Bírálat Carl Rogers és a humanisztikus pszichológia kapcsán...

8. fejezet:
Carl Rogers –  az ember, aki önmagában hitt


Carl Rogers a XX. század egyik legbefolyásosabb pszichológusa. Egy tanulmány, ami 1982-ben jelent meg az  American Psychologist  magazinban öt évvel Rogers halála előtt, felsorolta a tíz legbefolyásosabb pszicho-terapeutát, közöttük Rogers volt az első. Pszichológiai elméletei, melyek magukban foglalják az ítélkezés-mentességet (angolul: „non- judgementalism”), hatalmas hatást gyakoroltak az oktatáspolitikára és a pszichoterápiára. Az egyik nagy találmánya a pszichoterápiát kereső emberek átváltoztatása volt betegekből kliensekké. Kliens-központú, irányításmentes megközelítése nagy hatással volt a keresztyén válságterhesség - tanácsadásra. Larry Crabb azt mondja, hogy „A keresztyének jól teszik, ha olvassák Carl Rogers-t a kliens, mint érdemleges emberi lény alapos elfogadásának szükségességéről”.

 Az érzésekre helyezett hangsúly, mely most ugyancsak része a keresztyén tanácsadásnak, sokat köszönhet Carl Rogers pszichológiai megközelítésének. Amint Selwyn Hughes is rámutat: „Minél jobban tudatában vagyunk az érzéseinknek, annál hamarabb felépülünk azokból… Mikor egy érzelmed támad, ne próbáld tagadni, vagy azt állítani, hogy nincs is jelen. Nézz vele szembe és érezd át.”

Rogers kihangsúlyozza az önbecsülés fontosságát, és megállapítja a pozitív, feltétel nélküli önérzet emberi szükségletét. A pszichológia humanista iskolájának vezetőjeként az embereket a jó viselkedésre motiváltaknak látja. Rogers sémája az egy élet kényszeren, azon az erőn alapszik, amit „valóra váltó tendenciának nevez”. Hiszi, hogy ez az életkényszer az emberi pszükhén  kívül is létezik, mert a valóra váltó tendencia jelen van az élet minden formájában – aktív az öko –   rendszerekben, az erdőkben, és a virágokban.

Ez ugyanaz az életerő, mint ami férfiakat és nőket arra készteti, hogy jó dolgokat cselekedjenek és a művészet nagy alkotásait hozzák létre.

Rogers eltávolodik a keresztyénségtől a világi humanizmushoz

Fiatalemberként Rogers belépett a liberális Union Teológiai Szemináriumba, majd az ún. junior évében Kínába utazott egy nemzetközi Keresztyén Diákszövetségi Konferenciára. Ez az esemény késztette őt arra, hogy kétségbe vonja szülei keresztyén nézeteit, mert úgy érezte: többé már nem képes elfogadni a keresztyén hit alaptanításait. Ezután került a Kolumbia Egyetem Tanári Kollégiumába, ahol erős befolyással voltak rá William H. Kilpatrick tanításai az oktatásfilozófiáról. John Dewey oktatáselmélete, ami a tapasztalatot emelte ki a tanítás alapjául, szintén nagy hatást gyakorolt a fiatal Rogersre. Idővel erősen elkötelezte magát a világi humanizmus ügye mellett. Miután befejezte a tanulmányait, Rogers klinikai pszichológusként dolgozott, a gyermek-tanácsadásra szakosodva. A gyermekekkel és szüleikkel szerzett tapasztalatai segítették megformálni azokat az elképzeléseit, melyek a személyközpontú megközelítésévé fejlődtek ki. Rogers belépett az akadémikusok világába, és professzorként dolgozott a wisconsini egyetemen. 1963-ban otthagyta az akadémiát, és 1987-ben bekövetkezett haláláig független intézmények, először a Western Sciences Behavioral Institute, majd Centre for theStudies of the Person tagja volt. Ebben az időszakban történt, hogy írásai, különösen a Freedom to Learn (Szabadság a tanuláshoz, 1969) elkezdték tükrözni az oktatás és a pszichológia iránti széles körű érdeklődését. Annyira elkötelezte magát a világi humanizmus mellett, hogy 1964-ben az Amerikai Humanista Szövetség megválasztotta az év humanistájának.

Kliens-központú, irányításmentes tanácsadás

Rogers kifejlesztett egy személy-központú, irányításmentes megközelítést a pszichoterápiához. Elmélete azon az elképzelésen alapszik, hogy az élet minden formájában benne rejlik a vele született motiváció arra, hogy olyan teljesre fejlődjön ki, amennyire csak lehetséges. Ez a tendencia önmegvalósítás néven ismeretes. Rogers hitte, hogy kliensei lényegében egészséges én-maggal rendelkeznek. A kliensnek megvan a képessége a személyes növekedéshez a tanácsadási helyzetben, ami ítélkezés-mentes, irányításmentes és együtt érző. Az irányításmentes tanácsadás fő célja az, hogy segítsen a kliensnek feltárni és kifejezni a valódi érzéseit. Rogers úgy találta, hogy a tanácsadási folyamat korai szakaszában az érzéseket csak nagyon csekély mértékben fogadják el. Az érzések legnagyobb része ugyanis úgy tárul fel, mint szégyenteljes, rossz, vagy abnormális, illetve más módon elfogadhatatlan. Ugyanakkor, ahogyan a tanácsadás halad előre, „az érzések nagyon közel kerülnek a teljes megtapasztaláshoz”. Rogers azt akarja, hogy a kliens legyen szabad arra,hogy teljesen önmaga legyen, és kifejezze érzéseit. A kliensnek segíteni kell, hogy bízzon az érzéseiben, s tegye, „amit jónak érez” az adott helyzetben. Rogers hatalmas, az érzésekre helyezett hangsúlya azonban bibliaellenes. „Az ő egész indulatját előmutatja a bolond; de a bölcs végre megcsendesíti azt” (Péld29:11). Ostobaság azt gondolni, hogy az érzéseink megbízható vezetést fognak biztosítani azzal kapcsolatosan, hogy miképpen kell viselkednünk. Az egész tanácsadás során a kliensnek teljesen elfogadottnak kell magát érezni a terapeuta  részéről pontosan úgy, ahogyan ő van. A terapeuta viselkedése és érzései fontosak, mert semmi sem utalhat bennük a megítélésre. A terapeuta „együtt érző megértést” tanúsít, és teljes mértékben elfogadja a klienst, függetlenül attól, hogy mennyire elvetettnek tűnhet az illető viselkedése egyesek számára. Rogers segíteni akar a kliensnek abban, hogy „bármiféle erkölcsi, vagy diagnosztikai értékeléstől mentesen fejezze ki magát, mert minden ilyen értékelés hitem szerint mindig fenyegető”. A kliens, akit könyörületesen és gyengéden támogat a  terapeuta,  rábukkan majd a saját megoldására.  Rogers tanácsadó módszerét azért nevezik „irányításmentesnek”, mert hitte, hogy a tanácsadónak nem szabad vezetnie a klienst. A sikeres terápiában „az egyén egyre erősebben érzi, hogy az értékelés helyszíne őbenne rejlik. Egyre kevésbé tekinget másokra az elfogadást,vagy az elutasítást ellenőrizendő, vagy az életvitel mércéit illetően, illetve a döntések és a választások vonatkozásában. Felismeri, hogy saját magában rejlik a választás”. Rogers hiszi, hogy a kliens az, akinek meg kell mondania, mi a rossz, meg kell keresnie a javításmódozatait, és meghatároznia a terápia végeredményét.
Úgy utal erre a ítélkezés-mentes,  gondoskodó megközelítésre, mint „feltétel nélküli pozitív törődésre”. Kihangsúlyozza annak fontosságát, hogy a terapeuta őszinte legyen a klienseivel. Rogers a sikeres terapeuta négy jellemzőjét írja le. Az első a kongruencia: a jó terapeutának képesnek kell lenni őszintén és komolyan viszonyulni másokhoz. A jó terapeuta nem lehet védekező a másokkal fenntartott viszonyában. A következő az együttérzés: a terapeutának képesnek kell lenni a kliens helyzetébe képzelni magát, hogy megértse a kliensérzéseit, s együtt érezzen vele – „tudom, mit érez”. A harmadik a klienstől való tanulás képessége. A jó terapeutának jó hallgatónak is kell lennie. A terápia kétirányú utca, és a terapeutának is szükséges hasznot húzni a terápiából. Az utolsó jellemző pedig a feltételnélküli pozitív törődés. A terapeutának meg kell tanulnia őszintén szeretni a kliensét még akkor is, ha nem fogadja el a viselkedését. Értékes embernek kell éreznie őt függetlenül az állapotától, viselkedésétől, vagy érzéseitől. Tisztelnie kell őt annak, ami, és el kell fogadnia őt úgy, amint van, a képességeivel egyetemben.


A tapasztalat az erkölcsi tekintély forrása

Az On Becoming a Person (A személlyé válásról, 1961) című könyvében Rogers világossá teszi, hogy önmagán és a saját tapasztalatán kívül semmilyen más tekintélyt sem fogad el.  Ő írja: „Számomra a tapasztalat a legnagyobb tekintély. Az érvényesség próbaköve a saját tapasztalatom. Senki más elképzelései, sőt még a magam elképzelései sem rendelkeznek akkora tekintéllyel, mint a tapasztalatom. Ez az a tapasztalat, amelyre újra és újra vissza kell térnem, hogy annak az igazságnak a szorosabb megközelítéséhez jussak, ami a valamivé válásfolyamatában van bennem”. S nehogy bármiféle kétség fennmaradjon, így folytatja: „Sem a Biblia, sem a próféták, sem Freud, sem a kutatás, sem Isten, vagy ember kijelentései nem élvezhetnek elsőbbséget a saját tapasztalatommal szemben.” Megmagyarázza, hogy „a tapasztalata azért nem önkényes, mert tévedhetetlen. Ez a tekintély alapja, mert mindig ellenőrizhető új, elsődleges módszerekkel. Ezen a módon a tévedés hibája mindig nyitott a helyesbítésre”.
Az én, mint a végső erkölcsi tekintély előtérbe tolása a kulcs a rogersi terápiában. Rogers világossá tette, hogy „nem létezik filozófia, vagy hit, vagy alapelv-készlet,aminek az elfogadására másokat buzdítanék, vagy felszólítanék. Én csak megpróbálhatom a tapasztalatom pillanatnyi jelentésének általam adott értelmezése szerint megélni az életemet, s megpróbálhatom megadni másoknak az engedélyt és a szabadságot arra, hogy kifejlesszék a saját belső szabadságukat, ezzel együtt a saját tapasztalatuk jelentéssel bíró magyarázatát”.
144
 Rogersnek a tekintélyről alkotott nézete nem rendelkezik az erkölcsiség objektív mércéjével,ezért nincs más mód annak megítélésére, hogy mi a jó, vagy a rossz, csak a saját tapasztalata. A tekintélynek ez a nézete erkölcsi relativizmushoz vezet, amelyben mindenki szabadon meghatározhatja a saját maga erkölcsi mércéit. Ebből következik, hogy ha valamit jónak érez,akkor az valószínűleg az is. Rogers világnézetében nincs helye Isten erkölcsi törvényének, és nincs helye erkölcsi abszolútumoknak. Elvetvén a keresztyén hitet, nincs erkölcsi iránytűje,mellyel élhetne, nem rendelkezik a bölcsesség ama forrásával, melyre egész életét alapozhatná. Erkölcsi relativistaként a küldetése arra irányult, hogy megsemmisítse a minden olyan erkölcsi rendszerbe vetett hitet, amely az emberi viselkedés egyes formáit jóknak, vagy rosszaknak ítélte. Rogers azt tanította, hogy nem lehetünk ítélkezők, és szabadoknak kell lennünk a saját változatunk kialakításában arról, hogy mi a jó és mi a rossz.
 Az ember öröklötten jó mivolta
Rogers hisz az emberi lények öröklött belső hajlamában a jó kiválasztására. A Midwest College diákjainak tartott előadásában mondta: „Az emberi lény alapvető természete, mikor szabadon működhet, konstruktív és megbízható. Számomra ez elkerülhetetlen végkövetkeztetés a negyedszázados pszichoterápiás tevékenységből kiindulva”.
Rogers elveti a bukott és bűnös ember bibliai nézetét. El van szomorodva azért, mert a keresztyén hit tanítja az eredendő bűn tantételét. „A vallás, de különösen a protestánskeresztyén hagyomány átjárta egész kultúránkat azzal az elképzeléssel, hogy az ember alapvetően bűnös, és csak valami csodához hasonló módon lehet ezt a bűnös természetet tagadni.” Az emberi természetet öröklötten jónak, a jó irányba mozgónak látta. A belsősebek alatt egy pozitív, gyűlölködéstől mentes én húzódik meg. Mindannyiunkban benne rejlenek a képességek és tendenciák, hogy az érettség felé haladjunk. Ez a hajlam azonban lehet mélyen elrejtve a pszichológiai védekezések megannyi rétege alatt. A tanácsadás célja az, hogy segítse a kliensnek megtenni, amit jónak érez, mert „ez bizonyul alkalmas és megbízható vezetésnek a valóban kielégítő viselkedéshez”.


Pozitív önelfogadás, vagy önbecsülés

Rogers hiszi, hogy az önbecsülés, vagy amit „pozitív önelfogadásnak” nevez, lényeges a pszichológiai egészség számára. Az egészséges önbecsülést a növekedésünk során a mások részéről megtapasztalt pozitív elfogadás által érjük el. E nélkül a pozitív önelfogadás nélkül kicsinek, jelentéktelennek és tehetetlennek érezzük magunkat. Az önbecsülés hiánya gátolja pszichológiai növekedésünket. Az emberek döntő többségének ugyanis, akiknek nem volt optimális a gyermekkoruk, a pszichológiai érettség felé való továbbfejlődéssel kapcsolatos legjobb reménysége a terápia.

Feltétel nélküli pozitív törődés

Rogers szerint csak akkor fejlődhetünk optimálisan, ha „feltétel nélküli pozitívtörődést” tapasztalunk meg. A feltétel nélküli pozitív törődés elképzelése valójában a feltételnélküli szeretet előfutára. Rogers azt tanítja: a pszichológiai növekedés megköveteli, hogy a gyermek érezze, hogy értékelik és szeretik, függetlenül a viselkedése elfogadásának, vagy el nem fogadásának mértékétől. A feltételes pozitív törődés viszont, a szeretet csak abban az esetben történő megadását jelenti, ha a gyermek viselkedése összhangban van a szülei kívánságaival. Ez a méltóság olyan feltételeihez vezet, melyek viszont a valódi érzésektől való elidegenedéshez, és olyan aggodalmakhoz vezetnek, melyek gátolják a pszichológiai növekedést.

Önmegvalósítás

Carl Rogers személyiség-központú terápiája kihangsúlyozza az „önmegvalósítás”fogalmát. Ez a fogalom magában foglalja, hogy minden emberben létezik egy belső, biológiai erő az emberi képességek és tehetségek teljes kifejlesztésére. A feltétel nélküli
 pozitív törődésszükséges az önmegvalósítás eléréséhez. Növekedés akkor megy végbe, ha problémákkal szembesülünk, megpróbálunk azokon felülkerekedni, s ebbéli küzdelmünkben új jártasságot,képességeket és világnézeteket fejlesztünk ki. Az élet tehát a kreatív előrehaladás végtelenfolyamata, még ha kis lépésekben is történik. Rogers a „teljességgel működő személyiség”fogalmát arra az illetőre használja, aki éppen önmegvalósít. Ezek az emberek nyitottak az érzéseik megtapasztalására, életük jelentőséggel, kihívásokkal és beteljesedésekkel teli. Rogers hiszi, hogy önmagunkban valamennyien rendelkezünk a képességgel – még ha az lappangó is – az elmozdulásra az önmegvalósítás felé. Alkalmas pszichológiai légkörben ez a tendencia felszabadul és inkább ténylegessé, mintsem potenciálissá válik.

Rogers hagyatéka

Rogers ítélkezés-mentes, irányításmentes ideológiája megtalálható az iskolai osztály termekben, valamint a terhesség-megszakítási tanácsadáson. William Kilpatrick, az erkölcsi oktatás és az ifjúkori pszichológia professzora magyarázza meg Carl Rogers megközelítésének hatását. „Az 1940-es és 50-es években Carl Rogers és mások jártak az élen a tanácsadás ama módszerében, mely irányításmentes, ítélkezés-mentes és kliens-központú. Hallottad már Carl Rogers nevét? Abraham Maslowval együtt az egyik alapító atyja annak,ami humanista pszichológiaként, vagy humán potenciál-pszichológiaként ismeretes. Rogers nem a legismertebb pszichológus, de nem tudok egyetlen más pszichológusról sem, akinek ekkora befolyása lett volna a kultúránkra és a gondolkodásmódunkra. A 60-as és 70-es években azok a tanácsadási technikák, melyeket Rogers fejlesztett ki, bevezetésre kerültek az iskolákban, s ennek eredményeképpen a tanárok elkezdtek irányításmentesen, ítélkezés-mentesen viselkedni az értékekkel szemben. Mindenkinek magának kell felfedeznie a sajátértékeit, és senki sem mondhatja, hogy az egyik érték becsesebb a másiknál”.
 Rogers ítélkezés-mentes filozófiájának következményei katasztrofálisak lettek a gyermekek erkölcsi oktatásában. Miért nem különböztethetné meg Jancsi a jót a rossztól? Kilpatrick megmagyarázza: „Mert nem tanítjuk meg neki a kettő közötti különbséget. Mert inkább támaszkodunk a kísérleti megközelítésre – ami kísérlet arra, hogy a gyermekek maguk építsék fel a saját erkölcsiségüket.”

Irányításmentes abortusz-tanácsadás

Valójában minden abortusz-tanácsadás, akár a keresztyén, akár a világi, Rogers megközelítését követi. A célja az, hogy tényekkel lássa el a terhes nőt a lehetőségeiről(abortusz, örökbe fogadás, a terhesség kihordása). Pártatlan módon segít neki felkészíteni az elméjét arra, hogy mit kíván tenni a nem kívánt terhességével. S bármelyik választás mellett is dönt, számára az a helyes választás. Rogers tanácsadó módszerét azért nevezték „irányításmentesnek”, mert hitte, hogy az asszonynak kell meghoznia a maga döntését arról,hogy mit akar, mentesen a külső befolyásolásoktól, vagy tanácsoktól. Egy választás melletti szervezet, az Allan Guttmacher Institute kiadott egy jelentést,mely felvázolja azokat a professzionális mércéket az amerikai terhességi tanácsadók számára,melyek Rogers irányításmentes tanácsadó modelljén alapulnak. Az abortusz-tanácsadóknak
 semleges, tényszerű információkat kell közölni, és irányításmentes tanácsadást  kell biztosítani mindegyik választási lehetőségről. A Department of Health and Human Services rámutat, hogy az „irányításmentes” azt jelenti: a tanácsadók „nem kormányozhatják, vagy irányíthatják a klienseiket  semelyik választási lehetőség felé”.
 Az Egyesült Királyságban a keresztyén válság-terhesség tanácsadás mélyen elkötelezett Rogers irányításmentes modellje iránt. A Christian Action, Research and Education (A Keresztyén Tevékenység, Kutatás és Oktatás, CARE, az angol betűszó jelentése
 gondoskodás – a ford .),  egy jól megalapozott keresztyén jótékonysági intézmény rendelkezik a válság-terhesség tanácsadó központok hálózatával Anglia-szerte. A CARE magyarázata szerint a tanácsadóit azért készítették fel az irányításmentes tanácsadásra, hogy segítsék a terhes nőt annak megállapításában, miképpen gondolkodik az abortuszról. A kliensnek segíteni kell, hogy bízzon az érzéseiben, és azt tegye, amit „helyesnek érez” az adott helyzetben. Összhangban Rogers irányításmentes modelljével a CARE Making a Decision (Döntéshozatal ) című füzetkéje 23 alkalommal használja az „érez”, vagy „érzések” szavakat. „Áttekintvén az összes tényt, és alaposan feltárva, miképpen érzel az egyes választási lehetőségekkel kapcsolatosan, most már készen állhatsz a döntés meghozatalára. Fontos, hogy képesnek érezd magad az együttélésre az általad hozott döntéssel.” A CARE Centres Network honlapja szerint: „A terhességi tanácsadó központok azért vannak, hogy segítsenek neked megállapítani, miképpen érzel az abortuszról”. Itt meg kell említenünk, hogy jóllehet a CARE keresztyén szervezetnek állítja be magát, az Carl Rogers filozófiáján alapuló irányításmentes tanácsadása szöges ellentétben áll a  Szentírással. A LIFE a másik élet-melletti szervezet az Egyesült Királyságban, amely büszke arra,hogy Rogers irányításmentes modelljét használja ama terhes anyák megsegítésére, akik az abortuszt fontolgatják. A LIFE hisz abban, hogy a tanácsadóknak nem szabad ítélkezőknek lenniük, és együtt érző megértést kell biztosítaniuk. A LIFE irányításmentes, ítélkezés-mentesmegközelítése arra az elképzelésre épül, hogy egyetlen nő sem akarja valójában az abortuszt,s hogy az emberek öröklötten jók, és természetesen a jót keresik, nem a gonoszt”.

 A lelki sötétség világa

Az élete vége felé kiadott
Way  of  Living  ( Életmód, 1980) című könyvében Rogers leírja az okkultizmusba történő egyre mélyebb belemerülését. Elkezdett érdeklődni azok iránt az új eszmék iránt, melyeknek a belső térhez van közük. „Nyitott vagyok a még titokzatosabb jelenségekre – az előre megérzésre, a gondolatátvitelre, a spiritiszta távolbalátásra, az emberi aurákra, a Kirlián- fényképezésre, sőt a testen kívüli megtapasztalásokra is.”  Rogers és felesége, Helen, nem sokkal az asszony halála előtt részt vettek egy szeánszon, ahol a médium segítségével beszéltek az asszony eltávozott testvérével. „Helennek látomása volt egy ihlető világosságról, mely közel jött hozzá, felemelte őt az ágyból, majd visszatette az ágyba.”
Rogers leírja a különböző látomásokat, melyeket a felesége látott közvetlenül a halála előtt. „Meghívásos alapon meglátogattunk egy teljesen őszintemédiumot, aki nem fogadott el pénzt. Ott  Helen megtapasztalt, és pedig megfigyeltem egy ’kontaktust’, az elhunyt testvérével, melynek során olyan tényekről is szó volt, amiket a médium nem ismerhetett. Az üzenet rendkívül meggyőző volt, s az egész egy súlyos asztaltáncoltatásán és betűk kikopogtatásán keresztül érkezet el hozzánk. Később, mikor a médium az otthonunkban is felkeresett, és
a saját asztalom kopogtatott ki üzeneteket a nappalinkban,nem tehettem mást, mint megnyílhattam a lenyűgöző és természetesen nem csalárd üzenet előtt” (a dőltbetűs rész az eredetiben is megtalálható). Helen halála után Rogers ismét konzultált a médiummal, és azt állítja: a nemrég elhunyt feleségét hívta vissza, hogy beszámoljon  „a fehér fénnyel és a hozzá jövőszellemekkel” kapcsolatos tapasztalatairól.

Ez hát a története Carl Rogersnek, az embernek, akinek a tanácsadási elméletei erőteljes befolyást gyakoroltak a nyugati gondolkodásra, s amelyeket a keresztyén tanácsadói mozgalom is szíves-örömest felkarolt. Humanista világnézete annyira elégtelennek bizonyult, hogy élete vége felé az okkultizmushoz fordult vigasztalásért. Látszik, hogy képtelennek érezte magát bánni a halállal, és az eljövendő ítélettel. Rogers központi elképzelése az én dicsőítése volt. Elvetette az emberen kívül levő bármely erkölcsi tekintély elképzelését. Számára valamennyien szabadon fejleszthetjük a sajáterkölcsiségünket, hogy mi magunk dönthessük el, mi a jó, és mi a rossz. Irányításmentes,ítélkezés-mentes tanácsadása megpróbálja eltávolítani a vétket és a bűnt az ember alkatából,de teszi ezt annak árán, hogy vagy mindenestől tagadja a gonoszt, vagy a gonosz miattifelelősséget teljességgel másoknak tulajdonítja. Kliens-központú terápiájának célja az, hogy jókat érezzünk az önzésünkről és a bűnünkről. Így az irányításmentes tanácsadáson részt vevőasszony is elvétetheti a gyermekét anélkül, hogy vétkesnek érezné magát. Minden körülöttem,az érzéseim, és a megelégedéseim körül forog – járom a magam útját, teszem, amit akarok. A bűnös ember válik a saját erkölcsiségének forrásává, és szabja meg a maga mércéit, hisz nincs nagyobb tekintély, nincs Isten, Akinek felelősséggel tartozik. Végső soron azonban Carl Rogers semmivel sem járul hozzá a megszentelődés keresztyén nézetéhez, mert nem fogta fel, hogy „van olyan út, mely helyesnek látszik az ember előtt, és vége a halálra menő út” (Péld 14:12).

Rogers, humanisztikus pszichológiája

Edward S. Williams : A keresztyén tanácsadás sötét oldala.