is vallásos, hanem filozófiai, és legjobb meghatározását valószínűleg most is a Webster's Dictionary lapjain találhatjuk: "Kanti műszó; az emberi tapasztalásnak az elme konstitúciója által meghatározott és a priori szükséges feltételeihez tartozó vagy fűződő, ennélfogva transzcendálja azt, amit a tapasztalás esetlegessége és partikularitása determinál, de nem haladja meg az emberi tudás teljességét." Ha valaki kételkedne a fogalom kanti eredetében, emlékezzen arra, hogy Mahesh Yogi tudósként határozza meg magát,  aki "a világhoz a tudomány, nem pedig a vallás szintjén járul hozzá." Bizonyos értelemben valóban tudósnak tekinthető, hiszen ahogy fentebb rámutattunk, fizikusi diplomát szerzett. Jacob Needleman így számol be The New Religions című könyvében: "amikor Mahesh Yogi követőit megkérdezték, hogy a KI (Kreatív Intelligencia) azonos-e azzal, amit mások Isten alatt értenek, azt válaszolták: "csakhogy ez működik!....Próbálják ki."
               A TM céljai semmiképpen sem "spirituálisak" a szó szokásos értelmében. Inkább "növekedésre és önmegvalósításra" irányulnak, amit úgy definiálnak, mint "a következő kvalitások kialakítása és fejlesztése: nyílt, befogadó, másokkal törődő hozzáállás; derű és jókedv; pozitív gondolkodás hangsúlyozása; spontán és friss felfogás; önállóság; halálfélelem megszűnése; érzelmi felkészültség a tudatosság kifejlesztésére; a kreatív önkifejezés lehetőségeinek felfedezése; önmagam, a természet és a másik ember elfogadása; sorstudatosság". Ugyanez a forrás a következőket mondja: "Egy új kor látszik beköszönteni; olyan kor, amelyben mindenki sokkal közelebb jut saját teljes potenciáljának a megéléséhez; olyan kor, amelyben a béke és jólét uralkodik majd; amely valójában a felvilágosodás  kora lesz." Mit szólna ehhez Dale Carnegie! Jacob Needleman tovább idézi Mahesh szavait: "ezáltal az ember élete az univerzum alaptörekvéséhez kapcsolódik, így automatikusan jobb lesz...lehetővé téve, hogy az emberiség boldogan betöltse funkcióját a kozmoszban....". Mahesh Világtervének egyéb céljai között szerepel "az egyének és a társadalom gazdasági törekvéseinek beteljesítése" és "az emberiség jelen nemzedéke spirituális céljainak elérése" . Ez sokkal inkább a középiskolásoknak szánt populáris pszichológia és Teilhard de Chardin kijelentései sajátos egyvelegének tűnik. Meglepő viszont , hogy mekkora elfogadottságnak örvendenek gondolatai némely állítólagos katolikus körökben. Azonban Maheshi eszméiben sem minden fenékig tejfel. Ő bizony ízig-vérig darwinista evolucionalista. A TM-re alapuló új társadalmában "eddig sem volt és a jövőben sem lesz hely az alkalmatlanoknak. Az alkalmasak vezetnek, és ha az alkalmatlanok nem tartanak lépést, nem lesz számukra hely...A Felvilágosodás korában nincs helye a tudatlanoknak...Az alkalmatlanok létének megszűnte a természet törvénye."
             A következő fontos szó a mantra, egy tiszteletre méltó régi kifejezés, amit a leginkább így lehetne fordítani: "pár szavas fohász, ima". Egy hindu számára egy "értelmetlen mantra" ismételgetése - és a TM mantrái ugyancsak ilyennek számítanak - elképzelhetetlen és a végletekig veszélyes lenne. (Mahesh Yogi egyszer ezt mondta: "Az egész világot el tudnám juttatni a kozmikus tudatossághoz a Coca-Cola invokálásával.") Egy ilyen gyakorlat csak önhipnózishoz vezethet, egy módosult tudatállapot kialakulásához. Az embernek az a történet jut eszébe a Szentírásból, amikor egy házból kiűznek egy tisztátalan lelket - ahogy az elméből az értelmetlen mantra saját magán kívül minden mást kisöpör -, hogy aztán az hét még gonoszabb lelket maga mellé véve visszatérjen, és a végső állapot még rosszabb legyen. Újra idézvén szaktekintélyünket a TM terén, az egész végeredményeként ""az "Én" önmagára marad, hogy megtapasztalja saját természetét."" Nos, a hindu nézőpontból az "Én" éppen az ego székhelye, az ego pedig a büszkeségé és mind azé, ami elválaszt bennünket Isten szeretetétől és ismeretétől. Minél jobban tápláljuk az "Én"-t, annál nehezebb számunkra realizálni Isten jelenlétét, amely minden lélekben benne lakozik, és amelyet a keresztség mintegy "aktivál". Ahogy Srí Ramana Maharsi, a hindu doktrína kimagasló ortodox képviselője mondta, akit a hinduk egyértelműen szentnek ismernek el: ""Az "Én"-érzetet, amely  ez idő szerint a testben felmerül, másként úgy nevezik, hogy ego, tudatlanság, illúzió, tisztátalanság vagy individuális én (1)."" Ezzel teljesen összecseng a katolikus Szent Eymard megállapítása, miszerint a spirituális élet "megköveteli, hogy hadat üzenjünk az emberi egónak, önmagunk szeretetének". Álljunk meg egy pillanatra, hogy megvizsgálhassuk a mantra igazi természetét. A mantrát a guru vagy szellemi vezető adja a próbaidős újoncnak (cela) vagy vezeklő tanítványnak ideiglenesen vagy állandó alkalmazásra. A tanítványnak akár egész életébe telhet amíg teljesen megérti a mantra jelentését (hasonlóan ahhoz, ahogy egy katolikusnak egész életébe telhet, amíg teljesen megért egy olyan intellektuálisan "igénybe vevő" imát, mint az Üdvözlégy). Természetesen sok ezer "mantra" vagy pár szavas fohász van, mint például a katolikus Racoltában felsoroltak. A mantra alkalmazása nem öncélú hanem többek között az a szerepe a spirituális életben, hogy "támasztékul" vagy egy adott célt szolgáló eszközként szolgáljon. Semmiképpen sem alkalmazzák megfelelő spirituális iránymutatás nélkül vagy azoknak a tradicionális formáknak a keretén kívül, amelyből származik. A legtöbb hindu mantra Istennek egy vagy több isteni Nevét tartalmazza, vagy a misztikus OM szimbólumot (amely bizonyos értelemben szintén Isten egyik Neve). Ha bármilyen kétségünk maradna, Mahesh Yogi maga mondja ki, hogy a TM "nem vallás...", és hogy "nem jár semmilyen vallásos hittel vagy gyakorlattal...a TM nem cicomázza fel technikájának napi gyakorlatát a hinduizmus vagy bármilyen más "izmus" kellékeivel". Nos, ez a furcsa egyén, aki a világosság angyalának minden kellékével bír - hosszú fehér haj, okkersárga köntös, az a bizonyos "jóságos" mosoly - hindu nézőpontból valójában nem csupán eretnek, hanem ráksasa vagy démon. Egyértelmű manifesztációja az "ellentradíciónak", amely jellemzően csak a Káli-yugában léphet színre.
            A TM haladó gyakorlói megismertetnek bennünket az irányító szellemek létezésével. David Hunt (a The Cult Explosion című könyv szerzője) dokumentálja, hogy a TM "rounding" elnevezésű csoportgyakorlatai (napi 8-10 másokkal együtt töltött alkalom) kapcsolódnak az ilyen szellemi kalauzok jelenlétéhez, amelyek hindu istenségek és korábbi Mennybement Mesterek formáját öltik. Ezeknek a "fény angyalainak" a fontossága később világosabb lesz.
             Mit gondolnak Mahesh Yogiról a hinduizmus kimagasló képviselői? Ezt a kérdést föltették Őszentsége Srí Candrasekharendra Sarasvati számára, aki a Kama-koti Pitha Sri Sankararcaryasvamíja és a Kamakoti Pitha utódlási sorában a 68. acarya, valamint a hindu tradíció egyik legfőbb autoritása. A válasza az volt, hogy ez az alak egy szélhámos! Végül pedig elmondhatjuk, hogy Mehesh Yogi aszkéta létére igencsak kényelmesen berendezkedett ebben a világban. Minden tanulónak, aki el kívánja sajátítani a TM-et, körülbelül 200 dollárt kell fizetnie. Azoknak, akik megvilágosodást akarnak, 7000 dollárt kell rászánniuk. Mindennek eredményeként a "mester" vagyonát több, mint négymillió rúpiára becsülik; több utazási ügynökség, egy export-import cég és 35 ötcsillagos indiai szálloda tulajdonosa, s mintegy 140 országban hozott létre pénzügyi központokat. (érdekességként megjegyezzük, hogy 1900-ban a brit szállodaipar vállalkozói egyetlen hindut sem akartak rávenni, hogy szállodalánc kiépítésébe fektessék pénzüket, mert egy hindu számára megbotránkoztató volt az a gondolat, hogy pénzt kérjen a vendéglátásért.)


II.
Aurobindo, a Silva-féle agykontroll, a synenon, a szcientológia kritikája valamint a pszichológiai agymosó technikák érintése.

Második "esettanulmányunk" tárgya Srí Aurobindo Ghosh. Kalkuttában született 1872. augusztus 15-én. Apja Angliában képzett orvos volt, aki teljesen beleszeretett a nyugati életformába. Fiát hétéves korában Angliába küldte, ahol a londoni St. Paul's School tanulója lett, és az évek során kitüntette magát tanulmányai terén. 21 éves korában tért vissza Indiába, és a Baroda College franciatanára lett. 1905-ben zendülés vádjával börtönbe került, és ott kezdte el tanulmányozni a Bhagavad-Ghítát. A börtönben, állítása szerint, látomása volt a lét egészét beburkoló Srí Krsináról. Börtönből szabadulása után ismét belevetette magát a politikába, és megalapította a Bengáli Nacionalista Pártot. 1910 januárjában titokban értesítették, hogy hamarosan deportálják, ezért Kalkuttából a szomszédos francia territóriumra, Chandernagarba menekült. Onnan Pondicherrybe távozott, ahol a yoga sadhanáját kezdte követni. Ott maradt egészen 1950-ben bekövetkezett haláláig. Megjegyzendő, hogy egész élete során soha nem volt spirituális vezetője.
            A következő négy évet viszonylagos visszavonultságban töltötte. A csendességben élő sádhuk  gyakran vonzzák az embereket, így idővel néhány tanítványt gyűjtött magához, köztük egy Richard vezetéknevű francia házaspárt, akik „olyan Mestert kerestek akiben világtanítót ismerhetnek fel”. Segítségükkel elindított egy angol folyóiratot Arya címen és egy francia nyelvűt Revue de Grande synthése címmel. Az Arya hasábjain jelent meg azoknak a filozófiai írásoknak, költeményeknek, műkritikáknak és az indiai kultúrát tárgyaló esszéknek  a többsége, amelyek Aurobindo számára meghozták az elismerést és a hírnevet.
              Az I. világháború Franciaországba való visszatérésre kényszerítette a Richard házaspárt, és a háborút követően Mrs. Richard, aki időközben elvált férjétől, egy ideig egy vidéki klub hostesseként dolgozott. Ezután visszatért az asramába (kolostorszerű, visszavonulást szolgáló hely), és mint „Anya”, átvette az irányítást. Jómódú zsidó bankár leányaként nem voltak anyagi gondjai, így idejét és pénzét arra a férfira áldozhatta, akit már 1914 óta „látónak” tekintett és nevezett. 1973-ban hunyt el 96 éves korában.
               Aurobindo 1926-ban nyerte el a megvilágosodást, vagy ahogy a mozgalom írásai fogalmaznak, akkor realizálta a „Szuper-tudatot”. „A Felettes Tudat alászállása révén a Szupertudat alászállása is biztosított….Srí Aurobindo többé nem fogad senkit, csak az Anyán keresztül lehet kapcsolatba lépni vele.”
                Aurobindo elképzelésében a legfelső valóság a sat-cit-ananda. Ez az állítás akár helyénvaló is lehet, bár a helyzet az, hogy a sat-cit-ananda , azaz a lét-tudat-boldogság csupán elsődleges manifesztációi a legfelső valóságnak. De akárhogyan is legyen, Aurobindo azzal folytatja, hogy a legfelső realitás tiszta lét, olyan lét, amely egyszerre akarat és erők összessége, mindenekfelett pedig boldogsággal teli lét. Az isteni nem csak mindenütt jelen van, hanem egyaránt magába foglalja az anyagot és a szellemet.  Bár állítása szerint rendszere a védantában gyökerezik, filozófiájába beleszőtte az evolúció elméletét. Az ember jelenlegi fejlettségi szintjére fokozatos evolúciós növekedés útján jutott, amely még nem ért véget. Az ember tudatossága fokozódik, amíg el nem éri a teljes és tökéletes tudatosságot, nem csak egyéni, hanem közösségi és társadalmi életben is. Minden dolog szívében egy tudatos erő munkálkodik, amely egyre magasabb létformákká fejlődik, sőt maga az isteni is fejlődésen megy keresztül. A tudatosság növekedése valójában az élet legvégső titka és a földi evolúció legfőbb kulcsa.
                 Az anyaginak a szellemi felé irányuló emelkedése megfelel a szellemi alászállásának az anyagiba. A felemelkedés és alászállás közötti kapcsolat az, ahol a tudat és a Szupertudat találkozik; e kettő között fátyol húzódik. A máyá e fátylának átszakítása szükséges előfeltétele az „Isteni Élet” megjelenésének az emberi létben. A fizikai evolúció az emberiséget az alacsonyabb létformákból eljutatta jelenlegi fejlettségi szintjére, de az ember az evolúció még magasabb fokozatai felé halad. A következő lépcsőfokon „gnosztikus lénnyé” válik. Ez isteni sorsunk. „A gnosztikus lény legbelső létében egyedül lesz Istennel, eggyé válik az Örökkévalóval, beleveti magát a végtelenség mélységeibe, és közösségben lesz annak magasságával és titkának ragyogó fényű mélységeivel.” Aurobindo végső soron egy új emberiség kialakulását jósolta, amely meghaladja az emberi evolúció jelenlegi szintjét. „Először néhányan eljutnak a gnosztikus lény szintjére….Majd számuk fokozatosan gyarapszik, és gnosztikus szövetségekből álló kis szigetek alakulnak. Ezekből a gnosztikus közösségekből egy Tudatos Erő fog kisugározni, amely olyan hatalmas befolyást gyakorol az emberiség többi részére, hogy az ember végre beléphet abba a sorba, amely az örökkévalóság óta vár rá.” Az pedig az Isteni Élet. (Gurus, Swamis, and Avataras, Marvin Henry Harper)
                 Aurobindo egyértelműen egy új evolucionalista vallás kialakításán munkálkodott. Saját szavaival mondta, „Minden vallás számos lelket juttatott üdvösségre, de egyik sem volt még képes az emberiség spiritualizálására. Ehhez nem vallásos hitre és szertartásokra van szükség, hanem az önkifejezésre irányuló folyamatos, mindenre kiterjedő erőfeszítésre” .
                  Tisztelője és követője, Dr. Shiv Das így fogalmaz: „Küldetésének célja az volt, hogy bevezessen  minket egy új spirituális korba, amely az emberi evolúció spiráljának következő, magasabb szintje. Ez egyúttal az emberiség elkerülhetetlen sorsa és jövendője. Srí Aurobindo a New Age, az új kor hívó harsonáját szólaltatta meg.” Ezt „egyénileg és kollektív szinten” egyaránt el kell érni, illetve meg kell valósítani „egy hármas transzformáció útján, vagyis a pszichikus transzformáció, a spirituális transzformáció és a szupramentális transzformáció révén”. Ennek végeredménye egy új spirituális vallás létrejötte, amely az „emberiség reménye” ; egy olyan vallás, amely különbözik „a jelenleg uralkodó vallásoktól, melyek az intellektuális meggyőződésen, dogmákon, külsődleges ceremóniákon és szertartásokon alapulnak – ezeket mind el kell majd vetni az Új Világrendben.” (The Vedic Path, LIII. Évf., 1990. június).  Ezen agyszülemények némelyikét az Anya magyarázza meg. „Srí Aurobindo a Legfelső emanációja, aki azért jött a Földre, hogy bejelentse egy új faj és az új világ, a Szupramentális világának megjelenését….Az ember a tegnap teremtménye. Srí Aurobindo azért jött, hogy meghirdesse a holnap teremtését: a szupramentális lény eljövetelét….Srí Aurobindo maga a megvalósulóban lévő jövő….Tanításai egy jobb holnap felé vezetnek bennünket. Srí Aurobindo yogája különleges, az egész földre kiható átalakulás…”
                 Aurobindo bár teljes visszavonultságban élt, megőrizte élénk érdeklődését a világ iránt. Nyíltan marxistának vallotta magát. Igen sok külföldi újságot és folyóiratot járatot. Később rádiót is beszerzett, és minden nap otthonában órákig hallgatta a híreket.  Ezt mind „munkája” részének tekintette, amely arra irányult, hogy spirituális erőivel befolyásolja a világ dolgainak alakulását. Így a második világháború során egyenesen azt állította, hogy ő akadályozta meg Hitlert Anglia inváziójában Dunkirk elestét követően, utána pedig ő segítette Nagy-Britanniát győzelemre Churchillen keresztül, akinek nagy tisztelője volt, és akit „eszközének” tekintett. Saját szavait idézve: „erőm nagy részét arra használom, hogy elősegítsem a háború megfelelő alakulását és az emberi világ megváltozását”. Ez az erő követői szerint még mindig hathatósan működik a világban.
                Aurobindo vágyálmának a világ egyesítésről szintén megvolt a szekuláris megfelelője. Ismét közvetlenül őt idézve: ”Az emberi faj politikai és adminisztrációs eszközökkel történő egyesítése végül egy egységes világállam létrehozásával és megszervezésével jár, amely összefogja az emberiség újonnan létrejövő, de még laza, természetes organikus egységét….E cél megvalósítása két különböző lehetőség, és ennélfogva két elképzelés adódik: a centralizáció és uniformitás elvére alapuló világállam, amely mechanikus és formális egységet jelent, vagy pedig a szabadság és sokszínűség elvére alapozott világszövetség, amely szabad és intelligens egység.”
                 Érdekes módon halála után testét nem hamvasztották le. Egy márványsírban helyezték örök nyugalomba Pondicherryben, asrámjában. Az Anya szerint amikor megkérdezte őt, hogy támassza fel önmagát, azt felelte: „szándékosan hagytam el e  testet. Nem veszem vissza. Viszont újra megjelenek majd a legfelső természetfölötti testben, amely természetfölötti módon jött létre.” A márványsír az egyetlen kultikus hely az asrámjában – mármint ha egy virág emlékműre helyezését vagy pár perces rövid ott térdelést kultikus cselekedetnek nevezhetünk. Különben az emberek csak a futballpályán gyűlnek össze csütörtökön és vasárnap esténként negyedórás csendes meditációra. Sőt, egyetlen csoportnak sem engedik meg, hogy kultikus helyet alakítsanak ki vagy vallásos szertartásokat végezzenek. A vallás „magánügy”, ezért senkire sem lehet előírt formákat rákényszeríteni. Úgy mondják, ez áll összhangban Aurobindo egyetemes szellemével.
                  Nos, ezeknek az Aurobindo elképzelésein alapuló gnosztikus közösségnek az elterjedését jelentős mértékben támogatta több szervezet, köztük az ENSZ is. A Roger Anger francia építőművésznek nyújtott anyagi támogatás az első ilyen város, Auroville megépítését szolgálta. Ez „az egész bolygó mintavárosa”, ahol az utópista és szektariánus Egy Világ Testvérisége – amelynek célja „az emberiség szolgálata” – növekedésnek és virágzásnak indulhat. Az itt kidolgozott elképzeléseket átvette és hasznosította az USA Egészségügyi, Oktatási és Jóléti minisztériuma (HEW), az USA Országos Oktatási Szövetségének Pedagógiai Kutatóintézete (National Training Labs), valamint számos más amerikai és nemzetközi szervezet (Ed Dieckman: Beyond Jonestown).
                    Van egy másik érdekes kapcsolódás Aurobindo és a New Age – mozgalmak között. Michael Murphy, az Esalen alapítója, Aurobindotól illetve az Anyától nyerte inspirációját, amikor 1948 és 1949 között Pondicherryben, az asramában élt. Az Esalen Institute az úgynevezett „sensitivity training” (fogékonyságot növelő képzés) egyik szülőatyja; ez a nondirektív csoportterápia normál emberekre való alkalmazása az emberi potenciál kiterjesztése céljából.  Az Esalen Institute által kínált egyik tanfolyam „A Tudat Evolúciója” nevet viseli; ennek keretében azt sugallják, hogy az „az emberi tudatnak a civilizáció kialakulásához  mérhető horderejű átalakulása zajlik”. Az intézet által támogatott és gyakorolt módszerek között megtalálható a zeneterápia, az LSD-vel való kísérletezés, a holografikus légzési technikák, jóga és mantrák alkalmazása, valamint az intenzív sportolás; mindezek célja a tudat módosítása az egyetemes tudatosság eléréséhez, illetve Aurobindo kifejezését használva, a kapcsolathoz a kifejlődőben lévő Szupertudattal. Emellett az Esalen Institute a kezdetektől fogva támogatta Jenny O’Connor nevű saját házi „spirituális szócsövét” , aki rendszeres üzeneteket kapott egy kilenc nem emberi lényből álló csoporttól, akik állítólag a Szíriusz csillagnál élnek. Ezek az „irányító szellemek” – később kitérek az irányító szellemek témájára – voltak Murphy és aurobindiánus társulatának legfelső gurujai.
                     Nos, sokan nem tudják, hogy ezek a csoportok fő módszerként lényegében az agymosást és az elme hallucinációkeltésre irányuló befolyásolását alkalmazzák. Az emberek egy csoportja leül a földre és átöleli egymást, elmondva egymásnak legmélyebb érzéseit és élményeit. Egy zárt rendszer falai között, családjaiktól elválasztva, gyakran napokig vannak így együtt, és azokat, akik nem fogadják el a csoportra kiszabott normákat – amelyek általában a legkisebb közös nevezőn alapulnak, s egy „facilitátor” határozza meg őket segédjével, akinek a szerepe a csoport többi tagja előtt ismeretlen – kiközösítik  és megfélemlítik, egészen addig, amíg be nem adják a derekukat. Szoros értelemben az agymosás módszereit olyan csoportokban dolgozták ki, amelyek külső irányítás alatt állnak, például börtönökben. Az újdonság az, hogy most az amerikaiak milliói tolakszanak, hogy önként átéljenek ilyen dolgokat. Est, Forum, Silva-féle agykontroll, szcientológia, Synenon – az elnevezések száma légiónyi. Nagyvállalatok erősködnek, hogy vezetőik végezzenek ilyen tanfolyamokat. Érdekes módon e módszer alapjait Pavlov dolgozta ki Lenin felkérésére, és első sikeres alkalmazásukra Sztálin kirakatpereiben került sor. Amikor Lenin elolvasta Pavlov beszámolóját kutatási eredményeiről e téren, ezt mondta neki: „megmentetted a forradalmat”.
                       Mindennek egyik érdekes oldalhajtása Bede Griffiths atya, egy bencés szerzetes, aki Auroville mellett élt Dél-Indiában. A hindu sádhuk módján élt, és állítólag sikerült ötvöznie a keleti és a katolikus miszticizmust. Guruja és inspirációjának forrása Aurobindo volt. A New Vision of Reality című könyvében arról értesít, hogy „a világ egy új kor és egy új kultúra beköszönte előtt áll”. A könyv fülszövege szerint ő „a New Age szószólója, aki keresztény-hindu asramájából emeli föl szavát az új kor mellett….Könyvében lefekteti radikális vízióját egy új társadalomról és egy új, egyetemes vallásról, amelyben a kereszténység alapvető értékei megőrződnek és élő kapcsolatban állnak a világ más vallási tradícióival.” Itt megint látjuk a  forradalmi és marxista gondolat Indiába exportálását, annak egy állítólagos svami általi elfogadását, majd a Nyugatra visszajuttatását és elterjesztését Murphy és az Esalen Institute által, illetve a katolikus egyházban Griffiths atya révén.


III.
Osho és Gurdjieff kritkája.


Az utolsó csoport, amelyről szólnunk kell, Bhagavan Rajneesh és követői. Rajnes Chandra Mohan 1923-ban született dzsaina családban Észak-Indiában. Úgy mondják, hét éves korában érte el a sámádhit  vagy megvilágosodást. Ezután családját és barátai körét mentális laboratóriumként kezdte kezelni, gondosan kitervelt és szadista tréfákkal kísérletezve rajtuk. Ugyanakkor szeretett olvasgatni, különösen az orosz klasszikusok regényeit. És valószínűleg ebben az időszakban élte át először a lelki nyugtalanságot és a belső ellentmondások zűrzavarát. A szocializmus híve lett, de aztán csalódott benne. Támadta Gandhit, mégis mélyen megsiratta halálát. Számos vallás szentiratait tanulmányozta, de kigúnyolta a vallásosságot. Ezoterikus könyveket olvasott, varázslással, jógával és önhipnózissal foglalkozott, és megtanult másokat is hipnotizálni.
                 Tizenkilenc éves korában Dzsabalpurba ment főiskolára, ahol szokása volt a fák lombjai közt ülve meditálni, és egyszer arról számolt be, hogy teste lezuhant a földre, de „tudata” a levegőben maradt, és egy csillogó ezüstfonál kötötte össze köldökével. Szülei elmebetegnek tartották, és egyik orvostól a másikig cipelték, hogy megpróbáljanak segíteni rajta. Szó volt kórházi és gyógyszeres kezelésről, de semmi sem történt. Azután 1953-ban, 21 éves korában azt állította, elérte a teljes megvilágosodást. Ennek ellenére kívülről nem változott meg, és folytatta tanulmányait, 1955-ben BA fokozatot szerzett filozófiából Dzsabalpurban, 1957-ben pedig Masters fokozattal végzett a Saugari Egyetemen. Hindu vonatkozásban jóformán elképzelhetetlen, hogy valaki, aki elérte a teljes megvilágosodást, folytassa a profán filozófia tanulmányozását egy főiskolán.
                 Hallgatótársai elmondása szerint „aranyszája” volt, és kiváló angolsággal fejezte ki magát. Addigra már mélyen belemerült Gurdjieff és társa, Peter Ouspensky munkásságának tanulmányozásába. Lassan kezdett tanítványokat gyűjteni maga köré, először a középosztály köreiből, ám ezeket később faképnél hagyta, és kizárólag gazdagokkal kezdett törődni.
                  1960 körül indiai előadókörútba kezdett, miközben megtartotta egyetemi tanári állását. Teljesen elutasította a dzsainizmust, mazochisztikusnak bélyegezve azt, és nemsokára széles frontú támadást indított minden ortodoxia ellen. Állítása szerint mára India összes  ősi vallása halott, a papok képmutatók, szertartásaik pedig üres formaságok. Számos indiait botránkoztattak meg a vallással kapcsolatos nézetei, másokat pedig a nők és sportautók   iránti heves vonzalma.
                 1966 körül „teljes munkaidős guruvá” vált. Érdemes megjegyezni, hogy magának Rajneeshnek nem volt guruja. Sőt azt sem ismerte el, amivel Gurdjieffnek és Ouspenskynek tartozott. Azt állította, ő tanításai egyetlen forrása és e téren az egyetlen tekintély. Valójában új, vallástalan vallást alkotott. Bombaybe költözött, és nyugati tanítványokat kezdett fogadni, saját találmányú beavatásban részesítve őket gyakran már az első alkalommal: hüvelykujját a homlokukra nyomta, és kinyilvánította, hogy felnyílt a harmadik szemük. Tanítványai természetesen okkersárga köntöst öltöttek magukra. Ezután Púna városába költözött, és ott asramát alapított, ahol kirívó fényűzésben élt. Az asráma kapujára ez a felirat került: „hagyd kívül a cipődet és az elmédet.”
                 Egy új meditációs módszert hirdetett, amelyet „dinamikus meditációnak” nevezett. A meditáció mindaddig működik, amíg az emberek ki nem oldják a testükben, elméjükben és érzelmeikben lévő „negatív csomókat”. Élénkségre és katarzisra van szükség. Így a meditációt
a nyugati pszichológiából és humán potenciál mozgalmaktól kölcsönzött expresszív eszközökkel egészítette ki. A Wilhelm Reich és tanítványai munkásságából merített bioenergetika-gyakorlatokat – „ősi sikoly”, sírás, a szemek forgatása és rángatózás – váltogatták indiai mantrák ismételgetése közben. Több tucatnyi „meditációt” dolgozott ki a különböző lelki alkatokhoz és alkalmakhoz. Aktív technikákat reggelre, nyugodtabbakat estére; meditációkat tükrökkel és párnákkal, sőt csecsemőknek való cumikkal; a házon belül és a szabadban, autóban és repülőkön gyakorolható meditációkat, stb.. A meditáció dinamikus formája keretében arra bátorították a tanulókat, hogy ruháiktól megszabadulva mindenféle praktikákat űzzenek, gyakorta teljes sötétben. És ami a legfontosabb, a szexuális erkölcs terén ki kellett küszöbölni a gátlásokat, így a csoportszex nemcsak elfogadhatóvá, hanem kötelező normává vált. Az egyik meditációs központot így írták le: „áldott és édes, „folyamatos orgia, amely hídként szolgál a kollektív tudattalanhoz, és menekvést kínál minden zavaró gondolattól”. Egyesek számára ez a pszichológiai és fizikális konfrontáció pokla, míg másoknak  az erőlködésmentes együttműködés mennyországa volt. Rajneesh-t pedig sok mindennek elmondták: szentnek, démonnak, kéjencnek, önmegtagadónak, intellektuális óriásnak és szent őrültnek. A helyi kórházak gyakori fizikai sérülésekről számoltak be követői körében, akik közül néhányan egyértelműen pszichotikussá váltak.
                   Közelebbről megvizsgálva Rajneesh-t, kénytelenek vagyunk Gurdjieff másodkiadásának tekinteni. Gurdjieff szintén új vallással állt elő, amit Negyedik Ösvénynek nevezett. Úgy is nevezték, hogy „a régimódi szentek Salvador Dali-ja”. Valaki ezt mondta róla: „Nézzük csak a Belzebub meséi című művét – a bevezető figyelmes elolvasása világossá teszi  a józan ítéletűek számára, hogy Gurdjieff  mindeközben nevetve dörzsölte a markát. Igazi bölcs.” Rajneesh az emberek ilyetén manipulálását úgy nevezte, hogy „a Munka” – ami Gurdjieff egyik alapkifejezése. Megint azt a tipikus helyzetet látjuk, amikor valamilyen nyugati elmeszüleményt Indiába exportálnak, majd okkersárga köntösben a Nyugatra visszacsempészik.
                 Rajneesh és követői jól ismertek praktikáikról Oregonban. Ezek végül is az Egyesült Államokból való kiutasításához vezettek és hatvan-hetven Rolls Royce-ának elárverezéséhez. Nem sokkal Indiába való visszatoloncolása után egy koszorúér-trombózis miatti szívrohamban elhalálozott.



IV.
A humanisztikus pszichológia (Maslow, Fromm, Rogers, stb..) és a transzperszonális pszichológia kritikája.


A fenti három vizsgált eset nagyon jó bevezető a mostanra már „New Age - vallásként” emlegetett jelenség tanulmányozásához. Habár itt csak három példát vettünk – és könnyű lenne akár több tucatnyit felsorolni -, máris felismerhető néhány tipikus vonásuk. A hinduizmus e hamisítványai valós keresletet céloznak meg és elégítenek ki az eszmék nyugati szabadpiacán.
               Ha megvizsgáljuk a Nyugat intellektuális hanyatlását, elkerülhetetlenül felismerünk tendenciákat. Nincs időnk ezek részletes taglalására. Elég, ha Wolfgang Smith Cosmos and Consciousness , Weaver Ideas have Consequences és René Guénon A mennyiség uralma és az idők jelei című művére hivatkoznunk, amelyek adekvátabb módon fejtik ki a folyamatot. Lényegét azonban úgy foglalhatjuk össze, mint a nominalista gondolkozásmód egyre növekvő elfogadását és ebből eredő materialisztikus és mechanisztikus szemlélet erjedését, amely az evolúció elméletében, a szocializmusban és az ateizmusban köszön vissza.
                És itt lép színre Freud. Darwin követőjeként abban hitt, hogy a világ véletlenszerű eseményeken alapul, de folyamatos evolúción megy át, és hogy az emberek lényegében állati lények, akiket a társadalmi normákkal állandóan ütköző ösztönök hajtanak. Az Istenben való hit számára neurózis volt, illúzió, amelyre a gyengéknek van szükségük. Ebben egyenesen odáig ment, hogy kijelentette: „abban a pillanatban, ahogy valaki az élet értelmét kezdi keresni, már nem tekinthető egészségesnek”. Freud sommás megállapítása felületessége ellenére is megfelel a célnak. Sokan viszont, akiket nem elégített ki a realitásnak e személete, kitartottak a mellett, hogy az élet több a tudattalan késztetéseknél. Hamarosan hangot is adtak eltérő véleményüknek. Jung, aki megkérdőjelezte minden emberi viselkedés szexuális impulzusokra való redukálását, a viselkedést inkább az evolúció útján fejlődő kollektív tudattalan összefüggésébe helyezte; ezt az elképzelést saját bevallása szerint Philemon nevű irányító szellemétől vette. Nézete szerint a vallásos eszmék elfogadhatók, ám  e kollektív tudattalanban gyökereznek. Az archetípusok nem fenn lakoznak Istenben, hanem lenn az evolúciós emlékek eme emésztőgödrében. Wilhelm Reich hasonlóképpen letért a freudi pályáról, kialakítva azt az elképzelését, hogy a személyiségfejlődés gátjai rögzülnek a test izommintázataiban. Feloldva a páciens megérintésének freudi tilalmát , kifejlesztett egyfajta masszás-terápiát a világegyetemet átható „orgonenergia” szabadon bocsátására. A lényegében panteista Reich orgon-akkumulátorokat is tervezett e titokzatos kozmikus energia összegyűjtésére és koncentrálására.  A freudi hagyatékból elhajló másik személy Viktor Frankl volt, aki a koncentrációs táborban szerzett tapasztalatait követően kiállt „az értelem akarásának” elve mellett. Nem tudta elfogadni azt az elképzelést, hogy egy vallásos mártír csupán szublimált szexuális késztetéseiért hal meg. Egy másik hasonló alak Skinner, aki az embereket magas fokon programozott állatoknak tekintette, és elutasította annak gondolatát, hogy az ember felelősséggel bír vagy képes az önálló cselekvésre.
               Gyakorlati szemszögből azok, akik tudják, hogy az élet több a tudattalan késztetéseknél vagy genetikailag programozott reakcióknál, ezen személyek egyikét sem vehetik komolyan. Ebből az alapvetően materialisztikus háttérből válnak ki Abraham Maslow eszméi. Személy szerint ateista volt, de ennek ellenére az állatok szintje fölé helyzet az emberiséget, kijelentve, hogy az ember képes önmaga meghaladására és a személyes kibontakozásra. Bevezette azt az elképzelést, hogy minden személyben van egy „önmegvalósító” erő, amely érvényesülni próbál. A legjobb, ha ezt hozzuk ki magunkból, hagyva, hogy vezesse életünket. Aki ezt teszi, megtapasztalja a lények számára fontos közös értékeket, mint amilyen a teljesség, tökéletesség, szépség, jóság, igazság és önállóság, sőt ezek néha olyan szinten is megtapasztalhatók, amit Maslow „csúcsélménynek” nevez. Azt is mondta, „a transzcendencia annyit jelent, mint az istenivé vagy Istenhez hasonlatossá válni, túllépve a pusztán emberin”. Ennek az istenivé válásnak azonban semmi köze nincs a természetfelettihez vagy az emberen kívüli tényezőkhöz. Ez „antropológiai transzcendencia”, amit „metahumán” vagy „B-humán” létnek nevezett – és az egész folyamat szerves része az ember mint olyan létének. Meggyőződése volt, hogy az emberiség szép új jövő elé néz tudatossága fokozódásának eredményeként.
                 Maslow – aki, mint már rá mutattam, az Esalen Institute–hoz kapcsolódott – megnyitotta az ajtót további olyan pszichológusok serege előtt, mint Fromm, Rollo May és Carl Rogers, akik elképzeléseit továbbfejlesztve kialakították azt, amit „az Én humanisztikus pszichológiájának” nevezhetnénk, és ami a New Age mozgalmának alapját képezi. Rogers például azt állította, hogy „Isten az ember saját hatalmának és képességeinek szimbóluma, annak, amit életében megvalósítani próbál – nem pedig egy embert uraló erő jelképe.” Sőt, odáig ment, hogy kijelentette, Ádám bukása volt az első szabad tett – „az isten parancsának való engedetlenség valójában a kényszertől való megszabadulásunkat és az értelem kezdetét jelentette!”. Számára az önmegvalósítás az erény, nem az engedelmesség. Nos, „ez az önmegvalósítás az ’Egyet’-et involválja, mert a vallásos tapasztalás a mindennel való egység megtapasztalása, ami az ember világhoz való – gondolat és szeretet által megragadott – kapcsolódásán alapul.”  Mindez a „humán potenciál mozgalomhoz” vezetett, amelyet Alvin Tofflet így jellemez: „a pszichoanalízis, a keleti vallások, a szexuális kísérletezés, a csoportjátékok és a régimódi újjászületési mozgalmak elemeinek tarka egyvelege.”  Mostanában a „transzperszonális pszichológia”  vagy  „a negyedik erő pszichológiája”   kifejezés kerül előtérbe. Ezt olyan felszínretörő erőként jellemzik, amely azokat a „végső emberi képességeket” célozza meg, amelyeket nem foglal magába sem a behaviorizmus (első erő), sem a pszichoanalízis (második erő), sem a humanisztikus pszichológia (harmadik erő),  New Age-szövegünk definíciója szerint a „transzperszonális” kifejezés „a lét vagy tudat azon dimenzióit jelöli, amelyben az egyének egy közös identitás részesei; azokat a dimenziókat, ahol mind egyek vagyunk.” Az önmegvalósítást most már önmagában való célnak tekintik, függetlenül másokra gyakorolt hatásaitól. Ahogy magunkban fölfedezzük az Egyet, tetteink révén a lehető leghathatósabb módon kiárasztjuk potenciálját. Hogy mi ez a mód, azt az önvaló tudja a legjobban. Mivel a személyes tapasztalás egyenlő a realitással, az ember megváltoztatja a realitást azzal, hogy az önvalóra koncentrál. Saját tapasztalásom teljes tudatossá tételéhez maradéktalanul el kell fogadnom az adott tapasztalást úgy, ahogy van. Bármilyen önmagam vagy mások általi követelmény, hogy például másmilyen legyek, mint amilyen vagyok, gyengíti a kapcsolatomat azzal, amit valójában megtapasztalok. Ez természetesen tiszta szubjektivizmus vagy filozófiai szolipszizmus. Egyszerűbben fogalmazva pedig nárcizmus. (Mindez természetesen csupán az egzisztencia és perszonalista filozófia alkalmazása a szociológiára és a pszichológiára.)
                  Eme ellenvallás egy másik összetevője nyíltan sátáni. Aliester Crowley a pszichikus világgal folytatott korai kísérletei során ellátogatott Egyiptomba. Kairóban történt, hogy feleségét transzba ejtette, aki ekkor tájékoztatta őt, hogy a szellemek „várnak rád”. Crowley ennek nyomán napokig mágikus invokációkat ismételgetett, és ez vezette el az „Aiwass” nevű lénnyel való kapcsolatához, aki megparancsolta neki, hogy jegyezze le A Törvény Könyve című pszeudoezoterikus írást. Ebben a szövegben Aiwass egy „új vallásról” beszél, amit a maradéktalan önkiteljesítés, valamint az egyéni akarat és vágyak szabadon engedése különböztet meg. Crowley Új Aionjának nagy „parancsolata”, ahogy azt Aiwass lediktálta, a sátáni kultuszok jelmondatává vált. „Tégy, amit akarsz, ez legyen a Törvény teljessége”.



A New Age vallása

Hogyan határozhatjuk meg a New Age vallását? Melyek az alapgondolatai? Itt ügyelnünk kell, mert számos általuk használt kifejezést a tradicionális vallástól kölcsönöztek, különösen a misztikusabb vagy spirituálisabb szerzőktől. Megint a „kettős beszéd” problémájába ütközünk, amikor a régi szavaknak némelyek új jelentést adnak.
                   Az első alapgondolat a panteizmus. Minden  - növények, az állatok, a kövek – isten. A panteizmus tévedése az, hogy Isten immanenciáját hirdeti – hiszen Ő nyilvánvalóan minden dologban benne rejlik -, miközben tagadja transzcendenciáját. Ha az immanencia nélküli transzcendencia elvág minket az istenitől, akkor a transzcendencia nélküli immanencia viszont az istenit vágja el tőlünk. A transzcendens és az immanens együtt jár: a „Princípium és manifesztáció”, atmá ás máyá dualitása következtében. Míg a legfőbb Princípium önmagában se nem transzcendens, se nem immanens, hanem „az, ami”, a manifesztáció síkjáról nézve transzcendens Teremtőnek kell lennie, a létrejövő teremtésnek pedig immanenciára van szüksége ahhoz, hogy egyáltalán létezzen. És mindkettő egyesül a teofániában, a Logos-ban, az emberistenben. Emberi szemszögünkből azt mondhatjuk, hogy a transzcendencia megsemmisíti a manifesztációt, míg az immanencia megnemesíti azt. A vallási szóhasználattal összhangban egyrészt a transzcendencia „bűnössé” és „rabszolgává” redukálja az embert, másrészt az immanenciának köszönhetően ugyanakkor „isten gyermeke” és földi „örököse”. Ez a kettő úgymond találkozik az emberistenben: mert egyrészt  „Senki sem jó, csak egy, az Isten”, de másrészt  „Aki engem látott, látta az Atyát”. Ez pedig visszavezet az ima kérdéséhez. A New Age hívei nem imádkoznak, mert az ember nem imádkozhat önmagához, csak egy transzcendens Istenhez. Még Sankaracarya is, aki mindenki közül a „legabszolútabb” advaitin, himnuszokat ír Isten dicséretére.
                    E fundamentális tévedésre alapozva New Age-követőnk kénytelen kijelenteni, hogy az ember mint olyan, Isten. Bárki, aki tagadja Isten transzcendenciáját, saját istenségét állítja. Ahogy Karl Marx megfogalmazta: „Isten tagadása az ember igenlése.” Ez különböző formákat ölt, amelyek közül az egyik legklasszikusabb az a kijelentés, hogy az ember önmaga az igazság forrása, és ebből ered önnön méltósága. Egy másik verziója pedig az, hogy az ember - mint olyan - mindenkor Istennel egyesült és ezért üdvözült – bármit jelentsen is az üdvösség ebben az értelemben. Swámi Muktananda, aki nagy befolyással volt Werner Erhardt-ra, az Est alapítójára (amelyet most Forumnak neveznek), nem panteista poénnak szánta következő felszólítását: „Borulj térdre önmagad előtt. Tiszteld és imádd saját lényedet. Isten benned lakik mint Tennmagadban.”
                    Amikor a keleti vallások feljogosítanak olyan mantra alkalmazására, mint az aham Brahma, vagyis „én vagyok Brahman”, ezzel nem annak az ígéretnek a realitását hirdetik, amit a Kígyó tett Évának: „és olyanok lesztek, mint az Isten”. Hanem inkább azt szolgálják , hogy az arra kvalifikált egyénbe véssék a transzcendens Isten őbenne való immanenciájának felismerését. Ahogy szent Pál mondotta, „élek én, de már nem én, hanem Krisztus  énbennem”. Amikor a modern pszichológia zűrzavarába merült nyugatiak ilyen formulát használnak, összetévesztik az alacsonyabb ént vagy egót Platón immanens daimón-jával. A végeredmény pedig pontosan a Sátán ígéretének elfogadása lesz. Ahogy George Leonard, az Esalen munkatársa mondja: „olyanok vagyunk, mint isten, mindenhatók és mindentudók.” A tévedés itt egyértelműen a kétféle én – vagy katolikus terminológiával élve a személyiség és az egyéniség – konfúziója. Az ember személy, mert nem csak testtel és nem csak vegetatív és animális lélekkel bír, hanem különösen mert spirituális és halhatatlan lélekkel rendelkezik. Az ember személyiségének fejlesztése ezeknek a speciális attribútumoknak a hasznosítása, amelyek lehetővé teszik, hogy isten életének részesei legyünk. Az ember egyéniségének fejlesztése viszont, amiről New Age összefüggésben van szó, önző léthez és életmódhoz vezet, amelyben az ember saját szenvedélyeinek rabjává lesz, és arra törekszik, hogy magát helyezze mindennek középpontjába.
                      A New Age másik tévedése a „minden Egy” metafizikai állításának félreértése; ez a tanítás tükröződik az Egyház imájában, hogy „minden eggyé legyen Krisztusban”. Egyúttal hamis panteisztikus premisszákból is következik. Természetesen a Princípiumban Egység van, de a manifesztációban mindig jelen van a multiplicitás. Ahogy a Tao-te-ching mondja:  

Az út szülte az egyet,
Az egy a kettőt,
A kettő a hármat,
A három valamennyi létezőt.


                    Az isteni egységhez vagy transzcendenciához vagyunk kötve az isteni immanencia okán, de ezt az immanenciát „realizálnunk” kell, mielőtt azt állíthatnánk, hogy elértük a misztikusok által „legfőbb azonosságnak” nevezett szintet. A New Age köreire jellemző másik konfúzió  az apophatikus teológia azon állításával kapcsolatos, hogy isten minden ellentétet meghalad. Úgy érvelnek, hogy Isten Önmagában túl van jón és rosszon. A New Age hívei úgy hiszik, a kozmikus egység – ami megint a szupertudat vagy „isteni tudat”, nem pedig Isten transzcendens egysége – azáltal áll helyre, hogy már ebben az életben meghaladjuk s jót és a rosszat. Bár Isten in principo lehet, hogy minden ellentétet meghalad, ők azt állítják, hogy a jó és a gonosz még ebben a megnyilvánult világban is egy és ugyanaz – a gonosz csupán „az Erő sötét oldala”, ahogy a népszerű film lefesti. Ha elfogadjuk a szintek ilyetén összemosását, az összes erkölcsi korlát értelmét veszti. Ekkor nem lehet szó arról, hogy valaki vagy valami jó vagy rossz lenne. Ha ehhez hozzájön az az elképzelés, hogy istenek vagyunk, hogy mi vagyunk az igazság forrása, és hogy mi teremtjük saját valóságunkat, akkor ebből az következik, hogy tényleg bármit megtehetünk és bármik lehetünk, amit és amik csak akarunk.
                   Nem kell külön hangsúlyoznunk, ha mindenki Isten, ha mindenki maga dönti el, hogy mi igaz és mi hamis, akkor mindenki „vallása” érvényes. Egyébként a New Age hívei ezt felismerve ténylegesen hisznek egy szupervallásban, amely az összes vallás tanításait magába fogadja. Ennek a szupervallásnak nincsenek rögzített dogmái – hogyan is lehetnének, tekintve, hogy mindenki önmaga számára a hiteles forrása az igazságnak és a valóságnak. A New Age hívei így tehát egyértelműen elleneznek minden lefektetett dogmát vagy objektív módon kinyilvánított igazságot. Mindnyájan az öku-mánia hívei.
                    A reinkarnációba vetett hit is jellemző a New Age-re – itt a reinkarnáció az ego vagy az alacsonyabb én újjászületése egy másik testben, akár emberiben, akár ember alattiban. Az elképzelés lényege az, hogy ha az ember elmulasztja tökéletesíteni egóját vagy alacsonyabb énjét ebben az életben, újabb esélyt kaphat. Sőt, ez a második vagy akár hétszázadik esély része annak az evolúciós folyamatnak, amelynek minden egyén állítólag végighalad – nem Isten vagy a végső valóság realizálásáig, hanem az „Eggyel” vagy a „Szupertudattal”  való egybeolvadásáig valamilyen Theilard – féle „ómega-ponton”. Azonban elfelejtkeznek arról, hogy a reinkarnáció mint olyan nem a hinduizmus tanítása, hanem inkább a teozófiáé, és ha a reinkarnáció valóban megtörténhetne, akkor az a hinduizmus szempontjából kudarcnak minősülne. A hinduizmus nézőpontja szerint az élet célja nem  újjászületni és újabb esélyt kapni a szenvedélyek kielégítésére, hanem inkább megszabadulni a létesülés folyamatának egészéből.
                     Az összes New Age követőre jellemző és rendkívül veszélyes vonás, hogy hajlamosak játszadozni a tudatállapotokkal és azok módosításával. Ha minden Egy, és minden Isten, és mi vagyunk Isten, akkor miért nincs erről a tényről tudomásunk? A válasz: ennek oka tudatlanságunk és evolúciós visszamaradottságunk. Ahelyett, hogy a tudatlanságot az ember bűnös és elbukott állapota tükröződésének tekintené, a New Age követője kijelenti, a tudatlanság annak a tudati hozzáállásnak az eredménye, amelyet a nyugati kultúra ráerőszakolt. Bizonyos szintig igaza is van, mert gondolkozását erősen meghatározza az a materialisztikus és a pszichológiát alapvető tekintélyként elismerő környezet, amelyben felnevelkedett. De hamarosan tévútra jut, amikor azt állítja, hogy ez a hamis tudat vagy tudatosság megváltoztatható – és meg is változtatandó – tudatállapotunk módosításával és azáltal, hogy érzékelésünket kábítószerekkel, zenével, légzéstechnikákkal, jógával, sporttal, tánccal, értelmetlen mantrák ismételgetésével és az önhipnózis egyéb formáival kitágítjuk. Megint csak a szavak jelentésének összemosását tapasztaljuk, vagy inkább azt, hogy legitim misztikus kifejezéseket új értelemben használnak. Az ima és a spirituális élet nyilvánvalóan létrehozhat egy módosult tudatállapotot, ahogy a zene is, mint például a gregorián ének, amely könnyeket csal a szembe és a legjegesebb szíveket is felolvasztja. A táncot, a zenét, a jógaszerű gyakorlatokat és a pár szavas fohászok ismételgetését minden tradicionális vallás alkalmazza. De a New Age hívei nem értik meg, hogy akik megengedik tudatállapotuk módosítását egy érvényes vallási kultúrán belül, azok az illető vallás nyújtotta védelem alatt teszik. A beavatás szentségei és mindaz, amit szakarmentumoknak hívnak – a szenteltvíz, a kereszt jele és mindenekfelett a spirituális útmutatás és a doktrína szilárd ismerete – megvédi az egyént mind az önámítástól, mind a bukott angyalok – vagy ahogy rendszerint nevezik, démonok – lehetséges inváziójától. A New Age követői, akik az ilyen technikákat e védelem és imádságos élet nélkül próbálgatják, csak az alvilág előtt tudják magukat megnyitni.
                     A módosult tudatállapotok állítólag kapcsolatba hoznak egy magasabb tudatállapottal, az Aurobindo-féle Szupertudattal. Erre való tekintettel célszerű gyanakodva fogadni az olyan kifejezéseket, mint Krisna-tudat, Krisztus-tudat vagy az, amit „kozmikus tudatnak” neveznek. Az isteni nevek ilyen állapotokhoz kapcsolása hamis legitimációt hajlamos kölcsönözni ez utóbbinak. De a valóságban természetesen minden azon múlik, hogy mit értünk e kifejezéseken. Mint René Guénon rámutatott, e kozmikus tudat vagy „Minden Mindenség”, amelyben némelyek olyannyira el kívánják veszejteni magukat, nem lehet más, mint a szubtilis világ legalsó régióinak diffúz pszichizmusa, amely nem áll távol a Jung által feltételezett „kollektív tudattalan” sötét alvilági labirintusától. A New Age vallásának másik fontos jellegzetessége az a meggyőződés, hogy új civilizáció küszöbén állunk, amelyben az emberiség egésze vagy többsége érintkezésbe áll majd a Szupertudattal. Erről szólna igazából az egész evolúció. Minden fejlődik, nemcsak az ember, hanem a Szupertudat is. Ezzel megint visszatérünk a szekuláris utópizmushoz és Teilhard de Chardin-hez. Ez az eljövendő utópia nyilvánvalóan földhöz ragadt, szocialista és közösség-,nem pedig családorientált. A Vízöntő korának nem lesznek rögzített és merev erkölcsi törvényei. Azok, akik az embert tökéletesítésre váró állatnak tekintik, végül azt érik el, hogy teljesen állatot csinálnak belőle. Ilyen értelemben máris beköszöntött a Vízöntő kora.  
                      A New Age hívei körében – akiknek igen számos műfaja van – gyakorlatilag semmi intellektualitás nem tapasztalható. „Hagyd kívül a cipődet és az elmédet.”, vagy ahogy Marian Ferguson mondja The Aquarian Conspiracy című könyvében: „nem lehet gondolkozás útján (kiemelés a szerzőtől) eljutni a paradigmaváltáshoz (vagyis a magasabb tudatállapothoz), csakis kísérleti úton. Az ember vagy megkapja, vagy nem.” Szerinte az intellektuális koncepciók megakadályozzák, hogy az ember „megkapja”. A gondolkozók és elméleti emberek „kapják meg” tehát a legkisebb valószínűséggel. Ahogy Kevin Garvey kifejti: „Az intelligencia csapdájának elkerülésére Ferguson azt javasolja, hogy végezzünk el egy EST- vagy Életforrás-tanfolyamot. Ezek szerinte olyan összpontosító technikák, amelyekkel felszínre emelkedhet a valódi én.” Hasonló módon azt látjuk, hogy a Gestalt-terápia művelője, Fritz Perls (szintén az Esalen állandó tanára) gyakorlatilag azt prédikálja, le kell győzni a racionális gondolkodást, ha fel akarjuk szabadítani a belső érzéseket; mottója ennek megfelelően így hangzik: „értelem nélkül, érzékeiddel eszmélj”. Az ilyen kísérleti megközelítésekkel szemben az összes nagy hagyomány kiáll amellett, hogy az embernek használnia kell megkülönböztető képességét, vagyis az intellektust. Az irracionálist mindig kerülni kell. A New Age hívei viszont nem ezt teszik. Teljes mértékben belső megérzéseikre hagyatkoznak. Számukra nincsenek rögzített dogmák; vevők a kor összes babonájára: a haladásra, az evolúcióra, az antropocentrizmusra és mindannak gyűlöletére, ami metafizikai.
                      És ezzel eljutottunk az irányító szellemekkel való kapcsolat kultiválásának kérdéséhez, amely szerves része a New Age vallásának, és szerintem az egyik legriasztóbb aspektusa. Egy Silva nevű illető azt állítja, hogy negyvennyolc órán belül bárkit megtanít az "agykontroll" segítségéval arra, hogy megtalálja irányító szellemét. Az ilyen irányító szellemek nyilvánvalóan nem mások, mint bukott angyalok vagy démonok, és az embernek már csak a józan paraszti ész szerint sem szabad soha alávetnie magát ilyenek irányításának. Ezzel szemben azt az érvet hozhatják fel, hogy a démonok elképzelése teljes egészében nyugati és keresztény alapú. Azonban amellett, hogy a Szentírásban bőven előfordulnak erre vonatkozó elítélő kitételek, jó tudni, hogy a keleti vallások ugyanígy elítélően nyilatkoznak. Hadd idézzek egy idevágó passzust Buddha Surangama-sutrájából.

                     "Parinirvanám után, a világ utolsó kalpájában (korszakában) sok ilyen eretnek gonosz szellem ólálkodik majd a szentek személyének álruháját öltve magára, hogy eredményesebben tudjon megtéveszteni...Ilyen csaló módon terjesztik hamis és romboló retenekségeiket."

                      MIndaz, amit itt most elmondtunk, mindenestől áthatja az evolúciós gondolkozásmódot. Marian Ferguson így mondja The Aquarian Conspiracy című könyvében: "A tudat evolúciója ugyanolyan jelentős, mint a biológiai evolúciónk hosszas láncolatának bármely lépése. Nem csupán arról van szó, hogy az emberiség egy magasabb tudat irányába fejlődik, és nem is csak arról, hogy ez az evolúciós folyamat a reinkarnációhoz kapcsolódik, hanem a Teilhard-i gondolattal összhangban arról, hogy ez a magasabb állapot is szüntelenül továbbfejlődik."
                     

                      A New Age vallásának hátteréről.

A New Age vallása egyáltalán nem új. Az ember bukása óta jelen van. A bűn és a gonosz külső jellegében változhat, de természetében soha. Az összes nagy vallási tradíció óva int az ilyen jellegű vallásoktól, amelyek fundamentálisan antiintellektuálisak, és a modern pszichológia vak elfogadásának kinövései. Hasznos lehet azonban szemügyre venni a New Age történelmi hátterének főbb vonásait a közelebbi múltban.
                      Helena Petrovna Blavatsky 1875-ben alapította meg a Teozófiai Társaságot. A kor evolucionista gondolkodásának erős hatása alatt álló teozófusok szintén hittek olyan "mesterek" létezésében, akik vagy "szellemlények", vagy szerencsés emberek, akik magasabb szintre "fejlődtek", mint az átlag emberek nyája. Madame Blavatsky "telepatikus kommunikációban" állt ezekkel a lényekkel, és "emelőpontként" szolgált a mesterek számára 1867-től 1891-ben bekövetkezett haláláig.
                      A teozófusok kezdettől fogva ellenezték a vallások összes ortodox formáját, különösen a saját gyökereit képviselő kereszténységet. Ezt kívülről is támadták, és belülről is megpróbálták elpusztítani. Még a mozgalom első napjaiban létrehozták a szervezetük egy ágazatát, amely ezotérikus vagy hermetikus kereszténység néven volt ismert, de a tagság még azt is elutasította, hogy a működését megengedjék. Egyik pamfletjük a szervezet céljait illetően a következőket sorolta fel:
                      "- szembeszállni a tudomány materializmusával és a dogmatikus teológia minden formájával, különösen a kereszténység esetében, amelyet a Társaság vezetői (a szellemi mesterek) különösképpen ártalmasnak ítélnek;
                       - a nyugati nemzetek körében ismertté tenni a régóta elhallgatott tényeket a keleti vallásos filozófiákról, azok etikájáról, kronológiájáról, ezoterizmusáról, szimbolizmusáról, (ahogy a szellemi mesterek és a teozófusok azokat interpertálják);
                       - amennyire lehet, meghiusítani a misszionáriusok arra irányuló erőfeszítéseit, hogy az úgynevezett pogányokat és primitív népeket megtévesszék a kereszténység igazi eredetével és dogmáival kapcsolatban, valamint ez utóbbiaknak az úgynevezett keresztény országokban a közszellemre és az egyéni jellemre gyakorolt konkrét hatásaival kapcsolatban."
                       Egy másik állásfoglalásukban ezt hirdetik:
                       "Az Ezotérikus Filozófia az összes nemzetet megbékíti...Bizonyítja egy Abszolút Isteni Elv szükségszerüségét a Természetben...Az Ezoterikus Filozófia sosem utasította el Istent a Természetben...Csupán azt utasítja el, hogy a monoteista vallások Isteneinek bármelyikét elfogadja...a mindenkor megismerhetetlennek eme Istenkáromló és szánalmas karikatúráit."  
                      A Teozófiai Társaság vezetői úgy hitték, olyan "adeptusok" és "beavatottak" felügyelete és vezetése alatt állnak, akik a "Nagy Fehér Testvériség" egyik ágához tartoznak. Ezek 1875-ben Indiába költöztek, és szellemi mestereik azt mondták nekik, száz évig (kb. 1975-ig) tartsák titokban tanításaikat. Indiában Blavatsky-hoz csatlakozott egy Leadbetter nevű angol pap, aki "KH Mester (Koot Hoomi)" vezetése alatt állt, valamint Olcott ezredes. Érdekes módon Leadbetter volt az első, aki a latin mise megváltoztatását javasolta annak érdekében, hogy ökumenikusan elfogadható szertartássá lehessen alakítani. Olcott a hinayána buddhizmus egy eretnek formáját propagálta, amely különösen romboló hatással volt Srí Lanka népére, mivel ott a buddhizmus e formáját vezették be az iskolai vallásoktatásban. Blavatsky pedig - és különösen Annie Besant nevű helyettese - a hinduizmus új válfajának megteremtésére koncentrálta erőfeszítéseit. A hinduizmusnak és a buddhizmusnak ezeket a formáit hozták vissza a leggyakrabban Nyugatra.
                       Helena Blavatsky halála után a szervezet irányítása Annie Besant kezébe került, aki sikertelen kísérletett tett az antikrisztus elhozatalára Krishnamurti személyében, akit gondosan felkészített a szerepre. Krishnamurti - hindu atyja hatására - 1929-ben feloszlatta a Csillag Rendjét, és hátat fordított a mozgalomnak. Annie Besant közvetve ma is fontos hatást gyakorol a modern Indiára, mivel komoly hatása volt a Benáreszi Hindu Egyetem és olyan különböző heteredox hindu mozgalmak megalapítására, mint az Aryo- és a Brahmo-samáj. Indiai csodálói közül azonban kevesen tudják, hogy René Guénon szerint (Le Theosophisme) a brit kémszolgálat jól fizetett ügynöke volt, amely szervezet szívesen látta volna az ortodox hinduizmus erejének aláaknázását és megsemmisülését. Krishnamurti elpártolásának következtében a Mesterek megharagudtak Annie Besant-ra, és a fáklyát átadták egy bizonyos Alice Ann Bailey-nek. Ez a gyönyörű fiatal hölgy Angliában született előkelő rangban, majd amerikába ment feleségül egy episzkopális lelkészhez. Termékeny író volt, és az ő szervezésében jött létre az Arkánum Iskola, a New Group of World Servers, a Triangles, a World Good Will, illetve a korai New Age sereg más csoportosulása. Szintén ő alapította a Lucifer Publishing House kiadót, amely mellesleg az Aurobindo-anyagokat is kiadja; a nevét később érthető okokból Lucis Publishing House-ra változtatták.
                       Az 1962-es év újabb határkő volt, mivel ekkor alapította q skóciai Findhorn közösséget Peter és Eileen Caddy, akik aprólékosan követték Bailey írásait, és saját irányító szellemeik hatása alatt álltak. Csatlakozott hozzájuk David Spangler is, aki azt mondta, "Krisztus-energiákkal" rendelkezik, és aki szellemi tanácsadójukká vált. Természetesen ő is rendszeresen vette számos irányító szellem "adásait". 1973-ban Spangler az USA-ba távozott, és ott megalapította az észak-amerikai Lorian Associationt. Azóta ők és társaik a nyugati világ szinte minden fontosabb szervezetébe és egyházába beszivárogtak. Érdemes egy pillantást vetni Bailey utasításaira a világ ortodox vallásai kapcsán. A New Age híveinek kezdetben a vallásszabadság mellett kell kiállniku a nyilvánosságnak szánt üzeneteikben. Csak később ragaszkodnak annak az új kötelező világvallásnak az elfogadásához, amelyért könyveik kiálltanak, és amely teljes mértékben szakít majd Jézus Krisztus és Isten mint Atya elképzelésével. Azokat, akik ebbe nem mennek bele, erőszakos eszközökkel kell eliminálni - amit Bailey "tisztogató akciónak" nevez. Egyértelműen az ómegapont és az antikriszus uralma felé úton haladunk.        
                     



                 

                   
                   

René Guénon: A Nagy Paródia, avagy a fordított spiritualitás.

Mindabból, amit eddig elmondtunk, könnyű eljutni ahhoz a következtetéshez, hogy az “ellentradíció" létrejötte és majdani pillanatnyi győzelme valójában annak uralma lesz, amit “fordított spiritualitásnak" neveztünk; ez utóbbi természetesen csupán paródiája a spiritualitásnak, és csupán azért utánozza úgymond fordított értelemben, hogy tényleges ellentéteként léphessen fel; ellentéteként lép fel, valójában azonban nem ellentéte, mert bármilyenek is legyenek céljai, közötte és a spiritualitás között sem szimmetria, sem ekvivalencia nem képzelhető el. Emellett határozottan ki kell tartanunk, ugyanis sokan engedik, hogy a látszat félrevezesse őket, és azt képzelik, hogy a világban két ellentétes princípium van, amelyek egymás ellen küzdenek a főhatalomért; ez a tévképzet azonos azzal, amit - helyesen vagy helytelenül - a manicheusoknak tulajdonítottak, és ez - teológiai nyelvezetet használva - abban áll, hogy a Sátánt egy szintre helyezik Istennel. Manapság bizonyára sokan vannak, akik ebben az értelemben “manicheusok", természetesen anélkül, hogy erről tudomásuk volna, és ez is egy veszedelmes “szuggesztió" hatása. Ez az elképzelés egyenlő egy lényegében visszavezethetetlen principiális dualitás igenlésével, vagy ami ugyanaz, a minden oppozíción és minden antagonizmuson túli legfelső Egység tagadásával; igazán semmi meglepő nincs abban, hogy ezt az álláspontot az “ellenbeavatás" támogatói magukévá tették, sőt részükről ez még az őszinteség jele is lehet, hiszen a metafizika birodalma előttük teljesen zárt: úgyhogy annál is inkább szükséges propagálniuk és másokra kényszeríteniük ezt az elképzelést, mert másképpen sehogy sem sikerülhetne olyannak fogadtatni el magukat, amilyenek soha nem voltak és soha nem is lehetnek, nevezetesen egy olyan valami képviselőinek, amely egy szintre helyezhető a spiritualitással, végül is pedig fölébe tud kerekedni.
A “fordított spiritualitás" ezek szerint csupán egy hamis spiritualitás, viszont az elképzelhető legnagyobb mértékben hamis; hamis spiritualitásról lehet beszélni minden esetben, amikor például a pszichikust összetévesztik a spirituálissal anélkül, hogy az szükségképpen a totális “felforgatásig" menne, és ez az, amiért a “fordított spiritualitás" kifejezés a leginkább alkalmas a totális felforgatás megjelölésére, és a leghűségesebben gondoskodik megértésének módjáról is. A hamis spiritualitás valójában a “spirituális megújulással" azonosítható, amelynek közeli eljövetelét kitartóan hirdetik azok, akik egyébként semmilyen mértékben nincsenek tudatában voltaképpeni természetének; továbbá a hamis spiritualitás az az “új kor", amelybe minden elképzelhető eszközzel hajtják az emberiséget,(1) és a várakozás általános állapota, amely jórészt a korábban említett jövendölések elterjedésének köszönhető, eredményesen sietteti megérkezését. A "jelenségek" varázsa, amelyre mint a pszichikus és a spirituális konfúzióját meghatározó tényezők egyikére már felhívtuk a figyelmet, úgyszintén igen fontos szerepet játszhat itt, mivel az “ellentradíció" ideje alatt a legtöbb embert fel fogja ültetni és rá fogja szedni, ugyanis megvan írva, hogy a “hamis próféták", akik ekkor fognak fellépni, “nagy jeleket és csodákat visznek majd végbe, hogy megtévesszék, ha lehet, még a választottakat is." (2)
Különösen ebben az összefüggésben tekinthetők a “metafizika" és “neospiritualizmus" különféle formáinak megnyilvánulásai egy később bekövetkező helyzet egyfajta “előképének", habár csak halvány képet adnak róla. Elvileg akkor is ugyanazok az alsóbbrendű szubtilis erők fognak hatni, csak éppen hasonlíthatatlanul nagyobb erővel; és amikor látja az ember, hogy milyen sokan készek vakon teljes bizalmat szavazni egy puszta “médium" mellébeszéléseinek, egyszerűen csak, mert igazolják azokat a "jelenségek", akkor semmi meglepő nincs abban, hogy az ámítás akkortájt sokkal általánosabb lesz. Ezért sose lehet elégszer ismételni, hogy a, jelenségek" önmagukban mit sem igazolnak ott, ahol egy doktrína vagy bármilyen jellegű tanítás igazságáról van szó, valamint hogy a "jelenségek" a “nagy illúzió" speciális területét képezik, amelyben mindaz, amit az emberek oly sietve tekintenek a “spiritualitás" jeleinek, a szóban forgó alsóbbrendű erők játéka révén mindig szimulálható és hamisítható. Talán ez az egyetlen olyan terület, ahol az utánzás valóban tökéletes lehet, ugyanis mindkét esetben pontosan ugyanazok a, jelenségek" fognak jelentkezni (a, jelenség" szót a külső megjelenés értelmében véve), és különbség csak okaik természetében lesz. Az emberek döntő többsége persze szükségképpen képtelen meghatározni a kérdéses okok voltaképpeni természetét, úgyhogy a legjobb kétségtelenül a legkisebb fontosságot sem tulajdonítani a “fenomenálisnak" vagy talán még ennél is hasznosabb a priori kedvezőtlen jelnek tekinteni; de hogyan lehetne mindezt megmagyarázni kortársaink “experimentális" (tapasztalati) mentalitásának, egy olyan szellemiségnek, amely először az “antitradíció" tudományos szemléletén nevelkedett, majd pedig az “ellentradíció" boldogulásához potenciálisan legeredményesebben hozzájáruló tényezők egyikévé vált?
A szóban forgó mentalitásból származó “neospiritualizmus" és “álbeavatás" bizonyos szempontból mintha csak az “ellentradíció" részleges előképe volna. Már utaltunk az eredetüket tekintve hitelesen tradicionális elemek kihasználására: ezeket előbb eltérítették eredeti jelentésüktől, majd pedig egy tévedés szolgálatába állították őket; ennek a perverziónak az egyetlen és végső célja az “ellentradíciót" jellemző teljes megfordítás (figyelemre méltó példája ennek a szimbólumok megfordításának esete, amellyel korábban foglalkoztunk); ugyanakkor azonban többé nemcsak néhány elszórt és töredékes elemre fog ez szorítkozni, hanem szükségképpen létre fogja hozni valami olyannak az illúzióját, ami alkotói szándékainak megfelelően egyenértékű kíván lenni egy valóságos tradícióval, ideértve ez utóbbinak nemcsak a teljességét, hanem az összes területen való külső alkalmazásait is. Megfigyelhető ebben az összefüggésben, hogy az “ellenbeavatás", habár saját céljai érdekében találta ki és terjesztette el a merőben negatív “antitradíciót" képviselő összes modern gondolatot, mégis tökéletesen tudatában van e gondolatok hamisságának, és nyilván nagyon is jól tudja, milyen beállítottságot vegyen fel velük kapcsolatban; már pusztán ez is jelzi, hogy propagálásuk csupán egy múló és előzetes fázis jellegzetessége lehet, mert a tudatos hamisságnak nem ez az egyetlen és igazi célja; az “antitradíció" csupán előkészít egy végkifejletet, amelynek már egy kifejezetten pozitív “beteljesedést" kell alkotnia, nevezetesen magát az “ellentradíciót". Ez az, amiért az ember a kétségtelenül “elleniniciatikus" eredetű és inspirációjú dolgokban már amely kirajzolódni látja egy olyan szervezet körvonalait, hasonmása, és ugyanakkor hamisítványa is a “Szent Birodalom" tradicionális koncepciójának, és társadalmi szinten kétségtelenül valami effélének kell az “ellentradíció" képviselőjévé válnia; és - hasonló okokból kifolyólag - az Antikrisztusnak is egyfajta - hogy a hindu tradíció nyelvezetét használjuk - fordított Chakravartiként kell megjelennie. (3)
Az “ellentradíció" uralma valójában pontos megfelelője annak, ami az “Antikrisztus uralmaként" ismeretes, és - minden elképzelhető prekoncepciótól függetlenül - az az Antikrisztus, aki - akár individuumként fogjuk fel, akár kollektívumként - a végső cél érdekében önmagába fogja koncentrálni az “ellenbeavatás" minden képességét, és valamiképpen szintézise lesz ezeknek. Sőt, bizonyos értelemben akár egyszerre is lehet individuum és kollektívum, ugyanis lennie kell egy olyan kollektívumnak, amely, ha fény derül rá, olyan lesz, mintha csak magának az “elleniniciatikus" szervezetnek a “kivetülése" lenne, de kell lennie egy olyan személynek is, aki majdan e kollektívum vezetője, és vezetőjeként e kollektívum legtökéletesebb kifejeződése lesz, sőt, valódi “megtestesülése" annak, amit képviselni fog, hacsak mint az összes “ártalmas" befolyás “támasztéka" is, mert ezeket ő fogja először magába gyűjteni, hogy aztán a világba vetítse őket.(4) Nyilván “szélhámos" lesz (ez a dajjal szó értelme, amellyel az Antikrisztust az arabban gyakran jelölik), mivel uralma a “Nagy Paródia" legteljesebb formájaként fog megnyilatkozni, vagyis mindannak “sátáni" utánzataként és karikatúrájaként, ami valóban tradicionális és spirituális; mindamellett - hogy úgy mondjuk - lehetetlen lesz nem játszania ezt a szerepet. Az Antikrisztus megjelenésének ideje többé már nem a “mennyiség uralmának" ideje lesz, mert ez utóbbi csupán az “antitradíció" végső szakaszát jelezte; hanem ezzel szemben - egy hamis “spirituális helyreállítás" ürügyén - a minőség egyfajta mindenbe való visszavezetése fogja jellemezni, de nyilván egy fordított minőségé.(5) Korunk “egalizmusa" után ismét lesz egy megalapozott hierarchia, de immár egy fordított hierarchia, sőt valójában egy igazi “ellenhierarchia", amelynek csúcsát az a lény fogja elfoglalni, aki minden más lénynél közelebb lesz a “pokol gödrének" fenekéhez.
E lény, még ha valamiféle emberi formában is fog megjelenni, inkább szimbólum lesz, mint individuum, sőt annak az egész szimbolizmusnak a szintézise, amelyet az “ellenbeavatás" céljai érdekében fordítottak meg, és annál is inkább teljes egészében fogja ezt magában megjeleníteni, mivel sem elődje nem volt, sem utódja nem lesz. Hogy kifejezze a végsőkig vitt hamisítást, minden tekintetben “meghamisított" lesz, sőt, magának a hamisságnak a megtestesülése.(6) Ennek érdekében - valamint az igazsággal és annak minden aspektusával való szélsőséges szembenállása miatt - az Antikrisztusnak magáévá kell tennie a Messiás szimbólumait, természetesen fordított értelemben alkalmazva őket;(7) és az “ártalmas" aspektus túlsúlya, helyesebben a „jótékony" aspektus helyettesítése az “ártalmassal" a szimbólumok kettős értelmének megfordítása révén: ez az, ami az Antikrisztus legjellegzetesebb vonását alkotja. Ezek szerint lehet és lennie is kell a Messiás (arabul El-Mesiha) és az Antikrisztus (El-Mesikh) jelölései között egyfajta különös hasonlatosságnak;(8) de az utóbbiak valójában csak az előbbiek eltorzított változatai, és az Antikrisztust ténylegesen is torzalakként ábrázolták az összes, róla adott többé-kevésbé szimbolikus leírásban, és ez ismét csak nem egy elhanyagolható momentum. E leírások tényleg különösen hangsúlyozzák a testi aszimmetriákat, és ez lényegében azt foglalja magába, hogy ezek az aszimmetriák az adott lény voltaképpeni természetének látható jelei lesznek, ugyanis az ilyen dolgok mindig valamely belső egyensúlytalanságra utalnak; ez az, amiért bizonyos deformitások iniciatikus szempontból “diszkvalifikálják" az ezeket hordozó egyéneket, de ugyanakkor minden nehézség nélkül el lehet képzelni azt is, hogy a szóban forgó jelek fordított értelemben, vagyis “elleniniciatikus" szempontból a “kvalifikáció" jeleinek fognak minősülni. Az “elleniniciáció" nyilván egy, a beavatással ellentétes irányban végbemenő mozgást foglal magába, következésképpen a lények egyensúlytalanságának növekedése felé hat, amelynek végpontja a már említett “felbomlás" vagy “széthullás". Nyilván az Antikrisztusnak kell a lehető legközelebb lennie a “széthulláshoz", úgyhogy azt lehet mondani, hogy miközben individualitása irtózatosan fejlett, ugyanakkor csaknem megsemmisült is, s ez pontosan az “ego" “Önmagam" előtti háttérbe szorításának fordítottja, más szavakkal a principiális Egységben való fúziót helyettesítő és parodizáló “káoszban" való konfúzió; és ez az állapot, amelyet testi alakjának deformitása és aránytalansága reprezentál, individuális állapotunk lehetőségeinek legalsó szintjén fekszik, úgyhogy tényleg az “ellenhierarchia" csúcsa az a hely, ami az Antikrisztust megilleti abban a feje tetejére állított világban, amely az ő világa lesz. Sőt - minthogy az “ellentradíciót" képviseli - még kizárólag szimbolikus szempontból is deformáltnak kell lennie: mert az "ellentradíció", mint már korábban magyaráztuk, csupán karikatúrája lehet a tradíciónak, és a karikatúra szükségképpen eltorzítást és eltorzulást implikál; ha másképpen volna, akkor nem állna módunkban külső jegyei alapján megkülönböztetni a valódi tradíciótól; éppen azért az előbbinek magán kell viselnie az “ördög jelét", hogy legalább a választottakat ne tudja rászedni. Ráadásul a hamis szükségképpen “mesterséges" is, és ebben a vonatkozásban - egyéb sajátosságai ellenére - az “ellentradíció" sem kivétel, sőt a modern világ összes “mechanikus" terméke közül az “ellentradíció" lesz az utolsó; lesz benne valami, ami hasonló lesz a korábban már említett "pszichikus tetemek" automatizmusához, és akárcsak ez utóbbiak, az "ellentradíció" is ideiglenesen életre keltett “maradványokból" fog összeállni, s ez újra csak magyarázatot ad arra, hogy miért nem tartalmazhat semmi tartósat; infernális akarattal galvanizált “maradványok" halmaza; ennél bizonyára semmi sem adhat pontosabb képet arról, ami elérte a felbomlás legszélét.
Nincs miért tovább időznünk e témánál; végül is nem sok haszna lenne annak, ha részletekbe menően szeretnénk előre látni, hogyan fog felépülni az “ellentradíció", és a már megadott általános jelzéseknek elégségeseknek kell lenniük annak számára, aki a részletekre kívánja alkalmazni őket; azonban minden ilyen kísérlet kívül esik a jelen nyomozás hatáskörén. E nyomozást az antitradicionális akció végső fokozatáig terjesztettük ki, és az antitradíció az, amelynek a világot vége felé kell vezetnie; az “ellentradíció" múlékony uralma és a jelen ciklus utolsó pillanata között már csak a “restaurációnak" marad hely, amely abban a pillanatban, amikor a felforgatás majd beteljesedni látszik, hirtelen mindent helyre fog állítani, egycsapásra előkészítve így az eljövendő ciklus “aranykorát".

René Guénon:
39. fejezet: A Nagy Paródia, avagy a fordított spiritualitás.
(In.: A mennyiség uralma és az idők jelei.)

Fordította: Buji Ferenc

A "nőfelszabadításról"...

1.
A nyugati "nőfelszabadítás", jobbára a női princípium hülyeség aspektusának - a parttalan önzésnek - korlátlan világra árasztását segíti elő, a "földi mennyország" elérésének céljából, ami nem csak a férfiakat herélheti ki, hanem mindkét felet hathatósan boldogtalanná teheti, és ennek az egésznek a legfőbb mondanivalója - úgy tűnik -, hogy a nőnek joga van ahhoz, hogy férfi lehessen, aminek következménye a "himnő" és a "nőfi", tumultus az "önmegvalósítást" lehetővé tevő mellékhelységekben ahol azok tartózkodnak, akik nem tudják eldönteni, hogy fiúk avagy lányok, mint például Svédországban, ahol a Parlamentben azon vitáznak, hogy a teljes "egyenjogúsítás" érdekében kötelezzék-e a férfiakat az ülve pisilésre (ez sajnos nem vicc), aminek következő lépése a nők állva pisilési jogának törvényerőre emelése lehet, ami kapcsán végül már csak az ellenőrzés problematikája  maradhat ideig-óráig megoldatlan...

Ha a női princípiumnak a negatív, önző, ego-centrikus pusztító ereje nincs kulturálisan lekorlátozva, hatalmas károkat okozhat a világban. Tüneti jelenség, hogy sok munkahelyen az erőszakos, pályakezdő nők viszik a prímet, adják az alaphangot... A nő valós minősége akkor nyilvánul meg legnagyobb eséllyel, amikor van gazdája szívének, ura van, mivel csak és kizárólag az önzetlenség mentén virágozhat ki, aminek irányultsága lehet, a szakrális Hagyomány; egy Férfi; a Gyermekek; a Család; a Haza; Isten....

2.
A Nyugat biológiai öngyilkosságot követ el azzal, hogy a férfiakat nővé (pl.: emo stílus), a nőket pedig férfiakká (pl.: nadrágos nők kora, divat a leszbi, stb...) neveli vagy, hogy mozgalom indul annak érdekében, hogy a lányok fiú, a fiúk lány nevet kaphassanak, mert így csökkenthető a nemi előítélet (A földrajz tanárnőt Tibi néninek, a tornatanárt pedig Boglárka bácsinak fogjuk hívni?)...
A nemi szerepek kiegyenlítése, az "egyenjogúságnak" nevezett egyformaság kultusz, a nemek mesterséges összekeverése egy kultúra alkonyának tűnik.

3.
A nemi zűrzavarkeltésnek további "gyümölcse" a posztmodern "csúcs-szexszimbólum" divatba hozása: egy lény, aki egyszerre rendelkezik férfi és női nemi szervvel, amely jelenség a nemek fölötti angyali androgünitás hiperprofanizációjának, lefelé tükröződésének is értelmezhető és ilyenformán kvázi egyfajta bukott angyali minőségről lehet beszélni, amely - mint süllyedő önátlépés - már pusztán a teljes önfelszámolás felé fokozható, így a felbomlás végső stádiuma felé mutat. 
(Erre a baljós káoszra utalhat a semleges nem igénye - ami alapján a nemek különbségeinek figyelembevétele eltűnne az oviban - vagy bizonyos modernista ruha-divatirányzatok és szubkultúrák dúlt, kvázi "skizofrén" jellege is.) A szétszóródás végső ideológiája a középponttalan nihilizmus, amely kompenzatív tüsténkedésével illetve relativizmusával már önmagát is szétszórja. 

4.
A homoszexualitás szerintem magánügy. Talán nem volna szerencsés elvárttá tenni és gyanúsan "merevnek" beállítani azt, aki esetleg nem kíván élni az úton-útfélen propagált lehetőséggel.

5.
A szépségversenynek nevezett "husi bolt", a női minőség külsődlegességgé degradálása. A nők ábrázolása, főként az amerikai filmekben, roppant sematikusnak tűnik (vagy prosti vagy férfi-imitátor). A fátyol és a manapság lejáratott és üldözendőnek nyilvánított nikáb és burka ellenben a nőt minőségében felemeli, segíti, hogy figyelmét a belső értékekre irányítsa (emelkedő önátlépés), ami kívül a férj (a kölcsönösség, a különbségek egyenrangúsága mentén), a család tiszteletét erősíti, nem beszélve a takarás - jól ismert - csáb jellegéről. 
(Vö.: Az "Éggel átitatott Föld" és az "Ég nélküli Föld" létmódok minőségi konzekvenciáit például egy 50 éves nő esetében.)
Elgondolkodtató amit egy Kirgizisztánban született és felnőtt orosz barátnőm mesélt, hogy abban a kultúrában a diplomás nőkért kevesebb hozományt vár el a családjuk, mint nem diplomás társaikért. Torokszorító az "ellenállhatatlanul vonzó" korban lévő hölgyek seregének a látványa az egyetemi padsorokban, életük legtermékenyebb időszakában, akkor amikor - az áldott természet végtelen bölcsessége folytán - annak volna az évtizede, hogy kialakítsák azt az addikciót, ami a későbbi időkben is összetartja a családot érzelmileg.

6.
Ha energetikailag nézzük, akkor a szakrális jin-jang-ot helyettesíteni kívánó modernista - egy fehér kör az előtérben, ami mögött egy fekete kör halmozódik - modell extrém kimódoltnak, instabilnak és - már középtávon is - fenntarthatatlannak tűnik.

7.
A minap egy kirakodó vásáron egy modernista hölgy így szólt gavallérjához: "Te vagy az Isten."
Petrás Mária interjú kötetében ("Madár nyelven". Kairosz Kiadó.) egy szakrális hölgy a következőket mondta férjének: "Maga előbb szeresse csak Istent. A többivel megelégszem én is."