Albert Ellis pszichoterapeuta nihilista hedonizmusáról...

9. fejezet:

Albert Ellis – az agresszív ateista


Albert Ellis (1913-2007) volt az a pszichológus, aki kifejlesztette a racionális emotív magatartás-terápiát (angol rövidítése: REBT). Sokan őt tartják a megismerő magatartás-terápia nagyapjának is, és az 1982-ben Az  American Psychologist lapjain megjelenő tanulmányra alapozva, Carl Rogers után a második legbefolyásosabb pszichológusnak a történelemben. Ez a felmérés Freudot a harmadik helyre sorolta. A nem teista humanizmus nyílt támogatásáért 1971-ben jutalmul az Év Humanistájának is megválasztották. Az REBT mögött meghúzódó feltevés az, hogy érzelmi reakcióinkat nagymértékben a tudatos és nem tudatos hiedelmeink és filozófiáink váltják ki. Az Albert Ellis Institute úgy írja le a REBT-t, mint a problémákkal való szembeszállásnak és a személyes növekedéserősítésének gyakorlati megközelítését. Az REBT azokra a magatartásokra, az érzelmekre és viselkedésekre összpontosít, melyek szabotálják az élet teljesebb megtapasztalását, és segít olyan életfilozófia kifejlesztésében, mely növeli a kliens érzelmi egészségét, és személyes jólétét.
A REBT-t alkalmazók megpróbálják felfedni az érzelmi ínséghez vezetőhiedelmeket (magatartásokat, elvárásokat és személyes szabályokat), majd biztosítanak egy sor módszert az emberek számára a hamis hiedelmeik átváltoztatásához érzékelhetőbbekké, realisztikusabbakká
és segítőkészebbekké. A terapeuta az úgynevezett ABC viselkedéselméletet használja a viselkedésmódok,  hiedelmek és érzelmek közötti kapcsolatok, továbbá annak kimutatására, hogy az irracionális hiedelmek elkerülhetetlenül problémákhoz vezetnek.

Az A
az aktiváló tapasztalatokat jelenti, például a családi problémákat, a nem kielégítő munkát, a korai gyermekkori traumákat, és megannyi más, a boldogtalanságunk forrásait képező dolgot.

A B
 jelenti a hiedelmeket  [angolul: belief], különösen az irracionális, önvédelmi hiedelmeket, melyek a tényleges forrásai a boldogtalanságunknak.

A C
 pedig a következményeket [angolul: consequence], melyek a hiedelmeinkből fakadnak – neurotikus tünetek és negatív érzelmek, például depresszió, pánik, és dühöngés.



Selwyn Hughes és az ABC viselkedéselmélet

Selwyn Hughes a Christ Empowered Living  című könyvében ad egy magyarázatot Ellis ABC viselkedéselméletére. „Amiképpen az ábécét olvasva sem lépünk az A-ról a C-re anélkül, hogy a B-t ne olvasnánk, úgy ez az elmélet is azt mondja, hogy egy esemény, vagy   körülmény (A) önmagában hatástalan ahhoz, hogy érzelmi válaszreakciót (C) váltson ki, amíg nincs felbecsülve. Más szóval az A nem hozz létre a C-t, át kell haladnia a B-n is”.

Hughes megvallja:
„Nekem semmi problémám sincs az ABC viselkedéselmélettel, és gyakran használtam is tanácsadás közben”.

 A Crusade for World Evangelism (CWR) Albert Ellis elméletét használja a táplálkozási rendellenességekkel küzdő emberek megsegítésére.
Az Insight into Eating  Disorders (Bepillantás a táplálkozási rendellenességekbe, 2006 ) című, a CWR által kiadott könyv elmagyarázza, hogy „a táplálkozási rendellenesség mögött meghúzódó gondolkodás  irányítja az egyén jövőbeni boldogságát, szabadságát és potenciálját. Lényeges, hogy a gondolkodás megváltozzon a táplálkozási rendellenességből történő felépülés érdekében”.
 Az olvasónak azt javasolják, hogy az ABC viselkedéselmélet a gyógyuláshoz vezető út, mert
lényeges, hogy a szenvedő munkálkodjon a hibás hiedelemrendszerén.
„A hibás gondolkodás azokból az üzenetekből fakad, melyek gyermekkorban jutottak el hozzánk, majd továbbfejlődik és torzul felnőttkorban… Albert Ellis és kollégái tíz alapvető irracionálishiedelmet azonosítottak, melyeket, ha túl szigorúan megtartunk, az valószínűleg érzelmi ínséghez vezet. Ezeket a hiedelmeket az élet korai szakaszában tanuljuk meg, és azzá az alappá válnak, ahonnan a gondolkodási mintáink kisarjadnak.”

Egy konkrét, az ABC általazonosított hiba az abszolútumokban, a feketén-fehéren, jóban-rosszban történő gondolkodás, közbenső területek nélkül.

A másik irracionális hiedelem az, ha kötött szabályok szerint élünk, és rendszeresen használjuk a „kell”, „kellene”, „köteles”, és „képtelen” szavakat. Ez szükségtelen vétkességhez és csalódáshoz vezet. Minél merevebbek ezek a kijelentések,valószínűleg annál csalódottabbaknak, haragosabbaknak, lesújtottabbaknak érezzük magunkat.

Így az asszonyok is azt a tanácsot kapják a CWR-től, hogy a merev, kötött szabályok az érzelmi problémáikat kiváltó ok. Itt meg kell jegyeznünk, hogy a Tízparancsolat szintén merev, kötött szabályok, melyek kilenc alkalommal használják a „Ne” kifejezést. A táplálkozási problémákkal küzdő asszonyoknak a CWR által adott tanácsok szilárdan Albert Ellis bölcsességén alapulnak.


Ellis korai karrierje

Albert Ellis életének legdominánsabb befolyása az volt, hogy nyíltan felkarolta az ateizmust. Egy interjú során kijelentette: „12 éves koromban váltam ateistává, s még mindig úgy gondolom, hogy minden valószínűség szerint [növekvő hangon] Isten nem létezik, ahogyan nincsen Télapó sem, és tündérek, vagy angyalok sem. A hatodik szinten megtanultam, hogy a világ az evolúció évmilliárdjai során keletkezett. Ez kiütötte a vasárnapi iskolai nézetemet arról, hogy a világ hét nap alatt teremtetett”. Mikor megkérdezték, mit gondol arról, mi fog történni a halál után, Ellis így válaszolt: „Semmi. Ezt tanítom a diákjaimnak. Az pontosan az az állapot, mint amiben voltunk a fogantatásunk előtt. Semmi, Nincs fájdalom, nincs öröm, semmi. Ezért jobb, ha megyünk, és ebben az életben éljük ki magunkat”.

 Fiatalemberként Ellis a New Yorki Városi Egyetemen tanult üzletet. Rövid üzleti karrier után íróként is szerencsét próbált, de nem volt sikeres a képzelgésének publikálásában.  Ezután az emberi szexualitás kutatására és az erről szóló írásra adta a fejét. Sokat írt a témában, beleértve „A szexuális szabadság ügye” című értekezését is. Szexuális tanácsadóként szerzett tapasztalata meggyőzte őt arról, hogy a klinikai pszichológiát tanulmányozza a Kolumbia Egyetemen, ahol pszichoanalitikusi képzést kapott. Komoly filozófiai ellenvetésekkel viseltetett azonban a pszichoanalízissel szemben, amit túl passzívnak és nem túl hatékonynak vélt. Ezért aktívabb szerepbe kezdett, mint tanácsadó, szokása szerint a tanácsainak beszúrásával, mikor szexuális problémákkal küzdőemberekkel foglalkozott. Az emberek viselkedésének megváltoztatására összpontosított azáltal, hogy szembesítette őket irracionális hiedelmeikkel, és megpróbálván őket rávenni, hogy azok helyett racionálisakat fogadjanak el. Hitte, hogy a kliensei így gyorsabban fejlődnek, mintha a passzív pszichoanalitikai módszert használta volna. Az 1950-es évek kezdetén Ellis elkezdte hirdetni az új technikáját, és 1957-ben formálisan is meghirdette a megismerő magatartás-terápiát, mint az idegbetegség kezelését. A How to Live with a Neurotic (Miképpen éljünk egy neurotikussal, 1957 ) elmagyarázta új módszerét. Több mint 60 könyvet és nagyszámú cikket írt a REBT-ről, a szexről és a házasságról. A REBT a fő vonallá vált a tanácsadás világában.



Albert Ellis hedonista világnézete

Albert Ellis szégyentelen hedonista, humanista és ateista volt. Az
 Is Objectivism a Religion (Vallás-e az objektivizmus, 1968) Ellis azt állítja, hogy „az erkölcs normálisan a megvilágosodott önérdek filozófiáján alapszik… Ha az erkölcsöt elsődlegesnek, az önmagunkról való gondoskodást pedig másodlagosnak akarjuk meghatározni úgy, hogy elkerüljük a szükségtelen károkozást másoknak, soha el nem ítélvén ezeket (feltétel nélkül elfogadva mindkettőt), az rendben levőnek látszik”. Ellis a megjelent munkáiban kijelenti, hogy a REBT a hedonizmus erkölcsfilozófiáján alapszik. A Reason and Emotion in Psychotherapy (A gondolkodás és az érzelem a pszichoterápiában, 1962) című könyvében ezt írja: „A pszichoterápia majdnem mindegyik iskolája alapvetően hedonista abban, hogy a gyönyöröket és a szabadságot a fájdalomtól eltérően, és lehetőleg a gondolkodás és a cselekvés céljának jónak tartják. Ez valószínűleg elkerülhetetlen, mert azok az emberek, akik nem hisznek a hedonista nézetben, továbbra is heves aggodalmat és szomorúságot tapasztalnak meg, és nem jönnek terápiára. A terapeuták  pedig, akik nem próbálták meg valamilyen módon enyhíteni azok szomorúságát, akik eljöttek hozzájuk segítségért, aligha maradnak meg sokáig ebben a mesterségben. A racionális emotív magatartás-terapeuták tehát egyáltalán nem egyediek, mikor valamiféle hedonista világnézetet fogadnak el, s megpróbálnak segíteni a klienseiknek valamiféle hedonista életmód kialakításában.”


 Az igazi keresztyénség gyűlölete

Miközben Ellis az összes vallást pusztán csak „természetfölötti nonszensznek”tartotta, mély, már-már beteges undort érzett azok iránt, akiket „fanatikus vallásoskodóknak”nevezett. Hitte, hogy azok a vallásos emberek koholták Istent, vagy az isteneket, akiket a saját értéktelenségük motivált. Gyakran használja a „fanatikus vallásoskodók” kifejezést a Bibliában hívő keresztyénekre is, akik ellen a legtöbb mérget okádja ki. „A fanatikus  vallásoskodók erősen hisznek valamiféle nem tényeken alapuló hitben, s gyakran azoknak a megfigyelhető tényeknek dacára hisznek, melyek ellentmondanak a hitrendszerüknek. Ők általában nagyon tudománytalan, nem reális, tapasztalat-ellenes, romantikus és utópisztikus beállítottságúak. Gyakran fabrikálnak mítoszokat, vagy tündérmeséket, illetve hisznek abban, s makacsul elutasítják, hogy elfogadják a valóság ama összetevőit, melyek ellentétben állnak a vallásukkal.” Amit Ellis nem képes elviselni a vallásban, az a vallás erkölcsi tanítása – egyszerűen gyűlöli a jó és a rossz, a bűn, a vétek elképzelését.  Mindezekkel leszámolna. Humanistaként hiszi, hogy minden emberi lénynek van értéke, ezért egyetlen embert sem szabad alapvetően rossznak tekinteni. A Case against Religion ( A vallás elleni vád ) cím könyvében Ellis azt állítja, hogy „ha a vallást az ember felett és mögött álló erőtől való függőségként határozzuk meg, azt én, mint pszicho-terapeuta, rendkívül károsnak ítélem”. Minden igaz hívő „kimondottan megháborodott, mert nyilvánvalóan merev, fanatikus, függőségben levő egyedek”. Ellis kimondja: „a hitetlenség, a kétely és a mindenre kiterjedő ateizmus nemcsak közreműködő a mentális egészséghez, hanem gyakorlatilag azzal szinonim, az odaszánt hit, a dogmatizmus és a vallásosság konkrétan hozzájárul a mentális, vagy érzelmi zavarhoz, és bizonyos módon azzal egyenértékű”.

(…)

Sőt, a Mindenhatóra támaszkodás konkrét érzelmi veszélyekkel jár együtt. Ezért „ahelyett, hogy a függőségre törekednél másoktól (vagy valami hipotetikus Magasabb Erőtől), inkább megpróbálhatsz a saját két lábadra állni, és magadtól gondolkodni és cselekedni…”
 Ellis odáig elmegy, hogy kijelenti: az Istenre támaszkodás „válhat magától egy megrögzött, kényszeres zavarrá, ami súlyos károkat okoz mind más embereknek, mindmagának az egyénnek”. Ebből következik, hogy a REBT terapeuta nem fogadhatja elegyszerűen a páciense vallásos hiedelmeit – ezeket meg kell támadni, és ki kell törölni. Ellis a vallással szembeni vádjait az alábbi szavakkal fejezi be: „Végső soron a vallás idegbetegség… Ha ennek a cikknek a feltevése igaz, akkor a vallás kéz a kézben jár az emberi lények alapvető irracionalista hiedelmeivel. Ezek függőségben, aggodalomban és ellenségeskedésben tartják őket, ezzel pedig létrehozzák az idegbetegségeiket és pszichózisaikat. Mi tehát a pszichoterápia szerepe a zavart páciensek vallásos nézeteinek kezelése terén? Nyilvánvaló, a józan és hatékony pszicho-terapeutának nem szabad…csatlakoznia a páciensek vallásos beállítottságaihoz, s meg kell próbálni segíteni ezeknek a pácienseknek, hogy sikeresen élhessenek együtt az érzelmi betegségükkel.”



Abszolút igazság, abszolút erkölcsiség

Egy pszicho-terapeutákból álló hallgatóság előtt Ellis ellenezte az abszolút szóhasználatát. „Ne használjuk az ’abszolút’ szót. Ez emberi betegség. Nincsenek abszolútumok… Teszem, amit szeretek, s teszem, amit nem szeretek, de soha nem kerülök  bajba. Hosszútávon hedonista vagyok… és azt követem, amit akarok. De ha nem kapom meg, az nagyon rossz.”
 Ellis gondolkodásának középpontjában az abszolút igazság és az abszolút erkölcsi mércék elvetése áll. A legtöbb neurotikus érzés Ellis szerint az erkölcsi abszolútumok követelményei által alakul ki. Más szóval, Isten erkölcsi törvénye az idegbetegség kiváltó oka.A REBT is lényegében ellenzi az abszolút igazságot. Ellis elmagyarázza: a REBT egyetért a posztmodernistákkal abban, hogy nem létezik olyan pont, amiből kiindulva meg lehetne ítélni,hogy valami abszolút igazság-e, vagy sem. S kihangsúlyozza az alábbiakat: „Amennyire kimondhatjuk, nem létezik bizonyosság, tökéletesség, sem abszolút igazság a világban… a valószínűség és a véletlen világában élünk, s nem lehetünk biztosak semmi önmagunkon kívül. Konkrétan, Ellis erőteljes utálattal viseltetett az abszolút helyes és helytelen fogalmai iránt. Megveti az odaszánt keresztyéneket, akik a Szentírás tanításai szerint próbálnak élni. „A fanatikus vallásoskodók abszolútumokban hisznek: korlátozatlan és feltétlen hitvallásokban. Kétségbeesett szükségük van a bizonyosságra, s valójában arra törekednek, hogy tökéletesek és tévedhetetlenek legyenek. Aggódnak, nehogy rosszat tegyenek… Abszolutizmusok részeként gyakran hisznek valamiféle szuper-humán, vagy tévedhetetlen Istenben, Aki teljesen az ő oldalukra áll, és segít nekik abban, hogy angyalivá váljanak”. Igaz, a keresztyének valóban hiszik azt az abszolút igazságot, hogy egy igaz Isten létezik, aki az emberiségnek az Ő örök, változhatatlan Igéjében és Jézus Krisztuson, az Ő Fián keresztül jelentette ki Magát. Ellis számára az elképzelés, miszerint az emberek felelősek a cselekedeteikért,nonszensz. „Sok tényleges hívő kárhoztatja és bünteti a többi embert, akik „tévelygő”, vagy„gonosz” módon viselkednek. Nekik nemcsak erőteljes erkölcsi szabályaik vannak a viselkedésre, de erkölcsileg abban is hisznek mindenkinek követni kell ezeket a szabályokat,azok pedig, akik ezt nem teszik, elítélendők, sőt talán örökké valamiféle pokolban fogják őket sütögetni.” Megint igaz, hogy a keresztyének hisznek Isten abszolút erkölcsi törvényében, s abban, hogy egyszer valamennyi ember megáll majd Isten ítélőszéke előtt. Ellis azt állítja, hogy „gyakran bölcs dolog kompromisszumot kötni az igazság és a hamisság, az ésszerűség és az irracionalitás között. Az igazságnak és az ésszerűségnek ugyanis nincsenek abszolút mércéi – legalábbis olyanok, melyeket minden filozófus és tudós együttes megelégedésére állítottak volna fel”.
 Ellis számára olyasmi, mint szexuális erkölcstelenség nem létezik. „Ami a szeretet mentes szexuális vágyakozást, mint romlottságot illeti – ez nem más, mint a XIX. századi puritánság árnyéka! Ugyanis bármely kortárs ön-elfogadószex jó önmagában, önmaga által és önmagáért. Gyakran lehet jobb, vagy élvezetesebb, mikor szerető emberi kapcsolaton belül élvezzük. De a szeretetmentes szex nem romlott a legcsekélyebb mértében sem – csak önkényes, puritán döntés  alapján.”

Ellis engedékeny nézeteket vall a bűnről és a rossz cselekedetektől. Hiszi, hogy az egyének lehetnek rosszak, tévedők, felelőtlenek, sőt még akár szándékosan is tehetnek rosszat, mindazonáltal elfogadhatják önmagukat, de az embereknek nem szabad elítélni őket, és nem szolgálnak rá büntetésre a felelőtlenségük miatt.




Feltétlen önelfogadás

A REBT támogatja a feltétlen önelfogadás elképzelését. Ellis következetesen támadja azt az „irracionális” hiedelmet, mely szerint sok ember rossz, gonosz, vagy aljas, és komolyan meg kell őket szégyeníteni és büntetni a bűneikért. A bűn fogalmával szembeni eme utálatát világossá teszi. Nem szabad olyan szavakat használnunk, mint „bűn” és „bűnös”, mert ezek abszolút, Isten-adta mércéket foglalnak magukba, melyek elítélnek minket egyes téves cselekedeteinkért.

Noha az emberekben erőteljes a hajlam önmaguk megítélésére, irracionálisan cselekszenek, ha ezt teszik. Az önvizsgálat depresszióhoz és represszióhoz, és a változás érvénytelenítéséhez vezet. Az emberi egészség számára a legjobb, ha mindenestől felhagyunk az önvizsgálattal. Itt Ellis elismeri, hogy a lelkiismeretünk önvizsgálata a depresszió érzéseihez visz el. A ERBT egyik célja éppen a lelkiismeret elhallgattatása. Ebből következik, hogy a REBT nem fogadja el a megítélés semmilyen formáját, ezért senkit sem szabad meg- vagy elítélni, bármilyen szörnyűségesek is a cselekedetei. Meg kell tanulnunk elfogadni önmagunkat inkább azért, amik vagyunk, ahelyett, hogy azért fogadnánk el, amit elértünk. Az emberi lények már azért is értékesek, mert léteznek.



 A figyelemre méltó hátraarc

Életének késői szakaszában Albert Ellisnek megvolt a damaszkuszi útmegtapasztalása. Mikor megértette, hogy az emberek elsöprő többsége vallásos, és hisz Istenben, s mikor felfogta, hogy a képzett REBT gyakorlók közül is sokan vallásosak, beleértve a keresztyén tanácsadók seregét és néhány kirendelt szolgálót, megnyíltak a szemei,és meglátta, hogy nem minden vallás annyira rossz. Egy figyelemre méltó hátraarc során Ellis megvallja, hogy megváltozott a véleménye a vallásról. Nem minden vallást ellenez – csak a valóban biblikus keresztyénséget. „Egykor azt hittem, hogy a vallás maga nagyon ártalmas az emberek számára, mert sok veszélye és korlátja van. Később azonban megértettem, hogy sok különböző vallás létezik, s egyesek részben, mások kevésbé hasznosak. Ezért közreadtam egy írást, mely megmutatja, hogy inkább a hitbuzgóság, semmint a vallás a veszélyes a mentális egészségre és a boldog életre. A hitbuzgóság alatt az odaszánt, abszolutista, fanatikus vallástértem.”

Az abszolút vallás, amire Ellis gondolt, természetesen a bibliai keresztyénség. A keresztyén tanácsadók becsábítása végett a REBT nyájába Ellis gondosan kijelentette, hogy terápiája független az ateizmusától, sőt, azt is elismerte, hogy a szerető Istenbe vetett hit talán még egészséges is pszichológiailag. Úgy megváltozott a szíve, hogy társszerzője lett a
Counseling and Psychotherapy with Religious Persons: A Rational Emotive Behavior Approach (Tanácsadás és pszichoterápia vallásos személyek esetén: a racionális emotív magatartási megközelítés, 2001) című könyvnek. Ebben azt állítja, hogy a REBT „különösen és kiválóan alkalmas a vallásos kliensek problémáinak és gondjainak kezelésére… tárgyalja, hogy a REBT elméletéből származó beavatkozások miért mondanak csak nagyon ritkán csődöt még akkor is, ha a kliens és a terapeuta nagyon eltérő vallási beállítottságú - sőt még akkor is, ha az odaszánt, vallásos klienst például egy nem vallásos, ateista terapeuta kezeli”.

  Nos, miképpen magyarázzuk ezt a figyelemre méltó sarkon fordulást? Látszólag mikor Ellis megértette, hogy a keresztyén tanácsadók ténylegesen használják a REBT-t, akkor jutott arra a bámulatos meggyőződésre, hogy a keresztyén tanácsadó mozgalom valójában a szövetségese. Az odaszánt, abszolutista keresztyének az ő ellenségei. Sőt, miután a nyugati társadalomban a legtöbb ember névleges keresztyén, ez potenciálisan hatalmas piacot jelentett az REBT számára, és Ellis nem hagyta, hogy az ateizmusa ennek útját állja. Így nem mindenvallásos volt olyan rossz, mint azt eredetileg gondolta, csak a bibliahívő, abszolutistakeresztyének!



Keresztyén tanácsadás

Kétség sem férhet hozzá, hogy az Albert Ellis által kidolgozott tanácsadó rendszer a  Biblia Istenével agresszíven ellenséges. Az alapvető előfeltevése az, hogy Isten abszolút erkölcsi törvénye az oka az emberiség érzelmi problémáinak. A REBT a megengedő és hedonista életmódot támogatja a bűnös viselkedés megbocsátásával, és az önigazolás bátorításával. Elkerüli a bűn valóságát, és vak ennek következményeire. Itt fel kell tennünk egy kérdést. Miképpen fogadhat el a keresztyén tanácsadó mozgalom egy olyan pszichológiai modellt, mely alapvetően ellenséges Isten Igéjével szemben? A keresztyén tanácsadó mozgalom vaksága azonban mégis oly hatalmas, hogy boldogan integrálja Albert Ellis eszméit a fegyvertárába. A tény, hogy az egész rendszer a keresztyén hit ellensége, látszólag nem is számít.



Albert Ellis hagyatéka

Miféle ember volt hát a REBT megalapítója? Az egyik leggőgösebb állítása szerint ő volt az első pszichológus valamennyi között, aki négybetűs káromkodásokat használt az Amerikai Pszichológiai Társaság konferenciáján. Az erről szóló beszámoló szerint: „A pénteki műhelyek látogatói, akiket a szemtől-szembe a tömeg előtt megrendezett REBT bemutatón való részvételre választottak ki, inkább áldozatoknak, semmint pácienseknek érezték magukat a káromkodásokkal megtűzdelt előadásai alatt”. De nem volt minden boldogság és világosság a REBT erődjében. Az Albert Ellis Institute kurátorai eltávolították az alapítót a professzionális szolgálatából és a saját intézményének igazgatótanácsából. Úgy tűnik, Ellis nagyon nehéz és konok ember lehetett – mikor valaki ellentmondott neki az igazgatótanácsi ülésen, köztudottan heves káromkodásokban tört ki. A dolgok 2005-ben csúcsosodtak ki, mikor egy nagyon keserű vita folyt az intézmény vezetési irányelveiről, s konkrétan a pénz vonatkozásában, amit az intézménynek ki kellett volna fizetni Albert egészségügyi számláira. Nem sokkal a halála előtt polgári bírósági eljárást kezdeményezett azokkal szemben, akik eltávolították. Visszahelyezéséért az Igazságot Albert Elllisnek kampány szállt síkra. Ellis kifejezte az intézmény új igazgatójával szemben érzett keserűségét, mikor egy arról szóló kérdésre válaszolva, hogy miképpen kell bánni a hatalmi tébollyal, a beszámolók szerint ezt mondta:„Képesnek kell lennünk megölni őket, de ezt törvény tiltja. Ez Michael Broder – ennek az intézménynek az igazgatója. Ő egy hatalmi tébolyult! S jobb lenne, ha halott, halott, halott volna! Albert Ellisnek látszólag magának is REBT-re volt szüksége. 2007. júliusában halt meg, 93 éves korában.



10. fejezet: A Biblia ítélete a pszichológiai „igazságról”


Az előző öt fejezetben vetettünk egy-egy pillantást öt óriás világi bölcsességére a pszichoterápia világából. Láttuk, hogy Sigmund Freud, az ember, aki kitalálta a tudatalattit, természetellenes érdeklődéssel viseltetett az okkultizmus, és élénk gyűlölettel a keresztyénség iránt. Alfred Adler humanista volt, aki Nietzsche istentelen filozófiáját támogatta. Abraham Maslow ellenséges volt az evangéliummal szemben, csúcs-megtapasztalásai pedig New Age gondolkodásmódot foglaltak magukba. Carl Rogers, aki a saját tapasztalatán kívül minden más erkölcsi tekintélyt elvetett, élete végén belebonyolódott a halott idézésbe. Albert Ellis gőgös, mocskos beszédű, minden erkölcsiségtől mentes hedonista volt, aki megvetette az odaszánt keresztyéneket, „fanatikus vakbuzgókként” emlegetve őket. A közös alap eme öt ember esetében az, hogy világi humanisták voltak, akik életükben és elméleteikben egyaránt elvetették a Biblia Istenét. Ők alkotják a „pszichológiai igazság” alapját és pilléreit. Az ezeknek az istentelen embereknek az elméjéből származó pszichológiai spekuláció az, amit a keresztyén tanácsadó mozgalom igyekszik beleintegrálni Jézus Krisztus egyházába. A pszichoterápia hatalmaságai terjedelmes írásaikban abszolút világossá tették, hogy elvetik a Szentírás bölcsességét. Azaz, a keresztyén tanácsadás háza az emberi bölcsesség homokjára épült, olyan emberek eszméire és elméleteire, akik a saját istentelenségükben dicsőültek meg. Freud nagy hozzájárulása a pszichológiai „igazsághoz” az a bizonyos elképzelés, mely szerint a tudatalatti elme az emberi viselkedés mögött álló hajtóerő. Mi valamennyien a tudatalattink áldozatai vagyunk, mert olyan motivációk, impulzusok és vágyak hajtanak, melyekről nem is tudunk, s melyek felett nincs ellenőrzésünk. Csak egy pszicho-terapeutaképes feloldani a tudatalattit, és megszabadítani annak rabszolgaságából. Hallottuk Carl Rogerst azzal dicsekedni, hogy a saját tapasztalata volt számára a legmagasabb rendű erkölcsi tekintély. „Sem a Biblia, sem a próféták, sem Freud, sem a kutatás, sem Isten, vagy ember kijelentései nem élvezhetnek elsőbbséget a sajáttapasztalatommal szemben.” Hallottuk Abraham Maslow elképesztő kijelentését arról, hogy nem a Szentírás, hanem az ő pszichológiája képes létrehozni az erkölcsi abszolútumok rendszerét. Gőgjében kijelentette, hogy ha feltevései az emberi természetről igaznak  bizonyulnak, „akkor tudományos etikát, természetes értékrendet, a jó és a rosszmeghatározásában a legvégső fellebbviteli bíróságot ígérik. Minél többet tudunk meg az ember természetes hajlamairól, annál könnyebb lesz elmondani neki, miképpen legyen jó,miképpen legyen boldog, miképpen legyen gyümölcsöző, miképpen tisztelje önmagát,miképpen szeressen, miképpen aknázza ki legmagasztosabb lappangó képességeit.” Hallottuk Albert Ellis ama állítását, hogy „ha a vallást az ember felett és mögött állóerőtől való függőségként határozzuk meg, azt én, mint pszicho-terapeuta, rendkívül károsnak ítélem”. Minden igaz hívő kimondottan megháborodott, mert nyilvánvalóan merev,fanatikus, függőségben levő egyedek. Ellis még azt az arcátlanságot is elkövette, hogy kijelentette: a Krisztusba vetett hit egyfajta elmebetegség. Őrültségében kinyilatkoztatta, hogy a terapeutának nem szabad igazodnia a kliensei vallásos beállítottságához, mert „ez azzal egyenértékű, mintha megpróbálna segíteni nekik sikeresen élni együtt az elmebajukkal”.
A terapeuta feladata kitörölni a kliensei keresztyén hitét. Alfred Adler, miközben elővigyázatosabb a Biblia Istenével való szembenállásban, elkötelezett humanista volt, akit erőteljesen befolyásoltak Nietzsche eszméi. Elképzelése,miszerint a viselkedésünket olyan „fikciós” életcélok ellenőrzik, melyekről nincs tudomásunk,nagymértékben determinista, és tagadja Isten Igéjének hatalmát. A pszichológia hatalmasai figyelmen kívül hagyják az élet lelki dimenzióját, tagadják az eredendő bűn tantételét, és elvetik Isten erkölcsi törvényét. Nem nehéz meglátni, hogy ezeknek az embereknek a pszichológiai spekulációi alapvetően ellentétesek a keresztyén hit legalapvetőbb tanításaival. A Szentírás azt tanítja, hogy az emberi viselkedés problémája az ember szívében rejlik – a szívből származik minden féle bűnös viselkedés a szexuáliserkölcstelenségtől kezdve a csalásig, lopásig, kapzsiságig, gőgig, és gyilkosságig minden.„Mert mindnyájan vétkeztek, és szűkölködnek az Isten dicsősége nélkül.” (Rm3:23) Miért tévedtek el ennyire a pszichológia óriásai? Az emberi természettel kapcsolatos teljes tanultságukkal, összes alapos ismeretükkel, valamint a könyvek és tudományos iratok tömkelegével együtt miért nem képesek meglátni, hogy az emberi problémák oka az ember szívében rejlik? A válaszért ezekre a kérdésekre Isten Igéjéhez kell fordulnunk. Hallottuk a pszichológia óriásainak bölcsességét, most oda kell figyelnünk a felülről származó bölcsességre – itt az ideje, hogy megszólaljon a Biblia.



A világi pszichológia ostobasága

A bölcsesség-irodalomnak jócskán van mondanivalója az emberi ostobaságról. Az alapelv a következő: „Az Úrnak félelme feje a bölcsességnek; a bölcsességet és erkölcsi tanítást a bolondok megutálják.” (Péld1:7) Jézus azt mondta, hogy a bölcs ember Isten Igéjének kősziklájára építi fel a házát, míg az ostoba ember a saját elképzeléseinek homokjára építkezik. A Szentírás figyelmeztet rá, hogy az embernek nem szabad a maga értelmére támaszkodnia: „Ne légy bölcs a te magad ítélete szerint; féld az Urat, és távozzál el a  gonosztól.” (Péld3:7) Az ember, aki ezt mondja a szívében: „Nincs Isten”, az balgatag (Zsolt 53:2). Annak oka, hogy a pszichológia hatalmasai ennyire félrementek, az, hogy megsötétedett elméjű balgatagok (Rm1:21). A bolond egyik kulcs-jellemzője, hogy a maga szemében bölcs, és nincs erkölcsi jelleme, mert „gúnyolják a bűnt” (Péld14:1). A bolond elveti az igazi bölcsességet és „a maga szívében bízik” (Péld28:26). Mikor Carl Rogers azt mondta, hogy elvetett minden tekintélyt a saját tapasztalatán kívül, azzal megmutatta, hogy bolond. A bolond másik jellemzője, hogy bolondságot kotyog ki (Péld12:22), és örömét leli a gonosz viselkedésében: „játék a bolondnak bűnt cselekedni” (Péld10:23). Albert Ellis az Isten abszolút erkölcsi törvénye elleni zabolátlan, ésszerűtlen és nyílt támadásaival megmutatta magáról, hogy bolond. A bolond szeret beszélni, és a maga hangját hallgatni: „a bolondnak  pedig ajkai elnyelik őt. Az ő szája beszédinek kezdete bolondság, és az ő szája beszédinek vége gonosz balgatagság. És a bolond szaporítja a szót” (Préd 10:12-14). Freud terjedelmes írásai, nevetséges spekulációi az Oidipusz-komplexusról egy bolond elme zavaros gondolatai. Jelentős, hogy a pszichológia óriásai rengeteg könyvet írtak – látszólag vége-hossza nincs bolond szavaiknak, mert „a bolondoknak száján pedig bolondság buzog ki” (Péld15:2). Pál apostol magarázza el a lelki sötétségét azoknak, akik a pszichológia óriásaihoz hasonlóan istentelenségükkel és gonoszságukkal nyomják el az Isten igazságát. Azok, akik tagadják Istent, hiábavalókká válnak a gondolkodásukban, és bolond szívük megsötétedik (Rm1:18, 21). A Szentírás ostobaságnak nyilvánítja Isten szemében Freud, Adler, Maslow, Rogers és Ellis világi bölcsességét (1Kor1:20). Ezek az emberek gúnyolódó bolondok, akik megtagadták a Teremtőjüket. Elvetették a mindegyik közt legalapvetőbb igazságot, miszerint Isten egy erkölcsi világegyetemet teremtett, és az ember erkölcsileg felelős a Teremtőjének. Elvakult elméjük nem akarja megérteni, hogy az ember lázadt fel Isten ellen, és mindenember, beleértve a pszichológia óriásait is, a bűn rabszolgái. A pszichológia óriásai semmit sem értenek a bűn következményeiből – nem ismerik el, hogy a bűn zsoldja a halál. Nem tudják, hogy Isten nem csúfoltatik meg, s az ember azt aratja majd, amit elvetett. Nem fogadják el, hogy minden ember, a pszichológia óriásait is beleértve Isten ítéletével fognak szembesülni. Ebből a Napnál is világosabban következik, hogy a pszichológia óriásai nem rendelkeznek valódi tudással az ember állapotáról. Bölcseknek vallván magukat, bolondokká lettek (Rm1:21).Lehetséges, hogy ezek az emberek a megsötétedett elméikkel és bolond elméleteikkel mondjanak bármi fontosat az emberi problémák megoldásával kapcsolatosan? Nem, az emberi viselkedésre vonatkozó pszichológiai elméleteikben semmi igazság sincsen. Tanácsaik az emberi problémák megoldására nem több, mint a hiábavaló megsötétedett elmék értelmetlen ömlengései. Van azonban valami még ennél is zavaróbb, mert a pszichoterápia óriásai csúfolódók, akik a Biblia Istenével és az Ő Felkentjével szegülnek szembe. Ők Krisztus evangéliumának ellenségei. Mikor a Biblia romlott beszédű emberekről szól, akik elhagyják az igaz utat, hogy a sötétség útjain járjanak, akik örvendeznek a gonosz megcselekedésén, és örömüket lelik a gonoszság romlottságban, emberekről, akiknek ösvényeik kanyargósak, és útjaikban fondorlatosak (Péld 2:12-15), akkor Freudról, Adlerről, Maslowról, Rogersről és Ellisről, a gúnyolódó bolondokról beszél, akik örömüket lelik a gonoszságban.



 A pszichológiai és a bibliai igazság integrálása?

A 4. fejezetben hallottuk az integrácionisták érvét, akik megpróbálják integrálni a bibliai kijelentésből származó igazságot a pszichológiai igazságot egy, „az összes” igazságra vonatkozó egyesített nézetbe. Az igazság eme egyesített nézetéről feltételezik, hogy segít megérteni az emberi természetet, és megmutatja nekünk, hogy miképpen oldjuk meg az emberi problémákat. A nehézség az „egyesített igazság” tanítással az, hogy nem ismeri el az alapvető különbséget az Isten által kijelentett igazság és a romlott emberi elméből származó világi „bölcsessége” között. A Freudtól, Adlertől, Maslowtól, Rogerstől és Ellistől származó„pszichológiai igazság” alig több, mint a romlott elmék összefüggéstelenségei. Elvetvén Istent, hiábavalókká lettek a gondolkodásukban, és balgatag szívük megsötétedett. Noha bölcseknek vallják magukat, a Szentírás istentelen emberekként ítéli el őket, akik hamissággal nyomják el Isten igazságát (Rm1:18). Az ő bolondságaik integrálása a Szentírással anatéma. Jézus megígérte, hogy elküldi a Szentlelket, Aki majd elvezeti az Ő követőit mindenigazságra (Jn 16:13). Világossá tette, hogy a világ nem képes befogadni az igazság Lelkét,mert csak Jézus tanítványaiban lakozik az igazság Szentlelke. Az igazság Lelkének fontos munkája a világ meggyőzése a bűn, az igazság és az ítélet tekintetében (Jn16:8). A pszichológiai igazság azonban szöges ellentétben áll az igazság Lelkével, mert tagadja a bűn,az igazság és az ítélet létezését, mikor megpróbál az emberekkel jókat éreztetni a bűneikben és a hamisságaikban. Mikor Jézus megjelent Pilátus előtt, ezt mondta: „Én azért születtem, és azért jöttem e világra, hogy bizonyságot tegyek az igazságról.
Mindaz, aki az igazságból való, hallgat az én szómra.” (Jn 18:37)  Mindenki, akik szeretik az igazságot, odafigyelnek Krisztus szavaira, a világi pszichológia óriásai azonban elutasították Krisztus hangjának meghallását, mert nem szeretik Isten igazságát. Elvetették, hogy Krisztus evangéliumának világosságába jöjjenek. „Ez pedig a kárhoztatás, hogy a világosság e világra jött, és az emberek inkább szerették a sötétséget, mint a világosságot; mert az ő cselekedeteik gonoszak valának. Mert minden, aki hamisan cselekszik, gyűlöli a világosságot és nem megy a világosságra, hogy az ő cselekedetei fel ne fedessenek” (Jn 3:19-20).  Isten igazságát a Gonosz ellenzi, aki a kezdetektől fogva hazug volt. Jézus mondta:„Az… nem állott meg az igazságban, mert nincsen ő benne igazság. Mikor hazugságot szól, a sajátjából szól; mert hazug és hazugság atyja.” (Jn 8:44). A Gonosz és követői gyűlölik az igazságot. Miután a világot a tévelygés lelke irányítja, a keresztyének figyelmeztetést kaptak arra, hogy ne higgyenek minden léleknek, hanem tegyék próbára a lelkeket, mert sok hamis próféta van a világban. A pszichológia óriásai a világból valók, és a világ örömest beveszi bolond beszédeiket. A keresztyének viszont figyelmeztetést kaptak, hogy „senki ne legyen, aki bennetek zsákmányt vet a bölcselkedés és üres csalás által, mely emberek rendelése szerint,a világ elemi tanításai szerint, és nem a Krisztus szerint való” (Kol 2:8).Pál apostol vázol egy nagyon fontos bibliai alapelvet, ami segítségünkre lesz abban,hogy érvényes értékelést adjunk a pszichológia óriásairól. A Szentírás szerint az istentelenembereket becsapják a bűneik, a gondolataik hiábavalóak, és értelmük megsötétedett. Ezzel elidegenedtek Isten életétől a bennük levő tudatlanság miatt (Ef 4:18). A pszichológia óriásai, akik elidegenedtek Isten életétől, tudatlan emberek voltak a bűntől megsötétedett szívvel. Pszichológiai elméleteik a hiábavaló elme és a megsötétedett szív termékei – Isten szemében ostobaság és értéktelenség. A Szentírás figyelmeztet, hogy „az istenteleneknek beszédei megtévesztők” (Péld 12:5).

Képes a világi pszichológia elvezetni az egyházat még több igazságra? Nem, mert az igazság Lelke lesz az, Aki „elvezérel majd titeket minden igazságra”(Jn 16:13).



 A Biblia nem elégséges

Az integrácionisták másik érve az, hogy miután a Biblia nem a pszichológia szövegkönyve, ezért nem kommentálja az általános pszichológiai problémákat. Az integrácionisták azt állítják, hogy a Biblia jó és helyes addig, ameddig elmegy, de nem elégséges, mert nem tárgyalja kellő mélységben azokat a mély, összetett dolgokat, melyekkel az emberek manapság szembesülnek. Amiképpen a keresztyének felhasználják az orvosi gyakorlatból származó igazságokat a test betegségeinek gyógyítására, úgy van tökéletesen rendben a keresztyének számára, ha a pszichológiai igazságokat az elme rendellenességeinek kezelésére használják. Az integrácionisták azt állítják, hogy Freud és Adler, valamint a hozzánk időben közelebbi pszichológusok, például Rogers, Maslow és Albert Ellis elméletei tetszetős magyarázatokat adnak az emberi viselkedésre, és hasznos tanácsokat adnak az emberek megsegítéséhez. Az egyház hasznot húz a pszichológia bepillantásaiból, mert a Bibliában nincs válasz minden mélyenszántó pszichológiai problémánkra. Láttuk itt David Seamands állítását, miszerint sok komoly, Szentlélekkel betöltekezett keresztyénnek vannak súlyos problémái, melyekből szabadulásra van szükségük, és a tanácsok, a Biblia, vagy az imák semmilyen mennyisége sem képes tartós szabadulást adni nekik.
Az ima, a megtérés,a Szentlélekkel való betöltekezés és más biblikus orvosságok nem elégségesek, mert egyes pszichológiai problémák ennél többet követelnek. Hallottuk Kirsten Birkett érvét, miszerint ha az elméink nem működnek megfelelően – ha a tudásunk nem szűrődik át megfelelően a hiedelmeink maradékán – akkor az elménknek kezelésre van szüksége, függetlenül attól, hogy mennyit „tudunk” az evangéliumról. Nekünk tehát azért van szükségünk pszichológiai elméletekre, hogy megértsük azokat a mélyenszántó problémákat, melyekkel a Biblia nem foglalkozik. Egyszerűen csak értelmes dolog azokat az orvosságokat használni, melyek széles körben hozzáférhetőek a sérült emberek számára. Nekünk többre van szükségünk, mint amennyit a Biblia képes kínálni. Ruth Graham McIntire,  Billy Graham lánya a férje ötéves esetéből tanulva így tesz bizonyságot:„Depressziós lettem. Megértettem, hogy professzionális segítségre van szükségem. Ezt nem volt könnyű beismerni. Gyermekkoromban azt mondogatták nekem, hogy Isten és a Biblia az,amire egyedül szükségem van – a pszichológushoz fordulás azt jelentette, hogy ’lelki problémáid vannak. Dacára annak, hogy nagyon alkalmatlannak éreztem magam, és féltem attól, hogy erre mások is rájönnek, professzionális tanácsadást kerestem”.
Itt van valakinek a bizonyságtétele, aki úgy érezte, hogy Isten és a Biblia nem voltak elégségesek a segítséghez a házassági problémáiban. Hitte, hogy a pszichológusa kínálja azt a „többet”, amit Isten és a Biblia nem voltak képesek megadni. Ennek az érvnek a megtévesztése azon az elképzelésen alapszik, hogy a Szentírás nem elégséges a mélyenszántó viselkedési problémák kezeléséhez. A Biblia azonban mégis kijelenti, hogy Isten mindennel megajándékozott minket, „a mi az életre és kegyességre való”(2Pt 1:3). S Isten megáldotta a keresztyéneket „minden lelki áldással a mennyekben a Krisztusban” (Ef 1:3). A keresztyéneknek nincs szükségük a világ bölcsességére, ami a világi pszichológiából származik. Nem kell a segítség Freudtól és barátaitól az evangéliumhoz méltó élet megéléséhez. Az integrácionisták ama állítása, miszerint a bibliai igazság és a pszichológiai elméletek egyforma érvényűek annak vonatkozásában, ahogyan az emberi problémákat értelmezzük, súlyosan téves. Az állítás, mely szerint a keresztyéneknek több kell, mintamennyit a Biblia kínál a napi élet problémáival való szembenézéshez, ellentétes a Szentírással.


Isten általános kegyelme

A negyedik fejezetben láttuk az integrácionisták ama állítását, miszerint a tapasztalatuk alapján a beszélgető terápiák Isten áldásai az egész emberiség számára. Ennek a tévelygő teológiának az a veszélye, hogy megengedi azoknak, akik azt állítják, hogy speciálistudással rendelkeznek, hogy a tapasztalatuk alapján rendeljenek el bármiféle terápiát, ami látszólag az általános kegyelem része. Kétségtelenül lesz néhány „keresztyén” orvos, akik kijelentik, hogy Freud pszichoanalízise, amitől egyesek jobban érzik magukat, része Isten általános kegyelmének. Lesz néhány „keresztyén” orvos, akik majd azt állítják, hogy Carl Rogers irányításmentes tanácsadása, mely segít az asszonyoknak abban, hogy jókat érezzenek az abortusz melletti döntésükről, az általános kegyelem része. Nem nehéz meglátni, hogy ez a gondolkodásmód út a kicsapongásba az egyházon belül. Az általános kegyelem érvének ürességét nem nehéz észrevenni. Azok, akik ezt használják egyszerűen csak az evilági pszichoterápiának az egyházba integrálása iránti elkötelezettségüket igyekeznek igazolni.


Isten szövetsége a népével

Mikor Isten megszabadította Izraelt az egyiptomi bálványimádás és babona mocskától,megparancsolta nekik, hogy különüljenek el a környező népek isteneitől, és semmi közük se legyen a bálványimádás visszataszító gyakorlatához. „Ne járjatok idegen istenek után, azoknak a népeknek istenei közül, a kik körültetek vannak” (5Móz 6:14). Az izraeliták azonban mégsem elégedtek meg Isten gondoskodásával a pusztában, és az egyiptomi húsosfazekak után vágyódtak. Ezért azt mondták egymásnak: „Szerezzünk előttünk járót, és
térjünk vissza Égyiptomba” (4Móz 14:4). Ez hatalmas bűn volt a menny Istene ellen, s egyetlen Isten ellen lázadó izraelita sem lépett be az ígéret földjére. Az integrácionisták azok, akik az egyiptomi húsosfazekakhoz folyamodnak. Nem elégednek meg Isten gondoskodásával, hanem úgy érzik, hogy ki kell egészíteniük Isten Ígéjét a világ bölcsességével. Szükségesnek látják közösséget vállalni a pszichológia óriásainak sötét tanításaival. A Szentírás azonban világossá teszi, hogy a keresztyének nem lehetnek közös igában a hitetlenekkel. „Ne legyetek hitetlenekkel felemás igában; mert mi szövetsége van igazságnak és hamisságnak? Vagy mi közössége a világosságnak a sötétséggel?...Annak okáért menjetek ki közülük, és szakadjatok el, azt mondja az Úr, és tisztátalant ne illessetek” (2Kor 6:14, 17).Az élő Isten egyháza az igazság pillére és alapja ebben a világban. A keresztyénekben az igazság Lelke lakozik. Az igazi egyháznak semmi köze sincs azok nézeteihez, akik teljességgel elvetik az erkölcs és a személyiség bibliai tanításait. Elképzelhetetlen, hogy tanításaik integrálhatók lehetnének Isten Igéjével. Azokat, akik ezt teszik, vagy megtévesztette világ hamis filozófiája, vagy hamis tanítók, akik akarattal visznek be romboló eretnekséget az egyházba. Isten azt választotta, ami bolondságnak tűnik a világ szemében ahhoz, hogy megszégyenítse a kor szellemétől származó „bölcsességet”. A keresztyén egyház nem fogadja be a világ lelkét, csak az igazság Lelkét, Aki Istentől származik. Az egyház feladata az, hogy feltárja a pszichoterápia óriásainak bolondságát, nem pedig az, hogy elfogadja a tanításaikat.

„Isten tagadása, az ember igenlése.” (Karl Marx)

Edward S. Williams : A keresztyén tanácsadás sötét oldala.