III.
Az utolsó csoport, amelyről szólnunk kell, Bhagavan Rajneesh és követői. Rajnes Chandra Mohan 1923-ban született dzsaina családban Észak-Indiában. Úgy mondják, hét éves korában érte el a sámádhit vagy megvilágosodást. Ezután családját és barátai körét mentális laboratóriumként kezdte kezelni, gondosan kitervelt és szadista tréfákkal kísérletezve rajtuk. Ugyanakkor szeretett olvasgatni, különösen az orosz klasszikusok regényeit. És valószínűleg ebben az időszakban élte át először a lelki nyugtalanságot és a belső ellentmondások zűrzavarát. A szocializmus híve lett, de aztán csalódott benne. Támadta Gandhit, mégis mélyen megsiratta halálát. Számos vallás szentiratait tanulmányozta, de kigúnyolta a vallásosságot. Ezoterikus könyveket olvasott, varázslással, jógával és önhipnózissal foglalkozott, és megtanult másokat is hipnotizálni.
Tizenkilenc éves korában Dzsabalpurba ment főiskolára, ahol szokása volt a fák lombjai közt ülve meditálni, és egyszer arról számolt be, hogy teste lezuhant a földre, de „tudata” a levegőben maradt, és egy csillogó ezüstfonál kötötte össze köldökével. Szülei elmebetegnek tartották, és egyik orvostól a másikig cipelték, hogy megpróbáljanak segíteni rajta. Szó volt kórházi és gyógyszeres kezelésről, de semmi sem történt. Azután 1953-ban, 21 éves korában azt állította, elérte a teljes megvilágosodást. Ennek ellenére kívülről nem változott meg, és folytatta tanulmányait, 1955-ben BA fokozatot szerzett filozófiából Dzsabalpurban, 1957-ben pedig Masters fokozattal végzett a Saugari Egyetemen. Hindu vonatkozásban jóformán elképzelhetetlen, hogy valaki, aki elérte a teljes megvilágosodást, folytassa a profán filozófia tanulmányozását egy főiskolán.
Hallgatótársai elmondása szerint „aranyszája” volt, és kiváló angolsággal fejezte ki magát. Addigra már mélyen belemerült Gurdjieff és társa, Peter Ouspensky munkásságának tanulmányozásába. Lassan kezdett tanítványokat gyűjteni maga köré, először a középosztály köreiből, ám ezeket később faképnél hagyta, és kizárólag gazdagokkal kezdett törődni.
1960 körül indiai előadókörútba kezdett, miközben megtartotta egyetemi tanári állását. Teljesen elutasította a dzsainizmust, mazochisztikusnak bélyegezve azt, és nemsokára széles frontú támadást indított minden ortodoxia ellen. Állítása szerint mára India összes ősi vallása halott, a papok képmutatók, szertartásaik pedig üres formaságok. Számos indiait botránkoztattak meg a vallással kapcsolatos nézetei, másokat pedig a nők és sportautók iránti heves vonzalma.
1966 körül „teljes munkaidős guruvá” vált. Érdemes megjegyezni, hogy magának Rajneeshnek nem volt guruja. Sőt azt sem ismerte el, amivel Gurdjieffnek és Ouspenskynek tartozott. Azt állította, ő tanításai egyetlen forrása és e téren az egyetlen tekintély. Valójában új, vallástalan vallást alkotott. Bombaybe költözött, és nyugati tanítványokat kezdett fogadni, saját találmányú beavatásban részesítve őket gyakran már az első alkalommal: hüvelykujját a homlokukra nyomta, és kinyilvánította, hogy felnyílt a harmadik szemük. Tanítványai természetesen okkersárga köntöst öltöttek magukra. Ezután Púna városába költözött, és ott asramát alapított, ahol kirívó fényűzésben élt. Az asráma kapujára ez a felirat került: „hagyd kívül a cipődet és az elmédet.”
Egy új meditációs módszert hirdetett, amelyet „dinamikus meditációnak” nevezett. A meditáció mindaddig működik, amíg az emberek ki nem oldják a testükben, elméjükben és érzelmeikben lévő „negatív csomókat”. Élénkségre és katarzisra van szükség. Így a meditációt
a nyugati pszichológiából és humán potenciál mozgalmaktól kölcsönzött expresszív eszközökkel egészítette ki. A Wilhelm Reich és tanítványai munkásságából merített bioenergetika-gyakorlatokat – „ősi sikoly”, sírás, a szemek forgatása és rángatózás – váltogatták indiai mantrák ismételgetése közben. Több tucatnyi „meditációt” dolgozott ki a különböző lelki alkatokhoz és alkalmakhoz. Aktív technikákat reggelre, nyugodtabbakat estére; meditációkat tükrökkel és párnákkal, sőt csecsemőknek való cumikkal; a házon belül és a szabadban, autóban és repülőkön gyakorolható meditációkat, stb.. A meditáció dinamikus formája keretében arra bátorították a tanulókat, hogy ruháiktól megszabadulva mindenféle praktikákat űzzenek, gyakorta teljes sötétben. És ami a legfontosabb, a szexuális erkölcs terén ki kellett küszöbölni a gátlásokat, így a csoportszex nemcsak elfogadhatóvá, hanem kötelező normává vált. Az egyik meditációs központot így írták le: „áldott és édes, „folyamatos orgia, amely hídként szolgál a kollektív tudattalanhoz, és menekvést kínál minden zavaró gondolattól”. Egyesek számára ez a pszichológiai és fizikális konfrontáció pokla, míg másoknak az erőlködésmentes együttműködés mennyországa volt. Rajneesh-t pedig sok mindennek elmondták: szentnek, démonnak, kéjencnek, önmegtagadónak, intellektuális óriásnak és szent őrültnek. A helyi kórházak gyakori fizikai sérülésekről számoltak be követői körében, akik közül néhányan egyértelműen pszichotikussá váltak.
Közelebbről megvizsgálva Rajneesh-t, kénytelenek vagyunk Gurdjieff másodkiadásának tekinteni. Gurdjieff szintén új vallással állt elő, amit Negyedik Ösvénynek nevezett. Úgy is nevezték, hogy „a régimódi szentek Salvador Dali-ja”. Valaki ezt mondta róla: „Nézzük csak a Belzebub meséi című művét – a bevezető figyelmes elolvasása világossá teszi a józan ítéletűek számára, hogy Gurdjieff mindeközben nevetve dörzsölte a markát. Igazi bölcs.” Rajneesh az emberek ilyetén manipulálását úgy nevezte, hogy „a Munka” – ami Gurdjieff egyik alapkifejezése. Megint azt a tipikus helyzetet látjuk, amikor valamilyen nyugati elmeszüleményt Indiába exportálnak, majd okkersárga köntösben a Nyugatra visszacsempészik.
Rajneesh és követői jól ismertek praktikáikról Oregonban. Ezek végül is az Egyesült Államokból való kiutasításához vezettek és hatvan-hetven Rolls Royce-ának elárverezéséhez. Nem sokkal Indiába való visszatoloncolása után egy koszorúér-trombózis miatti szívrohamban elhalálozott.
In.: A hinduizmus deszakralizálása nyugati fogyasztásra.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése