A szakrális hagyomány látásmódja:
"El tudod-e hinni, hogy egy olyan értelem számára, mely minden időknek, minden létnek nagyszerűségét és szemléletét magába szívta, valamik nagy dolog lenne az emberi élet? - Ezt lehetetlennek tartom. - Következőleg az ilyen ember a halált sem tekinti valami rettenetesnek. - Éppenséggel nem." (Platón)
(Pl.: Az Ég /Mozdulatlan-Állandó-Örök-Halhatatlan/, amelyen belül van a folyton változó-mozgó Felhő /Jó-Rossz; Élet-Halál; kis én-nagy én; stb./ vagy az Örök Víz /nagy-én/, amelynek egy megnyilvánulási formája a mulandó "öntudatra ébredt" Hullám /kis-én/.)
A Világ Istenen belül van.
A halhatatlan lélek (Önvaló) abszolutizálásának látásmódja
(Vö.: A szolovjovi "mindenegység elv" -el. ).
A modernista hagyomány látásmódja,
ezen a XV. századi freskón jól látható a modernista profanizáció erőteljes betörése a vallási szemléletbe:
A "centrum" de-stabilizálódik, elmozdult - kvázi mozgás keveredik a mozdulatlanba -, a pszichológiai ego (én/nem-én megkülönböztetés) abszolutizálódik, amely saját élet és halál problematikáját univerzalizálja *, kivetíti a világra, aminek következménye, hogy az Abszolút Egyet (nagy-én) nem érzékeli és így a kis-én válik "Istenné" - "monoteizmussá" - míg a nagy-én egy sötét ellenlábassá, a Halál látomásává válik, ami permanensen el akarja pusztítani.
Tehát a látás részben leszűkül - mivel "lehull a harmadik szem" -, ezért principálisan dualistává, ebből kifolyólag pedig fordítottá válik. Innen van a modernista hagyomány hatalom-központúsága, mint mindent felülmúló spirituális prioritás, a kozmikus szintre emelt "vagy győzök (én vagyok a "fény") vagy meghalok (ami nem-én vagyok az a sötétség, ami el akar nyelni)" komplexus és ezzel lezárja a felfelé történő önmeghaladás útját.
*
Mivel a mulandó kis-én életének és halálának a jelentősége maximalizálódott.
A kis-én élete - akarva, nem akarva - a halál alá rendelődik, ezért valójában nihilizmusról van szó, amely vagy tudatosul vagy "élet-igenlő" kompenzatív mechanizmusokat kényszerít ki.
"Szörnyű, hogy a tényektől sosem jutunk el a valóságig." (Rilke)
Ebben a nézőpontban Isten a Világon belül van:
Ez különféle arcokban ölt testet: Anyag-; Élet-; Ész-; Természet-; Tudomány-; Nihil-; Ember-; stb.-központúság.
Bázikusan valamennyi felsorolt látásmód tulajdonképpen ugyanarról szól, az ellentét köztük pusztán formai vagy látszólagos.
A mulandó lélek (pszichológiai ego) állandóan mozgó-változó Felhő "örök élete", másképpen a Felhő, mint önjelölt Ég, az Ég pedig, mint sötét ellenlábas - mint reménytelen nem tudás -, amely el akarja pusztítani (principális dualizmus).
A két látásmód összeegyeztethetetlensége más megközelítésben:
A Víz abszolutizációjának (szakrális hagyomány) illetve az öntudatra ébredt Hullám abszolutizációjának (modernista hagyomány) látásmódbeli összeegyeztethetetlenségéről van szó:
"A tenger egyetlen hulláma, bizonyos szempontból tekintve elkülönülő egységet képez, vég és kezdet, születés és halál. Más szempontból azonban a hullám magában nem is létezik, csupán a víz viselkedése, nincsen benne semmi elkülönülő egység, csupán víz."
(Szögjal Rinpocse)
Epilógus:
"(…) el kell ismernünk, hogy akárcsak az összes többi létező, ők [az „ellentradíció” képviselői] is szükségképpen azt a helyet foglalják el a nagy egészen belül, ami megilleti őket, és tulajdonképpen – teológiai nyelvezetet használva – „gondviselésszerű” eszközei a ciklikus folyamatnak, ugyanis minden részleges rendezetlenségnek – annak ellenére is, hogy bizonyos értelemben a teljes rendezetlenség látszatát kelti – valamilyen módon szükségszerűen a totális rendbe kell integrálódnia." (René Guénon)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése